Az eszperantó mozgalom céljai és az EU közös nyelve

(Összeállítás, folyamatosan aktualizálva)



Az eszperantó mozgalom mindenkori célja. Az eszperantó mozgalomnak mindig is egyetlenegy célja volt és most is ez az egyetlenegy célja kell, hogy legyen: az eszperantó nyelv terjesztése. Az emberiségnek, egyes csoportjainak és egyes tagjainak természetesen számos célja lehet és van is. Ezekre koncentrálni különbözõ "szakosított" nemzeti vagy nemzetközi egyesületekben, szervezetekben, pártokban stb. lehet, szabad és kell. Az eszperantó mozgalom az eszperantó terjesztésére kell, hogy legyen szakosodva, mert ezt más nem végzi el helyette. Ez nem jelenti azt, hogy az egyes eszperantistáknak ne lehetne egyénenként különbözõ más céljuk is, amely például közös más nem eszperantista csoportok céljaival de azokért a más célú csoportokban, szervezetekben kell és lehet tevékenykedni. Kifejezetten káros – és olykor kifejezetten ellenséges szándékú – minden olyan igyekezet, amely az eszperantó mozgalmat mint olyat valamilyen – akár nemes célokat követõ – politikai mozgalom, szakmai egyesület, egyéb szervezetek munkájába akarja berángatni, mert ezzel a mozgalom csekély erejét is elvonja feladatától. Természetes, hogy egy eszperantista egyrészt terjeszteni akarja az eszperantót és tesz is ezért valamit a mozgalomban, vagy akár azon kívül, de az is természetes, hogy vannak egyéb céljai vagy érdeklõdési köre, amelyhez egyes érdeklõdõ eszperantistákat is invitál, de nem a mozgalmat, hiszen a mozgalom tagjai száz másféle célt kívánnak támogatni. A mozgalom mint olyan csak terjessze az eszperantót, mint a legolcsóbb, de rendkívül hatékony eszközt arra, hogy bármely nemzet fiai könnyedén tudjanak közvetlenül kommunikálni bármely más nemzet fiaival, hogy így közvetlenül megismerhessék egymás életét, kultúráját, örömeit és gondjait és új barátokat találjanak az eszperantó révén is a hasonló gondolkozásúak közül és vitatkozzanak a más gondolkozásúakkal.

Manapság a nyelvterjesztési célt szinte egyáltalán nem említik. A legnagyobb, nemzetközi mozgalmi szervezetnek, az Egyetemes Eszperantó Szövetségnek (UEA) hármas célkitûzése van: tájékoztatás, oktatás, alkalmazás. (Még hozzátenném negyediknek a nyelvfejlesztést.) Mindezek azonban, bár nélkülözhetetlenek, de csupán eszközök a fõ cél, a nyelvterjesztés megvalósításához. A mozgalmat (a vezetõket és a tagságot) csak abból lehet megítélni, hogy jól tudták-e használni ezeket az eszközöket a nyelv elterjedésének fokozására (növekszik-e nem elsõsorban a taglétszám, de az eszperantó nyelvû termékek, könyvek, folyóiratok, CD-k vásárlóinak, az eszperantó adások hallgatóinak, nézõinek, levelezõinek száma stb.).

Napjainkban azonban olyan körülmények jelennek meg, amelyek sürgõs feladatokat, aktuális, különleges célokat adnak.

Az Európai Uniónak közös nyelvre van szüksége. Történelmi korszakban élünk, amikor egyre több ország és nemzet polgárai egy nagy, közös haza, az Európai Unió keretében akarnak egyesülni és tovább fejlõdni, egyidejûleg azonban meg akarják õrizni nyelvüket, kultúrájukat és más jellegzetességeiket. Szeretnék, ha továbbra is megmaradnának a családi, rokoni, nemzetiségi, regionális kapcsolataik, különbözõ közösségeik és más sajátosságaik, a hazájuk és az anyanyelvük, és ezek új kapcsolatokkal bõvüljenek. Mindezeknek helyük lesz az új és hatalmas közös hazában, az Európai Unióban.

