Bezárul az ajtó, s én emlékezem,
Szeretnék újból együtt lenni veled.
Jelenléted még ma is érzékelem,
Még ha nem is érinthetem meg kezed.
Tudnod kell, hogy a síron innen és túl,
A barátod leszek, s ez meg nem fakul.

Emléked szent és sérthetetlen marad,
Minket összekötött élet s hivatás.
Elevenen él emberséges szavad,
Örökre meg kell õriznem igazát.
Nem engedhetem, hogy mások gyalázzák,
Kötelez a szó s az örök barátság.

A fájdalom mély sebet szántott belénk,
A lelkünk egy csapásra összeomlott.
Elköltöztél, s veled elment a remény,
Az értelem látszólag szertefoszlott.
Bár a sors ránk oly nehéz próbát szabott,
Te számunkra soha nem leszel halott!

Bennünk élsz, velünk vagy minden pillanatban,
Az igaz szeretet soha nem felejt!
Az elsõ napsugár vagy a pirkadatban,
S bár a szemünk érted olykor könnyet ejt,
Nem vett el tõlünk e kegyetlen világ,
Gondolunk rád, s a szívünk téged imád!