Szabadság
2.
Kívánom jöjj rá, mit tettél,
Mikor hazugnak és rossznak neveztél.
Gondolom, fáj neked, hogy ezt mondom,
De ez az igazság, nem hazudom.
Ez érzés, amely szívembõl fakad,
Mostantól már bent nem marad.
Nem hagyhatom, hogy te miattad,
Az életem elpocsékoljam.
Eddig mindent erõltettél, és korlátoztál,
Sajnos hátrányodra megváltoztál.
Beszélni veled újabban nem lehetett,
Mert mindent, mit mondtam, félreértetted.
Miért lenne bûn a szabadság?
Hisz ez nem lopás, vagy gyilkosság.
Nem tettem én semmi rosszat,
De várd, mit csak a holnap hozhat.
Megtapasztalod majd, ki voltál,
Egy elnyomó, zsarnokoskodó,
Ki mindenbe beleavatkoztál.
Ki csak önzõsége miatt másra gyanakvó.
Eddig azt hittem bízhatok benned,
De már az utóbbi években csalódnom kellett.
Sajnos az eseményekbõl ez következett,
Edd meg hát ezúttal a fõztödet.
Tanulhattál volna fõiskolán, ahogy én,
De te mást választottál annak idején.
Késõ bánat most ez, hisz megtörtént,
Elkerülhettük volna a bírósági küldeményt.
Te mondtad, másnak ilyenkorban már családja van,
Én önállóan szeretnék élni, nekem nem kell kan.
Szabadságra vágytam már rég,
Sorsomat hagy irányítsam végre én.
Ne gondold, hogy nem szeretlek,
De felnõttem és ez a lényeg!
Ha most nem járnám utamat,
Kimaradna az, mit úgy neveznek: tapasztalat.
