Jogaiért küzd a szenvedélybeteg.
Keze remeg a napi adagért.
Vélt jogai a halálba taszítják,
S egyre mélyül a gyilkos szakadék.

Maga sem érti, hogyan lett rab?
A tényeket be sem ismeri!
Megbénul a segítõ akarat:
Az életét rég nem tiszteli!

Kezdetben csak egy füstölgõ pálca,
Egy ártalmatlannak tűnõ pohár,
De az élvezetben elvész a mérték,
S a fogságban már minden oly kopár!

Egészségben élni, szabadon:
Ez a legdrágább isteni adomány!
Miért vetjük el önszántunkból, nyeglén?
Miért engedjük, hogy öljön a homály?

Haláláért harcol a szenvedélybeteg.
Gyorsított út a megalázó vég felé.
Fájdalommal múló éjszakák sora,
Véresre sírt szemek a bünös emberért.

Nyirkos kórtermek válnak tömött sírkertté:
Gazdagon arat a láthatatlan ördög.
Fiatalok kapnak szégyenteljes láncot,
Az emberséges világ gyászruhát öltött.

Sátáni erõk bújnak meg a szerben,
Szeretethiányban pótlékot nyújtanak!
Újult erõvel harcoljunk ellenük,
Nehogy a kísértés által fölgyújtsanak!

Olyan kár minden eltévedt emberért!
A halál torkából õket meg kell menteni,
S vétkes, ki a bajba jutottat sodródni hagyja,
Mert gyáva cinkosként a dolgát nem teszi!