Ma új ruhát öltött az ébredô természet,
Frissen s izgatottan kelnek az öreg kertészek
Ma minden egy kicsit más, a rét, a mezô szebb és rejtélyesebb,
A végtelen erdô vonzóbb és vadregényesebb
Mintha minden fatörzs belsejében ott égne a titok,
Amit szintén féltve ôriznek a tarka pázsitok:
Hogy minden, ami széppé és értelmessé teszi e világot,
Csak Ti vagytok azok, ti drága virágok!

A folyóban a vízcseppek most fényesen ragyognak,
Varázsereje van a hömpölygô haboknak
A parányi kis csepp,mi eddig a víztömegben halkan fuldoklott,
Megmutatja magát,hisz a felszínen sokkal jobb
Mint az élet is megadja az embernek néha az ünnepet,
Mikor saját asztalánál másoknak is ad helyet,
S megemlékeznek a Nagy Tettrôl,hogy valaki mindannyiunkért áldozatot hozott,
Ki elvenni nem tudott senkitôl,de mégis mindenkinek adott!

S ilyenek vagytok ti is, virágok, kik értelmet adtok a tettek mélyén az összes dolognak,
Nélkületek sivár és reménytelen minden, a Föld hiába foroghat
Nincs értelme várni vihar után a felkelô napot,
A hideg után a melegebb, derűsebb évszakot
Nélkületek a hegy csak rideg árnyék, a szikla és a kô csak fagyott test
Sötétben úszik a nappal, s csillagtalan az est
Csak Ti hordozzátok a szépséget, a múlhatatlan varázst
Ha itt vagytok, nem is fáj, ha megszúr a darázs
A mindennapok hűvös peremén olyan érzéseket tesztek szabaddá,
Amik nélkül nem vagyunk emberek, s válhatunk salakká
Én csak egyet kérek tôletek, még ha néha álomba is szenderültök,
Ígérjétek meg, hogy újra felderültök
Legyetek ti az örökké égô mécsesek, virágok,
Kik fényükkel igazabb útra viszik az eltévedt világot.

Sugározzátok a derűt és a szeretetet,
Hogy ne játsszuk hamisan a kapott szerepeket!
Ünnep van, függesszük fel a csatát, s hagyjuk nyugodni a gyilkos fegyvereket,
Hosszú karjaink nyújtsuk ki, öleljük, óvjuk, s védjük a gyermekeket!
Ismerjük fel, hogy csak egy törvény van, mi igazságot tehet:
Ember az ember ellensége soha nem lehet!
S ha valaki mégis megsért gonosz vagy érzéketlen szóval,
Ne törôdj vele, fizesd vissza a jóval!
Szolgálnunk kell, mint ahogy ô is a mi érdekeink szolgálta,
Mikor a kényelmet feladva a küldetést vállalta,
Ki mindent eltűrt s végül megölték a testét,
Mégis cserébe ránk hagyta a halhatatlan lelkét!

Ezt hirdessétek egész lényetekkel, s nem kell, hogy közben egy szót is szóljatok,
Csak viruljatok teljes pompával e Földön, de meg sose haljatok!

Érdemeitek tovább már nem tudom sorolni,
Csak egy kérdést tennék fel: szabad-e locsolni?