/Martin Clark Ashton: Excalibur/

Az Ország Szíve - az íreknél Meath - volt az Ard Rí, vagyis a Nagy Királyszékhelye. A törzs legfelsőbb embereként ő képviselte az egész országot, teste a földet, lelke a népet, szelleme az isteneket jelképezte. Előfordult, hogy istennevet viselt, ezzel is szimbolizálva egyfajta spirituális szerepet a kelták életében. Ha tökéletes testű, igazságos és bölcs uralkodó volt, biztosította népe számára a bőséget, a gondtalan életet és a föld erejét.
Kiválasztása nagyon fontos szerepet játszott a nép életében. A leendő királynak próbákat kellett kiállnia, melyek sikeres elvégzése bizonyítékkal szolgált arra, hogy a későbbiekben is mindenben jeleskedni fog.
A jelöltnek először rá kellett lépnie a szent kőre, ha az felkiáltott (vagy sikoltott), már jó eséllyel indulhatott a további próbatételek elvégzésére. (A kő a szilárdságot, az állandóságot és az erőt jelképezte.)
Ezután fel kellett szállnia egy olyan kocsira, ahová csak a megfelelő ember tudott felmászni, fel kellett öltenie azt a ruhát, ami csak rá illett. Talán a legnehezebb próba egy kanca meghágása volt. (A lónak fehérnek, azaz fionnak kellett lennie, ami az íreknél beszédes név volt, a tudást és a beavatottságot jelképezte.) Mivel a királyjelölt ekkor még állatnak számított, elméletileg nem is lehetett probléma. Végül a leölt kanca húsából főzött levesben kellett a leendő királynak megfürdenie, majd pedig úgy ennie a levesből, hogy a kezeit nem használja közben.
James G. Frazer így írja Az Aranyágban: "A régi írek szerint, ha királyaik megtartják az ősök szokásait, az évszakok enyhék, a jószág szapora, a vizekben sok a hal, és a gyümölcsfák ágait alá kell támasztani, hogy le ne törjenek a termés súlya alatt. Egy Szent Patriknak tulajdonított egyházi törvény az igaz király uralmát kísérő jótétemények között "kedvező időjárást, nyugodt tengert, bőséges termést és gyümölcstől roskadozó fákat" említ. Az aszály, a tehenek tejének elapadása, az elégtelen gyümölcs- és gabonatermés viszont a régi írek véleménye szerint csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy rossz az uralkodó király."
Miután a jelölt uralkodóvá vált, a teljes siker érdekében még be kellett tartania a geiseket, az erkölcsi parancsokat is.
Frazer szerint: "Írország régi királyainak, továbbá a négy tartomány, Leinster, Munster, Connaught és Ulster királyainak néhány furcsa tilalomra vagy tabura kellett ügyelniük; a közvélemény szerint ezek szigorú megtartásától függött a nép és az ország, mind pedig a maguk boldogulása. Így például Írország királyának, ha Tarában, Erin régi fővárosában az ágyban feküdt, nem volt szabad látnia a napfelkeltét; tilos volt szerdán Magh Breaghban lováról leszállnia, napnyugta után átmennie Magh Guillinon, lovát Fan-Chomairban megsarkantyúznia, Beltane (május elseje) utáni hétfőn hajón vízre szállnia, és mindenszentek utáni kedden Ath Maighne-ben hagynia seregének nyomát. Leinster királya nem kerülhette meg szerdán bal kéz felé Tuath Laigheant, nem alhatott a Dothair (Dodder) és a Duibhlinn között oldalra hajtott fejjel, nem táborozhatott kilenc napon át Cualann síkságain, vagy nem lovagolhatott át Magh Maisteanon fekete patájú, piszkos lovon (...) Ha Írország királyai szigorúan megtartják ezeket az előírásokat és ügyelnek még számos más szokásra, amelyeket az ősi gyakorlat kényszerített rájuk, akkor - úgy hitték - sohasem éri őket baj és szerencsétlenség, s kilencven évig élnek anélkül, hogy éreznék az öregséggel járó hanyatlást; sem járvány, sem más nagy szerencsétlenség nem fordul elő uralmuk alatt, az egyes évszakokban kedvezően alakul az időjárás, és a föld bőséges termést hoz; míg ha az ősi szokásokat semmibe veszik, dögvész, éhínség és rossz időjárás sújtaná az országot."
