Javaslat
a nyelvtanulási készség fejlesztésére
Naponta hallunk, látunk tudósításokat a tanuló ifjúság túlterheléséről. Más, hasonlóan lehangoló tudósítások szólnak hazánk lakosságának alacsony szintű idegennyelv-tudásáról.
Az elsajátítandó ismeretek mennyisége egyre gyorsuló ütemben szaporodik, ezzel nem tud lépést tartani az emberi agy teljesítőképessége. Világos, hogy így a tanuló ifjúság túlterhelése cs
ak fokozódhat. Kérdéses, hogy a nulladik évfolyam bevezetése valóban javít-e lakosságunk idegennyelv-tudásának színvonalán?Jómagam 1948-tól 1959-ig jártam általános iskolába, illetve gimnáziumba. Meg kell állapítanom, hogy a nyelvtanulás által okozott túlterhelés azóta alig változott, vagy inkább fokozódott. (Nem kívánok itt szólni az egyéb különórák - matematika, fizika, kémia, biológia, zene, torna, tánc, stb. stb. - által okozott túlterhelésről.)
Az általános iskola felső tagozatában nekünk az orosz nyelvvel kellett megismerkednünk. Anyanyelvünk betűi után a cirill ábécé betűit rajzolgattuk. Azóta tudom, hogy szegény tanárunk is csak néhány leckével járt előttünk. Hamar rájöttünk, hogy ő is boldogabb, ha “bedobunk” valami aktuális témát, amelyről az óra végéig - magyarul - elbeszélgetünk. Nem nehéz elképzelni, hogy a gimnázium első osztályában a felmérő dolgozat kimutatta: - a társaság szinte semmit sem tud oroszul. Négy év további, “kemény” orosz-tanulás után ebből a nyelvből kellett érettségiznünk. Később, már az egyetemen derült ki, hogy az egyik csoporttársunk, akit kitűnő érettségi bizonyítvánnyal vettek fel, még a cirill betűket sem ismerte. Feltételezem, hogy ilyen körülmények között az érettségizők kb. 1-2 százaléka rendelkezhetett használható orosz nyelvtudással.
A katasztrofálisan rossz eredmény a gyenge oktatásra, a “vonalas” tankönyvekre, az anyanyelvünkétől teljesen különböző, cirill ábécére, a semmihez sem köthető, szláv szókincsre, a rendhagyó ige- és főnévragozásra és - nem utolsó sorban - a tanulók hozzáállására volt visszavezethető. Még sokan emlékeznek, hogy 1956 októberében az egyik jelszó így hangzott: - “Nem tanulunk oroszul!”
Mivel az orosz-tanulás az egyetemen is folytatódott, kilenc év alatt legalább 2000 munkaórát, azaz egy teljes munkaévet áldoztam fel az orosz nyelv oltárán. Folyékonyan beszélni sohasem tanultam meg, de az orosz nyelvű szakirodalmat gyakorlatilag szótár nélkül tudtam tanulmányozni.
A gimnázium kezdetén - rendkívüli tárgyként - felvettem a latin nyelvet, amelyre későbbi pályám során gyakran volt szükségem. Latin-tanárom rendkívül színes egyéniség volt, élvezetes órákat tartott, így több, mint 45 év után sem sajnálom a latinnal eltöltött, kb. 500 munkaórát.
Másodikos gimnazista koromban kezdtem németül tanulni. A német nyelvet kezdettől fogva könnyebbnek találtam az orosznál, - habár máig sem értem, hogy a Löffel miért hímnemű, a Gabel miért nőnemű és miért semleges-nemű a Messer…? A névelők megtanulása nélkül pedig nem lehet németül beszélni. A német igeragozás elsajátítása is “némi” időt vesz igénybe, - kb. 2000 munkaóra ráfordítása után azonban máig is jobban beszélek németül, mint oroszul.
A gimnázium utolsó két évében - magántanulóként - kezdtem bele az angol nyelv tanulásába, amely azután az egyetem végéig, majd az egyetem elvégzése után még sokáig folytatódott. Kezdetben csak az okozott nehézséget, hogy az angolok mindent másképp írnak le, mint ahogy kiejtik. A kiejtés memorizálásához meg kellett tanulnom egy új jelrendszert, - úgy is mondhatnám, hogy ez volt életem során a harmadik ábécé. A nyelvtan is egyszerűnek tűnt, csak később döbbentem rá, hogy az igeragozás, a fő- és mellékmondatok egyeztetése, a számtalan anglicizmus, továbbá a redundáns szókincs (egy szónak sokféle jelentése van, egy fogalomra sok szót használnak) ezt a nyelvet csaknem megtanulhatatlanná teszik. Mintegy 3000 munkaóra tanulás után az angol nyelvű szakirodalmat jól értem, a beszélt szöveget aszerint értem, hogy angol, amerikai, vagy ausztráliai kiejtéssel beszélik, az énekelt szövegből alig értek valamit, és - ha nagyon muszáj - el tudom intézni angolul, amit akarok.