Az Európai Unió tehát nemcsak országokból, hanem egyes emberekbõl, családokból, rokonokból, nemzetiségekbõl és más – egymást részben átfedõ – különbözõ közösségekbõl és más sajátosságokból tevõdik majd össze, mindezeknek közös hazája lesz, de még nincsen közös nyelve. Az országok hivatalos nyelveinek egyenjogúságát ugyan deklarálták, de a gyakorlatban ez megvalósíthatatlan, sõt a tendencia teljesen egyetlen nyelv dominanciája irányába mutat1. Nekem is az a szilárd meggyõzõdésem, hogy az Európai Uniónak kell egy közös nyelv, miközben az anyanyelvek használata az egyes nemzetek, nemzeti kisebbségek és csoportok szállásterületein teljeskörûen és szabadon fennmarad. Ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a közös nyelv az eszperantó, mert – a népek és az egyének szempontjából egyaránt – ez az optimális választás minden egyéb nyelv közül. Ezzel kapcsolatban a helyzet jelenleg mégis zavarba ejtõ.

Világos, hogy ha meg akarunk érteni egy más nemzethez tartozó embert, meg kell tanulnunk bizonyos nyelv(ek)et. Egyidejûleg be kell tartanunk a diszkrimináció-mentesség alapelvét, legyen szó akár politikai, akár gazdasági diszkriminációról a különbözõ nemzetekhez, nemzetiségekhez tartozó, tehát különbözõ anyanyelvet beszélõ emberek között. Ugyanakkor védeni kell az anyanyelveket, mint kulturális örökséget és az ifjú generációk oktatásának leghatékonyabb eszközét. Az eszperantisták azt mondják, hogy az eszperantó nyelv könnyen megtanulható, eléggé gazdag fordított és eredeti szépirodalommal és nem kevés szakirodalommal is rendelkezik, melyek bizonyítják, hogy alkalmas mindazon dolgok pontos kifejezésére, amelyek kifejezésére a nemzeti nyelvek képesek. Könnyûsége miatt gyakorlatilag nem venne el energiát az anyanyelvek megtanulásától, használatától és mûvelésétõl. Nem okozna diszkriminációt az emberek, nemzetek, vagy országok között, hiszen mindenki többé-kevésbé azonos munkát fektetne be, amikor elsajátítja.

Az eszperantó ellenzõi azonban azt állítják, hogy csak nemzeti nyelv lehet annyira fejlett – és ilyen is csak néhány van –, hogy betöltse a nemzetek közötti kommunikáció eszközének szerepét, mivel ezekre már van tapasztalati bizonyíték. Nem könnyû az érvelés ezzel az állítással szemben, mivel az eszperantó mozgalom szinte teljesen elhanyagolta az érvrendszer kidolgozását a nyelvekkel kapcsolatos politikai diszkrimináció mértéke, az anyanyelvek veszélyeztetése, a nyelvi diszkriminációból származó gazdasági diszkrimináció mennyisége, stb. tekintetében, amelyek pedig természetes erkölcsi és anyagi következményei lennének annak, ha az európai kommunikáció eszközéül egy vagy két nemzeti nyelvet választanának ki.


Az eszperantó mozgalom jelenlegi legfõbb célja és a nyelvtanulás költsége


Tehát az eszperantó mozgalom egyik, pillanatnyilag igen fontos célja kell, hogy legyen azoknak az érveknek a kidolgozása, amelyeket nem lehet mellékesnek, vagy eleve visszautasíthatónak minõsíteni, amikor arról döntenek, hogy legyen vagy ne legyen, és ha legyen, melyik nyelv legyen Európa közös nyelve. Ezek között az érvek között fontos szerepe van az eddig elhanyagolt nyelvtanulási költségek elemzésének. E vonatkozásban leglényegesebbnek tûnik a nyelvtanulás naturális költségének (idõigényének) és pénzbeli egyenértékének vázlatos bemutatása.