Ilyen geiseket minden magasabb rangú ember kapott születésekor a druidáktól. Ezeket a kötöttségeket - a végzetüket - ahogy a történetekben olvashatjuk, a hősök mindig megszegni kényszerültek.
A keltáknál minden hármasság mágikus jelentőségű volt. Ha valamit háromszor elvégeztek, vagy három szent dolgot tettek egymás után, az örök érvényűnek számított, hacsak egy még nagyobb mágikus hármasság meg nem törte. Hitük szerint, amit így megerősítettek az a világ végéig fennmarad.
A királyválasztás három szent cselekedete, vagyis a közösülés a fehér szőrű kancával, a fürdés a levesben és evés az állat húsából azt jelképezte a kelták számára, hogy az ország és a nép sorsa egy háromszorosan is tökéletes embertől függ, aki minden tekintetben alkalmasnak nyilvánítható az uralkodásra.

Gyakori motívumként találkozhatunk a király házasságával, amit a hely istennőjével kellett kötnie egy szent kútnál vagy forrásnál, ahol az istennő általában megvendégelte a királyt egy kehelyből. A víz, mint beavatási jelkép azóta is nagy szerepet játszik a vallási életben, gondoljunk csak a keresztelőkre.
Amennyiben kettejük nászából gyermek született, tehát a megtermékenyülés megtörtént és házasságuk jónak ígérkezett, akkor a birodalom is virágzásnak indult, és az emberek bőségben és gazdagságban élhettek. (Sok történetben olvashatunk olyan hatalmi harcokról, amikor a királlyal úgy végeztek, hogy a druidák kiszárították az ország összes kútját, tavát, folyóját és patakját, hogy a király ne juthasson vízhez. Ezekben a történetekben szimbolikusan az uralkodó kegyvesztettsége fedezhető fel, miután a hely istennője, azaz a föld megvonja tőle a termékenység jelképét, vagyis az életadó vizet.)
A beiktatása utána a király teljes hatalmat kapott. Ő osztotta le a kötelezettségeket népének, övé volt a birtok és a joggyakorlás. A harcosok közvetlenül a király alatt álltak, neki tartoztak elszámolással. Még a híres Fiana, a független szabadcsapat is évi egy-két megjelenésre kötelezve volt.
A királynak mindig kellett vendéget tartania. Minél több vendége volt valakinek, annál magasabb rangú, gazdagabb, nagyobb politikai hatalommal bíró személynek számított, miután a vendégbarátság kötelezettségeit csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak.
Az uralkodó legfőbb segítőinek a harcos arisztokrácia és az alvezetők számítottak. A tanult osztály, a druidák és filik kiváltsága volt, hogy jogilag ellenőrizzék a királyt. A történetek szerint, ha az uralkodó felrúgta a törvényt, egykettőre egy gúnyvers, vagy átokmondás főszereplőjévé válhatott. Jobb esetben pattanás, kelés, rosszabb esetben halál várt rá.
Írország kis terültén 152 királyság volt, abban az időben mikor Brian Boru, a híres északi király fogta össze őket két hétig, ám hirtelen meghalt. Halálával felbomlott az amúgy is laza szövetség, és a belső viszályok ismét sebezhetővé tették a népet.

A későbbi történetek másként számolnak be a királyválasztásról. A leghíresebb kelta király, a dicső Arthur egy kőbe zárt kard, az Excalibur (Caliburn) megszerzésével érdemelte ki helyét a trónon. Sokak által vitatott, hogy történelmi személy volt-e valójában Arthur, vagy a kelta történetek révén került be a köztudatba. Az, hogy legendás hős vagy valóban létező személy, még nem derült ki, annyi azonban szinte bizonyos, hogy az V. században élt egy kelta főnök, aki több mint harminc évig tartotta távol az országtól a szászokat, akik csak halála után voltak képesek elfoglalni a brit kelták területeit.
Néhány szerzetes történetében található említés róla, többek között Nenniusnál, aki tizenkét csatája helyszínét is leírta. A legutolsóban, a Badon-hegynél állítása szerint Arthur egymaga 960 embert ölt meg.
