Oly fájdalmas e semmire redukált lét,
Barátok, remény és szerelem nélkül!
A torkomon érzem a hazugság kezét,
Sumák létemért ez jár büntetésül!
Gigantikus jégcsap a világ,
Nem fogad el semmilyen imát!

Megsemmisít e rémes hallgatás,
A gyávaságom megérdemelt bére!
Távolodó álmom egy vallomás,
Mely néma hangjával nem érhet révbe,
S megfulladok az állati magánytól,
Mely az üres pályán folyton elgáncsol!

Milyen jól esne egy meleg ölelés,
Lágyan megérinteni egy nõi arcot!
Elvágni a világ minden kötelét,
Mely csupán viszályt és akadályt alkot:
Politika, vallás, önzõ felfogások,
Vigasztalan, hiú, öngyilkos morálok!

Csak egy illúzió kéne, hogy nem vagyok egyedül,
Megváltana egy titkos, bizalmas érintés,
Lecsapolná a mély mocsarat a lelkemen belül,
S elhitetné velem, hogy az élet tényleg szép!
Ki szeretném mondani az egyetlen lényegeset:
Köszönöm, hogy itt vagy, angyalom, mert nagyon szeretlek!