Az ír-kelta faábécé szerint az őszi napéjegyenlőség (szeptember 23.) szent fája a fehér (ezüst) vagy rezgő nyár (E = eadha). A fűzfafélék családjába tartozó nyárfák (Populi) rendkívül gyorsnövésűek, vízparton alkotnak ligeteket. A mi ősi nyár szavunk jelentése is: mocsár, nedvesség - a fa élőhelyére utal. Hiedelmi szerepet naptári és élőhelye , valamint a fekete nyár fajának vérvörös színe magyarázza. Az őszi napéjegyenlőség a hanyatló Nap félesztendejét felezi, ekkor haladja meg az éjszakák hossza először a nappalokét. E napnak ezért gyászos a hangulata. Mivel a természetes folyóvizek határt szabnak a jövés-menésnek, a víz egyetemes határjelkép volt, az élet-halál mesgyéjének is a jelképe. A vízkedvelő fák így lettek a sorsfordulók szimbólumaivá (a nyár mellett a nyír és az éger, más fanaptárakban a "temetői" fűz is a fordulópont fája.) Régi ábrázolásokon a napéjegyenlőséget világos és sötét, fehér és fekete egyensúlyával jelezték. A fehér nyár sötétzöld színű, de fehér fonákú levele miatt lehetett a naptári fordulat jelképe. Már az ókorban is nyárfa volt az ősszel meghaló Héraklész naphérosz fája. Elterjedt hiedelem szerint Krisztus keresztjét is nyárfából ácsolták, rettenetében azóta is remeg a levele. A balti néphit úgy tartja, hogy a fekete nyár fáját az ördög vére festette pirosra. Az ír koporsókészítők nyárfavesszővel mérték meg a holttestet. A magyar néphitben a nyárfa a halált, a fekete gyászt jelképezi.