Geoffrey Monmouth walesi szerzetes 1135-ben írt történelemről szóló könyvében is esik szó Arthurról, ám valószínűleg ez is kitaláció, mert a camlanni csata dátumát 542-re tette, amikor Arthur már száz éves lett volna. (Az 1150-es években Monmouth írásának nyomán költemények, majd 30 évvel később a cameloti vár legendája is megszületett. A Szent Grálról szóló részt 10 évvel később írták hozzá. Az idők során a kép kiegészült Merlin figurájával, és belekerült a történetbe a Tó Hölgye is. )
A híres történet azzal kezdődik, amikor Uther Pendragon a király beleszeretett Gorlois, a cornwalli herceg feleségébe, a szép Igrainebe (Ingerna). Miután Merlin, a druida segítségével felvette Gorlois alakját, teherbe ejtette az asszonyt.
A mágus az újszülött fiút, Arthurt (Artus) rögtön Ectornak adta, hogy nevelje fel, mert féltette az ellenségtől. Uther állandó csatározásban élt a nemesekkel, s mielőtt meghalt, csodálatos kardját, amit a Tó Hölgyétől kapott, beleszúrta egy kőbe.
Miután a trón megüresedett, Merlin azt javasolta a csatározó nemeseknek, a téli napfordulókor hívják Londonba az összes lovagot, tartsanak lovagi tornát, majd utána kíséreljék meg kihúzni a kőből a kardot. Ezen a nagy eseményen jelen volt Ector, fia Kay és velük Arthur is, mint Kay fegyverhordozója.
Miután megérkeztek, kiderült, hogy Kay elvesztette a kardját, és megkérte Arthurt, lovagoljon vissza másikért. Mikor a fiú észrevette a gazdátlan kardot a kőben, kihúzta, és visszalovagolt bátyjához. Kay felismerte a fegyvert, és először magának akarta, ám később az összesereglett lovagok előtt beismerte, hogy Arthurt, a mostohatestvérét illeti. (Ennek a próbának a gyökere valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a királyi címért versengő lovagok párviadalakor egy értékes kardot helyeztek egy oltárkőre, amit a viadalban győzedelmeskedő harcos viselhetett, mint hatalmának jelképét.)
Mikor a nemesek arra kérték fiút, mutassa meg még egyszer, ő könnyedén visszahelyezte, és kihúzta újra. Ekkor nevelőapja, Ector letérdelt a lábai elé, és elárulta neki a titkot. Az örökké egymással csatázó nemeseket nem győzte meg Arthur, és vízkeresztkor ők is megpróbálták kihúzni a kardot, ám egyiküknek sem sikerült. Gyertyaszentelőkor, húsvétkor és pünkösdkor is újra próbálták, sikertelenül. Végül Merlin elmondta az igazat Uther híveinek, akik ettől fogva támogatták az új királyt. Sokan letérdeltek, és hűséget esküdtek a fiúnak, de néhányukkal még hadakoznia kellett egy pár évig, mire megszilárdította uralmát.
Később harcba keveredett Orkney-sziget urával Lottal is, aki tündér feleségét, Morgant elküldte Arthurhoz. Merlin elárulta a királynak, hogy a nő a féltestvére, és óva intette a boszorkánytól.
Amikor Arthur feleséget választott magának, Ginevra, Leodagrance király lánya nyerte el tetszését, ám Merlin tőle is meg akarta védeni. De a király nem hitt neki. Nászajándékba a lány apja a kerekasztalt küldte a királynak, amit ő még Uthertól kapott. 150 lovag fért el mellette, akiket Leodagrance el is küldött, ám 50 meghalt odafelé a csatározásokban. Arthur kérte Merlint, szerezze meg neki az ország 50 legjobb lovagját helyettük. Az asztalt Camelotban állították fel, és a lovagok nevét arannyal festették a székeikre.
Merlin jóslatai végül mind beteljesültek. A gonosz Morgan varázslattal, Ginevra képében elcsábította a királyt, fiút szült, akit Mordrednek nevezett el. Ez a fiú lett Arthur legnagyobb ellensége, és ő terjesztett rágalmakat Ginevra királynéról és Lancelot lovagról, amivel két pártra szakította az országot.
Utolsó összecsapásukban mindkét férfi végzetes sebet kapott. Halála előtt Arthur megkérte Bedivere lovagot, adja vissza a szent kardot a Tó Hölgyének. A lovag sajnálta a kardot, végül harmadszorra mégis bedobta a tóba. Ekkor három tündér érkezett, Arthur testét csónakba tették, majd elvitték Avalonba, a tündérek országába. A történet szerint a nagy király vissza fog térni, ha népének újra szüksége lesz rá.