Fáj a szívem, mert feltépték,
Csalódnom kellett, mert nincs már ami érték.
Elveszett az egy pillanat alatt,
S belõle már semmi se maradt.

Sebzett szívemet többé senki sem lépheti át,
Hiába várok már, miért nincs sehol egy jóbarát,
Miért nem hallom rég, a megértés szavát,
Mikor jön végre el, az igazi boldogság.

Minden éjjelen, sajnos nyitva a szemem,
Nagyon fázok én, s remeg két kezem,
Úgy várom már, könnyeimbõl napfény legyen,
Ha szeret engem, õ most miért nincs Velem!

De nem számít már, többé fel nem adom,
Harcolni fogok, akkor is ha elbukom,
Az álmaimat, soha el nem árulom,
A céljaimért keményen dolgozom.

S csak a Remény, mi életben tart,
Segít, elkerülni a sok bajt,
Sikerhez küzdelem kell, nem tapasztalat,
úgy érzem túl kell élnem magamat.

Eljön az idõ, mikor mindenki boldogabb,
Ha a valóság bújik meg az elhangzottak alatt,
Minden rendben lesz, hidd el magadban,
Az öröm sziget többé már nem lakatlan.

Ide már nem tudok mit írni kiegészítõ adatként.... Bízom abban, hogy hamarosan elérem céljaim és végre sikeres és boldog leszek / lehetek.