Íródik a történelem, mégsem vagyunk bölcsebbek általa,
Sehol sem született meg az igazság meghitt mintaállama.
Isten megadta a kincset, melyet úgy hívnak: emberi méltóság,
Ám annak erkölcsi törvényét a bitangok már rég megvétózták.
Depresszióba torkollott a fölgyülemlett bánat,
Mert holtak vérében úszott el a huszadik század.

Alig csukták be a fasizmus elõtt az ablakot,
Vörös szín alatt folytatták a képtelen maszlagot.
Mindig volt közös ellenség: zsidó, polgár vagy értelmiségi,
S a hóhér sem hiányzott, ki õket helyben, azonnal kivégzi.
Nem akadt rémtett, melyhez ne vettek volna bátorságot,
Sátáni eszmék nyújtottak ehhez szilárd hátországot.

Õrült államfõk parancsára milliók hadakoztak,
Ezrek múltak ki sötét, zsúfolt tehervagonokban.
Egyeseknek kiváltság jutott és mámor,
Másoknak golyó és kényszermunkatábor.
Késõbb ágyúval lõttek a szabad lelkû népbe,
Idegenek hajszolták õket rabszolgalétbe.

Engedtünk haragnak és elõítéletnek,
S láttuk a romlást, melyet elõidézhetnek.
Sokak szemében még ma is illúzió,
A népek közötti feltétlen fúzió,
Pedig az úr elõtt egyenlõ a muszlim, hindu és keresztény,
Szándéka szerint mindnyájunk élete lehet boldog s szerencsés.

Ne keress bûnbakot, változz meg egyénileg,
Nézz szembe magaddal, aztán nyisd meg a szíved!
Tetteidben alázat éljen s szeretet,
A gyalázat elõtt ne zárd be szemedet!
Nem gázolhatsz át önzõn az égi törvényeken,
Intõ példát mutasson néked a történelem!

Félelem s megalázás nem teremthetnek egységet,
Egymást nem tagadhatják meg a született testvérek.
Csak szükségtelen akadály a sok mesterséges jelvény,
Megértjük magunkat az emberség egyetemes nyelvén,
Tán egyszer begyógyul a seb a véres földrészeken,
Fényrõl, dicsõségrõl szólhat az újabb történelem.