Pozitív érzelmeidet elherdálhatod,
Az ördög keresztjét könnyen felvállalhatod,
Elvakíthat a kéjvágy és a pompa,
De felapríthat bármikor egy bomba!
Játszhatsz a fényûzõ látszat hiú színpadán,
De a csillogás mögött a rideg kínpad áll,
Ahol kiszenvedsz, fogad hiába vacog,
A túlvilág fénye már nem reád ragyog!
Vissza nem sírsz semmit, ám a szeretet hiányozni fog,
Utoljára még fölteszed a kérdést: vajon kibírod?

Egy nap rájösz, hogy az olcsón szerzett presztízs
Annyit ér, akár a hullaszagú pestis.
Fölszabadíthat -e az ösztönös vadászat,
Ha az egykori bajtársak mind megaláznak?
Egykor úr voltál, most közönséges csicska,
S a hajcsár zsebében kinyílik a bicska.
Régen azt hitted, minden gyengéd gesztus csak puszta tolakodás,
S az egyetlen helyes reakció rá a lopakodás.
E hûvös, tompa megnyilvánulásodra most az a felelet,
Hogy mások felmosórongynak használják óvatlan fejedet!

Fagyos szemekkel annyit kívánsz csak félholtan,
Hadd halhass meg, ha lehet, emberhez méltóan!
Kecsegtet a bûn, aztán hamar lépre csal,
E farkasveremben nem szûnik a baj!
A múltban hiába volt kincsed, a sírba nem viheted,
A börtöncellából nem láthatod, milyen a kikelet!
Itt nincs jótevõ, ki rád terítheti védõpalástját,
S nem kelt visszhangot, ha a neved gúnyosan gyalázzák!
Egyszer csõdöt mond a pénz s a tarka varázssapka,
De megváltást jelenthet egy hízelgõ kismacska!

A világ túlsó felén, hol halott az emberség s a jog,
Hidd el, barátom, a szeretet nagyon hiányozni fog!