A Brit-szigetek, különösen az ír tájak elképesztően sokféle
meselényt, csodalényt rejtegetnek. Általános elnevezésük az "apró nép" (wee
people) egyfajta babonás félelmet mutat, szoros összefüggésben a névmágiával: ha
nem nevezzük őket konkrét nevükön, a
kkor nem vonjuk magunkra a haragjukat,
békességben élhetünk velük, számíthatunk segítségükre.
Ha az ír, brit-szigetek-béli tündérvilágot szeretnénk megismerni,
azonnal felejtsük el a bennünk élő sztereotíp tündér-képet: a légies, bájos,
jóindulatú "Barbie-babát", aki könnyű pillangószárnyakon röpköd, mindig mosolyog
és icipici varázspálcájával azonnal a bajba jutottak segítségére siet.
Némelyikük inkább a Grimm-mesék Biribandi alakjára emlékeztet: a
mérges kis törpe, akit a jószívű nővérek kiszabadítanak, amikor szakálla
beszorul egy félbevágott fatuskóba, és hosszas veszekedés, kiabálás,
bosszankodás után végül kénytelen-kelletlen megmutatja a kincs rejtekhelyét a
lányoknak, valamint a jóképű királyfi is felszabadul a gonosz varázslat alól,
mely medvebőrbe bújtatta őt a kis gonosz törpe jóvoltából. Az ír
leprachaunok többnyire hasonló termetűek, bár germán rokonaiknál
kedélyesebbek, vidáman csilingelve javítgatják icipici csizmácskáikat egy fa alá
rejtőzve, és az ügyes szerencsés legények foglyul ejthetik őket, ily módon
rábírhatók arra, hogy kincsek rejtekhelyéhez vezessék el fogvatartójukat, akinek
egyébként is minden parancsét teljesítik Csakhogy résen kell ám lenni velük,
mert könnyen kereket oldanak, s akkor bottal üthetjük a nyomukat.
Számtalan elnevezésüktől most eltekintek, egy külön fejezetet
töltene meg részletes ismertetésük. Maradjunk a faery, faerie
gyűjtőnévnél. A szó valószínű etimológiája: latin Fata (Sors)- istennő,
ebből az ófrancia fay (tündér) és faerie (varázslat, bűbáj).
Lakóhelyük többnyire a föld belsejében rejtőzik, jellegzetes tündérútvonalak,
tündérösvények mentén, - melyeket célszerű elkerülni - jellegzetes
tündér-boszorkánynövények közelében. (Galagonya,
kökény,
mogyoró). Akkor
rejtőztek a föld alá, mikor a szigetet elfoglalták az ír őslakók. Az akkori
tündérek óriás termetűek voltak, mára azonban törpévé zsugorodtak. Más nézetek
szerint mindenféle méretben előfordulnak, mákszem nagyságú lénytől kezdve
egészen óriásiak is lehetnek. Ma is a sidhe nevű üreges dombokat lakják,
nevük is ez. Kihalásuktól nem kell félni, lévén hogy halhatatlanok. Igen
összetartóak, bizonyos jeles éjszakákon szívesen kelnek útra, hogy meglátogassák
távol élő rokonaikat. Ilyenkor ajánlatos félrehúzódni az útjukból, messze
elkerülni a tündérgyanús vidékeket, dombokat, a nyílegyenes ley-vonalakat. Más
legendákban a tündérek birodalma őseink sírjain át közelíthető meg.
Azt hiszem, felesleges hangsúlyoznom a minden nép mitológiájában,
mesevilágában, kultuszaiban fellelhető azonos elemet: a beavatás, átlényegülés,
a szellemvilággal való találkozás nélkülözhetetlen eleme az alászállás, a föld
mélyébe jutás, ahol egy csodálatos, sosem látott pompás birodalom vár ránk, ha
elvégezzük a ránkszabott megpróbáltatásokat, ha kiálljuk a meghatározott mágikus
számú (3, 7 vagy 12) próbát. Csak el ne felejtsünk utána visszatérni a földi
világba...