Kívánságok
Oh bárcsak itt hagyhatnám már
Ezt a sötét gonosz világot,
Hol eddig szinte mindenki bántott,
Elzárva elõlem a színes szabadságot.
Vágyom már arra, hogy nélkületek
Boldogan éljek, s Nyíregyházára újra visszamenjek.
Ahol jobb minden, mert vár a Szabadság,
A felhõtlen élet és nem rabszolgaság.
Ti állandóan csak parancsolgattok,
Engem élni sosem hagytok.
„Ezt így csináld, úgy csináld, ne ide menj,”
Hallom a szavakat, melyek már nagyon idegesítenek.
Hagyjatok békén végre, ne kiabáljatok,
értsétek már meg azt, amit mondok:
Mást szeretnék, az én utamat járni,
Nem pedig ismételni egy rossz életet, s várni
Megalázkodni és követni a parancsot.
Ne akaratoskodjatok, ez nektek sem jó így.
Hova lett belõletek a megértés, az emberi híd?
Mikor lesz már az az idõ, mikor utamon
Végre nyugodtan elindulhatok?
Amikor semmi nem tart vissza,
Céljaimhoz el mikor juthatok?
Hol van az a hely, ahol örömmel dolgozhatok,
Hol izgalmasak, de teljesíthetõek a feladatok,
Ahol megbecsülik, és nem megalázzák az embert,
S délután azt csinálhatja mindenki, amit szeretett,
Folytathatja a hobbiját, s a barátaival is lehet.
Elegem van belõletek, már unom
Uralkodni és irányítani akartok folyton,
Zord vasszigor mindenhol, túl komoly,
Fiatalság, boldogság, vidám élet sehol.