S mint saille fűz:
A vízkedvelő fűznek (Salix) mintegy 70 faja él Európában. Magyar neve finnugor eredetű, a "fűz" igéből származik (l. gör.héliké "fűzfa, hélix "csavart, hajlott"). Fonásra használják, legfontosabb hatóanyaga a lázcsillapító szalicin.
Az antikvitásban a halál- és holdistennők szent fája volt. A bűbájos Holdhoz, a vizek planétaúrnőjéhez illik a vízparton élő fűz. A fűzfa hónapja jórészt egybeesik a Bika havával (április 21 / 22 - május 21.), amikor a Hold a csillaghit szerint varázsereje teljében van. Erre az időre nagy boszorkányünnepek estek: nálunk Szent György, április 24-e, Nyugat-Európában május 1. vigíliája.
Nem véletlenül, mivel a fűzfát a hold-és halálistennők utódainak tartott boszorkányok és tündérek fájának tartották (ang. willow, hol. wilg, ném. Weide, "fűz" az indoeurópai wel "tekerni" igéből; ang.witch "boszorkány", wicked "gonosz", wicker "vesszőfonás"; ném.Willi, szl. vila "tündér").
A fűzfavesszővel körültekert kőrisfanyelű nyírfaágseprűt "boszorkányseprűnek" nevezték. Fűzfaágakból fonták olykor a kiszebábut más néven banyát vagy villőt (l. vila) akit a palóc lányok virágvasárnap vízbe hajítottak vagy elégettek.
Az európai néphagyományban a "szomorú fűz" a boldogtalan szerelem és a gyász jelképe. Ennek magyarázata részben a fa naptári helyében rejlik. A pogány Európában május és június első fele - a régi parasztkalendárium böjtös és bőséges időszakokat váltogató rendszerének részeként - a halottkultusz, az önmegtartóztatás jegyében telt el. Ebben az időszakban tilos volt a házasságkötés és a szerelem minden formája.