Az egyetem első évfolyamát kéthetes társadalmi munka zárta, egy termelőszövetkezetben építettem a szocializmust. E két hét végeztével már nem csak szellemileg, hanem testileg is “totálkáros” voltam. Ekkor történt, hogy a Múzeum körúton, a Pedagógus Könyvesbolt kirakatában megpillantottam Baghy Gyula 1959-ben kiadott, Eszperantó nyelvkönyvét, melyet - puszta kíváncsiságból - 14, azaz tizennégy forintért megvettem. Hazavittem, beleolvastam, beleszerettem és - szórakozásként - a nyári szünidő hátralévő részében elkezdtem tanulni. A kiejtés és a hangsúly elsajátítása egy napig tartott, majd ezután naponta egy-egy leckét tanultam meg. Elképesztő sikerélményt jelentett, hogy kb. 200 óra tanulás után a nyár végére már tudtam eszperantóul beszélni, - azaz csak tudtam volna, ha lett volna partnerem…
Elkezdődött a második évfolyam. Az első angol órán megemlítettem ezt a hihetetlen, nyelvi kalandomat az általam nagyon tisztelt és kedvelt lektor úrnak, aki percek alatt lehűtötte a lelkesedésemet. Mindent mondott az eszperantóról, csak jót nem. A végén figyelmeztetett, hogy ilyen ostobaság, mint az eszperantó soha többet ne jusson az eszembe, - tanul
jak inkább olaszul.Be is iratkoztam az olasz tanfolyamra, melyet (mit tesz Isten?) szintén a lektor úr vezetett. Az olasz nyelvben azután olyan gyorsan haladtam előre, hogy senki sem akarta elhinni, hogy azelőtt sohasem tanultam olaszul. (Azóta tudom,
hogy az olasz-tanulásomat az eszperantó “propedeutikai” szerepe könnyítette meg, tehát az, hogy az eszperantó segítségével megtanultam nyelvet tanulni. Nem részletezem tovább, az olasz nyelvvel kb. 500 órát, majd 40 éves korom után még a spanyollal és a franciával kb. 500-500 órát foglalkoztam.Eddigi életemből tehát több, mint 9000 munkaórát, azaz csaknem 5 teljes munkaévet töltöttem el a különböző nyelvek tanulásával. Most, az életem alkonyán gondolkodom el igazán, hogy a nyelvtanulással töltött, rengeteg órát mennyi más, hasznos foglalatosságra fordíthattam volna, ha a nemzeti nyelveken kívül az emberiségnek lenne egy könnyen megtanulható, aránylag könnyű nyelvtanú, elég szép hangzású, közvetítő, nemzetközi hídnyelve, amelyet a hazája határain kív
ül mindenki használhatna.Ezt a nyelvet már nem kell kitalálni, hiszen létezik. Ez a nyelv az eszperantó.
Még térjünk vissza néhány pillanatra a múltba.
Az egyetemet 1965-ben fejeztem be, és a katonaságnál eltöltött fél év után a Fővárosi László Kórházban, dr. Kalocsay Kálmán osztályán kezdtem meg gyakornoki tevékenységemet. Kalocsay Kálmánról azt kell tudni, hogy ő volt az eszperantó világirodalom egyik legnagyobb költője és műfordítója. Rajongói szerint ő volt “a költők költője” (=poeto de
la poetoj). Egy délután, 1966 nyarán beszállítottak az osztályra egy idős embert. A beutalón és a lázlapon ez állt: - “Baghy Gyula”.A “status praesens” felvétele közben egyre csak azon törtem a fejemet, hogy honnan ismerős ez a név? Kiderült, hogy ő annak az Eszperantó nyelvkönyvnek a szerzője, amelyből 6 évvel azelőtt olyan lelkesen tanultam. Mikor időm engedte, mindig meglátogattam, s végül, mikor állapota javulni kezdett, én lettem Gyula bácsi utolsó tanítványa. Őt az eszperantó világ “a nép költőj
e”-ként (=poeto de la popolo) emlegette jól érthető, egyszerű nyelvezetű, csodálatos dallamú versei miatt.Közel hat éve nem foglalkoztam az eszperantóval, - most annál gyorsabban haladtam. Pár hét után megkaptam Boleslaw Prus A Fáraó című regényét es
zperantó nyelven, három kötetben. Végigolvastam - és legnagyobb csodálkozásomra - értettem és élveztem.Ekkor lettem - egy életre - eszperantista.
Ekkor tanultam meg, hogy saját magamnak kell meggyőződnöm arról, hogy mi a jó és mi a rossz, és hogy a legtekintélyesebb ember is tévedhet, úgy, mint hat évvel azelőtt az egyetem lektora.