A szórványosan fellelhetõ adatok alapján mondható2, hogy egy úgynevezett természetes nyelv, tehát egy közepesen nehéz, nemzetiségi vagy nemzeti nyelv rendszeres (szisztematikus) tanulása (vagyis csak a nyelvtanulásra koncentrált munka, míg pl. az újság- vagy regényolvasás, a rádióhallgatás stb. nem tartozik ide) egy átlagos képességû embertõl kb. 2000 munkaórát követel, melyet részben tanfolyamon, vagy magántanárral, részben – esetleg egészen – önálló tanulással tölt el. Ez az idõ kb. egy teljes munkaévnek felel meg. (Ez a rendszeres tanulás több éven át elhúzódhat, hiszen minden nap 8 órán keresztül ugyanazt tanulni, ez a legtöbb ember, de különösen a fiatalok számára elviselhetetlen. Mégis, a szükséges órák száma az, amit említettem.) Az eszperantó rendszeres tanulása kb. 200 munkaórát igényel, azaz kb. egytized munkaévet, vagyis egy feszített munkahónapot.

Az Európai Uniónak 2004-tõl kezdve már 500 millió lakosa lesz. Évente kb. 7 millió újszülött jön világra. Ezt a számot lehet tekintetbe venni, mint az évente jelentkezõ, fiatal generációt, melynek az anyanyelvén kívül idegen nyelvet kell tudnia, mégpedig a mindennapi életben és a saját szakmájában, írásban és szóban egyaránt kielégítõ (bár messze nem anyanyelvi) színvonalon.

Az Európa Tanács határozata szerint mindenkinek legalább két idegen nyelvet kell tudnia az anyanyelvén kívül.

A második idegen nyelv tanulása valamivel kevesebb órát követel, mint az elsõ idegen nyelv tanulása. Tehát két – természetes – nyelv tanulása kb. 2000 + 1600 = 3600 munkaórát igényel minden egyes tanuló részérõl. Ez az Európa Tanács határozatának mélyen elhallgatott következménye. Ennek az idõnek a pénzben kifejezett értéke kiszámítható egy megfelelõ, átlagos keresetbõl. Vegyünk 5 eurót (jele ) óránként3. Így tehát az egész összeg, melyet a tanuló a nyelvtanulásra áldoz 3600 x 5 = 18.000 -val egyenlõ. Ezt az összeget vagy õ maga, vagy a szülei, vagy az állam, azaz a társadalom, tehát a dolgozók, vagy keresõk – adófizetõk – fedezik adó formájában.

Ha évente 7 millió fiatal jelenik meg két nyelv tudásával, akkor az õ elõzetes nyelvtanulásuk összesen 7.000.000 x 3600 = 25.2 milliárd munkaórát fogyasztott el. Ennek pénzbeli értéke évente 126 milliárd . Bizonyosan vannak direkt, pénzbeli költségek is, hiszen sem a nyelvtanárok, sem a nyelveket tanító intézmények nem dolgoznak ingyen. Tegyünk hozzá szerényen 10 %-ot. A végsõ összeg kereken, évente 140 milliárd . Mivel azonban a két nyelv tanulása csak az Európa Tanács minimális követelménye, említsük meg, hogy három nyelv rendszeres tanulása minden tanulótól 2000 + 1600 + 1400 = 5000 munkaórát követelne, amelynek értéke 193 milliárd lenne az egész, évente megjelenõ generáció részére. Összehasonlításul megemlítem, hogy a NATO európai részének a költségvetése 2000-ben kb. 165 milliárd volt4. A két ill. három nyelv tanulásának említett ráfordításigénye ez utóbbinak 87, ill. 117%-a.

Vizsgáljuk most meg az eszperantó rendszeres tanulásának költségét. A naturális költség, mint említettem, tanulónként kb. 200 munkaóra. A 7 millió tanuló számára ez 1.4 milliárd munkaórával egyenlõ évente, amely 7 milliárd -nak felel meg. Ha még hozzáteszünk az oktatásra 10 %-ot, a végsõ összeg 7,7 milliárd /év, amely a NATO-költségvetés említett 165 milliárdjának csupán 4,7 %-a.

