A mint Ailm, azaz fenyő: téli napforduló (december 24.)
Az örökzöld fenyőfélék közül a közönséges jegenyefenyő (Abies alba), és a közönséges luc (Picea abies), valamint déli meg keleti megfelelőik illenek ide. A tölggyel együtt (l.gr. drusz “tölgy, fenyő”) a régiek legszentebb fája: a gall “tölgyemberek”, a druidák fényistennőjet Druantiának hívták. A tölgy a nyári, a fenyő a téli időszak közepén álló világfa földi mása. A karácsonyfaállítás szokása is jelzi, hogy a fenyő a fordulat, az átmenet, az újjászületés és az erősödő napfény jelképe volt. Graves leír egy gyermekszüléshez kapcsolódó régi skót szokást, melynek során a gyermekágyban fekvő anyát és az újszülöttet egy égő fenyőággal háromszor körbejárva “beszentelik”. A téli napforduló a napisten születésnapja - ettől kezdve növekszik a fény, hosszabbodnak a nappalok. Ezért a fenyő a fény, a tűz fája is. A görögség számára a nőies fenyő Artemisz, a medve- és vadászistennő egyik fája volt. Artemisz-Diana egyfelől a téli napfordulóval véget érő Nyilas hónap (november 23 - december 21 / 22) védnöke, másfelől azonban holdistennő is volt. Az olykor ezüstös tűlevelű, fehéres törzsű fenyő - ugyanis a megszilárdult gyanta kifehéredik - ebbéli szerepköréhez is illik. A jegenyefenyő latin neve: Abies alba nőnemű, “fehér fenyőt” jelent. Hogy a fenyő a tűznek is (a Nap tüzének) szimbóluma lett, annak több oka van. Mindenekelőtt az, hogy egyes fajok gyantás fája könnyen kap lángra és sokáig ég (vö. ang. fir “fenyő”, fire “tűz”). Sötét korokban a gyantás fenyőág a legközönségesebb világítóeszköz volt, viszont a fáklya a sötétben világító Hold jelképe is. A fenyő a fiúisten jelképe is volt. A früg Attisz egy fenyőfa tövében hal meg vetélytársától vagy őrületében, amit szerelmese Kübelé féltékenységében bocsátott rá. Ezt követően a gyászoló istennő halott szerelmesét fenyőfává változtatja. Attisz évkezdő tavaszi ünnepének első napján : a “Ver napján” (március 22-én) egy, a halott istent jelképező fenyőfatuskót vittek a szentélyébe, gyapjúszalagokba csavartan, mint egy múmiát, a tavasz első virágaival borítottan. Rómában Arbor Intrat : A ”Fa belép” volt az ünnep neve. Ezt a tuskót aztán az év végén elégették. Az Attisz-kultusz emléke a közelmúltig fennmaradt a téli karácsonyfaállítás és tuskóégetés meg hasonlók formájában.