Randevúra hívlak, kék szemû királynõm,
Éjszakáig miénk a Városliget!
Hajnalig kísér a fennkölt illúzió:
Nem kaparintasz meg más férfi szivet.

Pulikutyaként követ naivitásom:
Szemed nem akad fenn a luxusautókon,
S elnézed nekem, hogy trolibuszon jöttem,
S nyamvadt kétezer forinttal kell ma bajlódnom.

Ugye csak ijesztgetsz, aranyom?
Lábad célba vette a Gundel éttermet.
Ha egzotikus vacsorát akarsz,
Nem bocsátod meg nekem ezt a sérelmet.

Tévedsz, drágám, te összekevertél,
Nem vagyok ügyvéd, se Domokos!
Miért csodálkozol, hogy így nézlek?
Nézzek úgy, mint aki homokos?

Szóval csalódtál, a látszat megint csalt,
Valószínûleg nem én leszek a férjed.
Erõsen ajánlott konditerembe mennem,
Figyelmeztess csak, hogy észhez kell térjek!

Úgy szerettem volna csókolózni egyet,
Elolvadni a szökõkút vízsugara elõtt,
Az elsõ szeretkezésünkre gondolva,
Miközben felavatjuk a vadiúj heverõt!

Hogyan zanzásítsam e nagyszerû randevút?
Talán két szót idéznék fel: húzz el!
Így hát hazatérek jócskán nyolc óra elõtt,
Én, a gyakorlatlan, nyálas lúzer.