Börtönbe zárták a szavakat.
Súlyos pecsétjük az árulás vádja.
Én egyet mégis szabadon engedek,
Amíg tettemet a hóhér nem látja.
Hozzád küldöm el, ha föladod és sírsz,
Az egyetlen hû és önzetlen szót: bízz!

Üres éter lett a levegõ.
A természetbõl kiveszett a lélek.
Nincs kit ölelni a jéghideg házban,
S a szépségüket elfojtják a rétek.
A kínzó felejtés sötét sarkában,
Elvérzel a vég zsugori markában.

Nem gyõzöd a sorscsapásokat.
Kiáltásod meddõ önigazolás.
Ádázul csúfolt meg a remény s a hit,
Elmaradt az ígért fölkapaszkodás.
Mégsem véletlen jöttél e világra,
Még oly sok dolgod van, nem élsz hiába!

Börtönbe zárták a szavakat.
A süket kamrákban értelmük vesztik.
Én egyet most mégis kiszabadítok,
Mielõtt az életbõl kirekesztik.
A Teremtõ számít rád, míg terhet bírsz,
Nagy terve van veled, így hát benne bízz!