Az ember remél, napról napra csak vár és vár,
Szeretetet, boldogságot, problémáira megoldást nem talál.
A szomorúság után nem vár más, csak a sötét halál.

Jön a tél, a természetben kezdõdik a pusztulás,
Faleveleknél sárgulás, majd lehullás,
A világban összeomlás, elmúlás.

S még mindig dobog a sérült, fájó szív,
Aztán hiába mindig, de egyre több reményt hív
Magához, hátha sikere lesz és mindent kibír.

Vers az elnyomásról, az életrõl, a sikerrõl, a reményrõl, és a küzdelemrõl.