Egy rosszul szituált lépcsõházban szaladsz,
Miként egy tökkelütött, belvárosi paraszt.
Forgó karéjjal kigúnyol a Hold,
Amint lógó taréjjal fölfelé loholsz.
Sápadt arcodba hullik a vakolat,
Ruhád nem mossa ki többé a patyolat,
De nejed sem teszi meg kedélyesen,
Két lábbal rúg ki a házból mérgesen.
Fõleg azért kell kerülnöd azt a vidéket,
Mert árgus szemekkel mustrálsz szõke csibéket.

Minél elõbb a csúcson akarsz lenni,
Rosszabb vagy, mint egy megszállott jenki!
Valaki megígérte neked a kielégülést,
Bár ez számodra nem kínál szellemi épülést.
Idõs bácsi gurul le a lépcsõn tolószékben,
S te meg nem állítanád õt semmiképpen!
Az ablak nyitva, s a bácsi egybõl kizuhan,
Ez volt életében a legutolsó futam!
Egyetlen mozdulattal segíthettél volna,
De te inkább merülsz alá az ijesztõ pokolba.

Valaha láttál egy filmet "A zongorista" címmel,
Melyben Hitler néhány embere ily gaztettet mívelt:
Egy nyomorult öreget dobtak ki az ablakon,
Õ is tolószékben ült, s rettegett nagyon.
A végeredmény ugyanaz, te sem vagy különb,
Még az sem zavar meg, hogy egy kisgyerek üvölt.
E földtekén immár csak a holtteste maradt,
Az imént csapta agyon egy nagy betondarab!
Ó, senki nem óvta a vésztõl szegény párát,
Szintén a beton ölte meg három kortársát!

Hogy miért történt ez így? Mindjárt megmondom:
Azért, hogy egy öreg nõ megfiatalodjon!
Négy életbe került egy örök fiatalság,
E törvényt az égiek szépen kiagyalták!
Te pedig végigkíséred az idõs hölgyet,
Aki a felsõ szinten egy vaskapun zörget.
S ekkor nagyot nézel, ki engedte be?
A híres lengyel rendezõ személyesen!
De nem is ettõl esett le az állad,
Hanem mikor a vénasszonyt megláttad!

Tizennyolc éves angyallá változott,
A rémisztõ külseje elkárhozott,
Négy szipirtyó követi õt a szobába,
S õk is vonzó nõkké váltak nemsokára!
Ám ekkor a rendezõ hirtelen rád förmed,
Azt hitted, dühében az életedre törhet!
Hogy mersz zavarni engem a munkámban?
Majd megtudod, milyen erõ van a puskámban!
Takarodj innét, te aljas szörnyszülött,
Az összes szûz az enyém, csak hozzám jött!

Te pedig úgy érzed, ez a legnagyobb pimaszság,
S fölteszed a kérdést, vajon hol van az igazság?
Ekkor megnyílnak az egek, pusztuljon, ki zsivány,
Mert teljes kíséretével ott terem Mátyás király!
Az ijedtségtõl a lépcsõház remeg,
Most rohant át rajta a Fekete Sereg!
Tanúként néhány holló is érkezett,
Majd a megfontolt Felség így ítélkezett:

Pajtás, te tõlem kérted az utolsó esélyt,
Hogy ne a pokol tüzében töltsd a büntetést.
Én jóhiszemûen néked megkegyelmeztem,
Bár az életmódod mindig is elleneztem.
Azt mondtam, rendelkezz varázserõvel,
S tégy csodát a sok védtelen idõssel!
Te ugyan visszaadtad nékik a fiatalságot,
Ám halállal sújtottál több tucat diákot!

Hagyni, hogy egy csöppségnek a beton alatt kelljen sírnia,
Sokkal nagyobb bûntett, mint az ocsmány pedofília!
Meg kell értened, mi a keserûség,
Ezért a jövõdet éld le keselyûként!
Én a halott gyermeket mindet föltámasztom,
S hogy többé ne ess bûnbe, a "kísértõt" kasztrálom!

Már majdnem megkönnyebbülsz, mikor hozzád szól a király:
Tudom én, hitvány fejedben pontosan mi jár!
Meg akarod úszni a jogos bûnhõdést,
Hagyd ezt a konok, átlátszó tûnõdést!
Lustaságból és közönybõl embereket öltél,
Most viszont megbánás nélkül a jussodért pörölnél.

Hát teszek én néked egy baráti ajánlatot:
Választhatod a sarat, vagy a káprázatot.
Ha nyersz, a seregembe léphetsz, s elkerül az ármány,
Kiskirály lehetsz, csak gyõzd le e nyolcfejû sárkányt!
Ó, mire vállalkoztál, de már túl késõ bánnod,
A sárkány nyolcadik feje a matektanárod!

Tüzet okád, õ még most sem gyengéd,
Számon kéri tõled a végsõ leckét,
S mielõtt elhadarhatnád a Pitagorasz- tételt,
Õ már átharapta a torkod, s te gyorsan elvérzel,
Így a sorsdöntõ próbán át sohasem jutsz,
Nemcsak az érettségin, az életben is megbuksz!

Csörög a vekker, s ezzel eloson a rettenetes álom,
A legboldogabb halandó vagy az egész világon!
Élsz, és erõsebb vagy, mint valaha,
Kezedbe simul a hûséges kabala,
Ám ne örülj annyira, mert veszélyben a szalon,
S te már nem kelsz föl többé, hisz rád szakadt a plafon!