N mint nion, azaz kőris:
A kőrisek az olajfafélék egyik nemzetségét alkotják. Az antik hellászban Poszeidón (lat. Neptunus) tengeristen szent fája volt, szellemei a kőrisnimfák voltak (gör. meliai). A skandináv mitológiában Ódin isten (ang. Woden, ném. Wotan, kelta Gwydion) jelvénye a kőrisfadárda, szent fája pedig az Yggdrasil, a világkőris, amely hátasparipája is egyben. A név jelentése “Ygg lova”, Ygg (Yggr) pedig Ódin másik neve volt. (Ez a furcsa képzet Szibériából maradt fenn. A szibériai sámánok lófejű botja és varázsdobja, aminek farészei a szent fából készültek, szintén a sámán táltosparipáját testesítették meg.)
Ódin nemcsak a lovas, hanem a hajós vikingek védnöke is volt. Graves az Yggr nevet a gör. hügra, “nedves” szóval hozza összefüggésbe. Szerepe szerint tehát Poszeidón északi megfelelőjének tartja; a régi Írországban és Walesben az ostornyelet, az evezőket és a bödönhajók vázát egyaránt kőrisfából faragták.
A kőrisnek varászerőt tulajdonítottak. A britek szerint különféle gyermekbetegségeket gyógyít: pl. angolkórt, sérvet, törést. A beteg gyermeket napfelkelte előtt átemelték egy kőrisfába vágott hasítékon, amit aztán bekötöztek és agyaggal bekentek. Ha a fa meggyógyult, meggyógyult a gyermek is.
Régen a britek karácsonykor egy zöld gallyakkal átkötött kőrisvesszőnyalábot vetettek a tűzre, abban a hitben, hogy amit a kötések elpattanásakor kívánnak, az teljesülni fog. A leányok megjelölték a maguk kötését; hitük szerint az ment legelébb férjhez, amelyiküké először pattant el a tűzben.
E szokások ahhoz a hiedelemhez kapcsolódnak, mely szerint a kőrisfa árnyékában semmi sem terem meg, mivel a gyökerei megfojtják - “megkötik” - más növények gyökereit. A kőrisfaistenek (Ódin és az indoeurópai Varuna isten) ezért az “oldás és kötés” urai voltak. Ódin azért kötötte varázsrúnáit kőriságakból, hogy ellenségeit megbénítsa.