Mivel a társadalom – ill. annak bizonyos csoportja – fedezi ezeket a költségeket, figyelembe kell venni, hogy az EU-ban kb. 200 millió embernek van fizetett munkája. A többiek nem keresõ családtagok, nyugdíjasok, vagy munkanélküliek. A természetes nyelvek kb. 2 évet igénybe vevõ tanulása a keresõk számát 2 x 7 millióval 186 millióra csökkenti. Az eszperantó 1/10-éves tanulása a keresõk számát 0,1 x 7 millióval kereken 199 millióra csökkenti.

Tehát, ha mindenki csak két idegen nyelvet tanul, ez a keresõ dolgozókat kb. 140.000.000.000/186.000.000 = 753 /keresõ/év adóval terheli.

Ha mindenki az eszperantót tanulja, az adó 7.700.000.000/199.000.000 = 39 /keresõ/ év lesz.

Az említett esetekben nem lenne diszkrimináció, a nemzeti nyelvek tanulása mindenkit egyformán sújtana, az eszperantó tanulása mindenkinek kis teher lenne. A gyakorlatban azonban a jelenlegi tendencia azt mutatja, hogy az angol anyanyelvûek (Nagy-Britannia és Írország) semmilyen más nyelvet sem fognak tanulni (nyelvi elitjük kivételével). Így tehát õk – és országaik – semennyi pénzt sem fizetnek és semennyi idõt sem veszítenek a nyelvtanulás miatt (sõt jó bevételre tesznek szert a rengeteg külföldi nyelvtanulótól). A többi országban mindenki az angolt fogja tanulni, néhányan pedig még valamely más nyelvet. Emiatt azt mondhatjuk, hogy a nem-angolok aktív, munkával eltöltött életébõl két év elvész, vagy hogy õk 2000 munkaórával kevesebbet tudnak a matematika, fizika, informatika, természettudományok, szakismeretek tanulására fordítani, tehát kevésbé értékes dolgozók lesznek, amikor iskoláikat befejezik, mint az angolok. Ez igen súlyosan érinti a nem-angol országok versenyképességét és életszínvonalát az angol nyelvû országokkal szemben. Ez pedig egy hosszan tartó, hátrányos megkülönböztetés, amely mindaddig tart majd, amíg a nem-angolok végre szíveskednek megérteni, hogy el kell hagyniuk anyanyelvüket és az angolt kell elfogadniuk, mint anyanyelvet (lásd az ellatinosodott Római Birodalmat).

A gazdasági szempont igen fontos az Európai Unió közös nyelvének optimális kiválasztásánál. Tehát az eszperantó mozgalom egy új és aktuális célja az lenne, hogy rendkívül intenzíven és elmélyülten foglalkozzék a nyelvtanulás gazdasági oldalával, továbbá a kereskedelmi, ipari és más vállalkozások, a tudományos kutatások, stb. nyelvi költségeivel is. A mozgalomnak széles körben és behatóan kell hasznosítania a gazdasági érveket az eszperantó “reklámozásában” és a róla szóló tájékoztatásban. A dolog sürgõs, mert a soknyelvûség csak egy elitre támaszkodik, a politikailag és gazdaságilag diszkriminatív egynyelvûség pedig a küszöbön van.

1Temesvári Csilla : A többnyelvûség problémája az Európai Unió intézményeiben és az autentikus szerzõdések esetében. En: Európai Tükör 2003/6.


2Haszpra O.: La natura sargo de la lingvolernado kaj gia radikala malpliigeblo. En: Scienca Revuo 3/2002.

3Az EUROSTAT adatai szerint az EU 10 tagjelölt országában az átlagos órabér 2002-ben 4,21 , a jelenlegi tagországokban 22,70 volt. Mivel a tanulás a fiatal évekre esik, viszont a keresõ évekbõl a nyugdíjba vonulás, vagy elhalálozás változatlannak tekinthetõ idõpontja folytán a többnyire legjobban fizetett utolsó év esik ki, az elveszett órabér több, mint az átlagos érték. Az 5 /óra becslés tehát alacsonyabb a valóságosnál. az új tagoknál 10 /óra, a jelenlegi tagoknál akár 30 /óra reálisabb lenne. Ezt azonban közgazdászoknak kellene kidolgozniuk.

4A survey of the defence industry. p. 4, Diagram 1. The Economist, July 20, 2002.