Nehéz elhagynom e percet, és ami mindeddig tetszett
De meg kellett tennem, alattam a léc rezgett.
Átadtam mindent, mi övé volt,
Innen már csak egy út vezet: a magányos félhold.

Minden, mi eddig voltam: feledem,
Rossz emlékeim ezennel a mélybe temetem!
Mert mit ér az önállóság, a szorgos cselekedet,
Ha az mások szemében kegyetlen bűntett?!

Távoznom kell, nem maradhatok tovább,
Indulok hát, az idõm már lejárt.
Így búcsúzom; kedves Társak és Kollégák: tõletek,
Remélem, távozásom nem szegi kedvetek.

Egy szomorú esemény előzi meg e vers megírását..