Minden kapcsolat egyszeri és pótolhatatlan.
Mással senki sem helyettesíthetõ.
Vétkem, hogy késõn láttam be mindezt,
Ezért fetrengek kárhozatra ítélt romokban.

Önváddal fertõzött, forró iszapban forogtam,
Honnan már senki sem felsegíthetõ.
Bûnöm, hogy eddig tagadtam mindezt,
S mindvégig elhittem, még Õ sem pótolhatatlan.

Tévedtem, s most szétmar a hiánya.
Fejem szétverném a falban.
Olyan bénító e formátlan fájdalom,
S oly könnyedén kényszerít igába!

Minden szerelem egyszeri és pótolhatatlan.
Örök lüktetés a dalban.
Minden más ismétlés, vagy puszta szánalom,
Hazug emberek megcsalt világa.

Önzõ emberek gyáva élete,
Látszatra felépült ferde piramis,
Elcserélt érzelem s erotikus vágy,
Beteg hajlamok kényszerképzete.

Megõrizni mindazt, mi nem pótolható,
Amíg a gátak legyõzhetõek!
Boldog az, ki önmagához hû,
Kinek nem hullott szét az élete!

Mi értelme volna új ágyakba mászni?
Még õt szeretem, minek komédiázni?
Az én jussom sajnos a végtelen komédia,
Hisz Õ már beleszeretett egy másik férfiba!