Két évvel később, Lengyelországban vettünk részt az első, nemzetközi eszperantó rendezvényen.
A következő évben alakult meg a Budapesti Orvos-egészségügyi Es
zperantó Szakcsoport.Az 1970-es évek közepén gyermekeinket szombatonként eszperantó óvodába vittük, később esténként eszperantó nyelvű gyermek-irodalmat olvastunk fel és fordítottuk nekik magyarra. Szinte észrevétlenül, játékosan vezettük be őket az
idegen nyelvek tanulásába. A módszer bevált: egyiküknek sem volt gondja a továbbiakban a nyelvtanulással.Megható élményünk volt, mikor 1993-ban, a Veszprémben rendezett, IX. Nemzetközi Orvos-egészségügyi Eszperantó Konferencia után a vonaton végig a nemzetközi nyelven beszélgettünk a velünk együtt utazó, általános iskolába járó gyermekekkel, akik könnyedén és választékosan használták ezt a nyelvet.
Számtalan kísérlet bizonyítja, hogy ha iskolás gyermekek egyik csoportját eszperantóul, másik csoportját valamelyik nemzeti nyelven kezdik tanítani, majd két év után az eszperantó csoportnál kezdik tanítani a nemzeti nyelvet, akkor ezek lehagyják azokat, akik végig a nemzeti nyelvet tanulták.
Mivel az eszperantóban nincsenek kivételek, rendhagyó ragozások, mindent úgy írunk le, ahogy kiejtjük, a nyelvtani szabályok a lehető legkönnyebben elsajátíthatók, a szókincs a nemzetközileg leggyakrabban használt szavakból áll, a gyermekek sikeresen és gyorsan tanulják. Az eszperantóban gyakorlatilag minden nyelvtani kategória megtalálható, ami a nemzeti nyelvekben szerepel, ezért kiválóan alkalmas a nyelvtanulási készség tudatos fejlesztésére.
A fentiekből kiderül, hogy mit javasolnak az eszperantisták.
Az Európai Uniónak már van közös pénze, az euró.
Az Európai Uniónak nincsen közös, egyezményes, nemzetközi hídnyelve.
A közös nyelv nem lehet egyetlen nemzet nyelve, mert ez az összes többi nemzetet és nyelvet másodrendű szerepre kényszerítené. Ezt a megoldást az Európai Unió nemzetei -
ha fenn akarnak maradni - nem engedhetik meg.Egyetlen demokratikus és igazságos megoldásként az eszperantó nemzetközi hídnyelv kínálkozik, amely senkinek sem anyanyelve, minden generáció könnyen, rövid idő alatt megtanulhatja. Bevezetésével évente euró-milliárdok takaríthatók meg. A tanuló ifjúság túlterhelése - még úgy is, hogy az eszperantó után még két, nemzeti nyelvet tanulnak - több ezer munkaórával csökkenthető.
A megtakarított pénz népjóléti célokra, a megtakarított idő a jobb, alapos
abb szakmai felkészülésre fordítható.Javasoljuk tehát, hogy:
Az Európai Bizottság és az Európai Parlament ajánlja a tagállamoknak, hogy területükön az általános iskolák 4.-5.-6. osztályában a nyelvtanulási készség fejlesztésére vezessék be az eszperantó oktatását.
A 7. és a 9. osztályban kezdjék el egy-egy nemzeti nyelv oktatását a tanulók és szüleik szabad választása szerint.
A megfelelő tankönyvek részben már ma is rendelkezésre állnak, részben hónapok alatt elkészíthetők.
A nyelvtanári diplomával rendelkező tanerők 4-6 hónap alatt képesek olyan szinten elsajátítani az eszperantót, hogy azt tanítani tudják.
A tanulók nem csupán az angolt választanák, hanem újra divatba jönne más nemzeti nyelvek tanulása is. A tanulók három év alatt szóban és írásban kommunikálni tudnának eszperantóul, - mindössze 2-300 munkaóra alatt. Mind a tanulóknak, mind a nyelvtanároknak komoly sikerélményük lenne.
Az eszperantó tanulása nyelvenként akár 500 munkaórával megrövidítené a nemzeti nyelvek tanulására fordítandó időt. Az eszperantó után két nemzeti nyelv tanulásával összesen több, mint egy teljes munkaévet takarítanánk meg minden egyes tanuló számára.
Egy emberöltő alatt az Európai Unió minden polgára közvetlenül, tolmácsok nélkül beszélni tudna egymással.
Az eszperantó bevezetése olyan világtörténelmi tett volna, amelyet követnének a világ többi népei is: - ekképpen történelmileg rövid idő alatt bebizonyosodna, hogy a bábeli átok leküzdhető.
Dr. Molnár Lajos
a Budapesti Orvos-egészségügyi Eszperantó Szakcsoport elnöke