INKA ŐSMONDA
A kőóriások
A világ keletkezése előtti időben élt egy isten, akinek a neve Virakocsa volt. Ő teremtette az első földet. Még nem volt sem, nap sem hold, sem csillagok nem léteztek. Virakocsa óriásokat faragott és festett, de mielőtt életet lehelt volna beléjük, hosszasan tűnődött, helyes-e , ha magánál nagyobb termetű lényekkel népesíti be a Földet.
Végül összezúzta őket, és újra neki látott. Ezentúl vigyázott, hogy csak akkora embereket formázzon, mint amilyen ő maga is volt. Élete lehelt beléjük, majd így szólt hozzájuk:
- soha ne feledkezzetek meg arról, hogy tisztelnetek kell engem. Legyetek becsületesek, szorgalmasak és jók, különben elpusztítalak benneteket!
Ideig-óráig az emberek követték Virakocsa parancsait, lassanként azonban mindent elfelejtettek, még az isten létezését is.
Virakocsa haragra gerjedt. Nem bírta tovább nézni az emberek viselkedését. Megátkozta őket úgy, amint ígérte: egyesek kővé változtak, másokat a föld nyelt el. Végül , hogy ennek az átok sújtotta életnek még a nyomait is eltüntesse, özönvizet bocsájtott a földre, amelyben minden elpusztult. Csupán három szolgát tartott meg, hogy azok segédkezzenek neki a világ újrateremtésében.
Mihelyt a föld teljesen megszáradt, el is kezdte a munkát. Úgy határozott, hogy mindenek előtt világosságot teremt, hogy az embereknek ne kelljen egész életüket sötétségben tölteniök. E célból elment egy óriási tó partjára, amelyet később TITICACA-tónak hívtak. Egy intésére jött elő a NAP, a HOLD, előjöttek a csillagok. Ragyogott a NAP, de amikor meglátta a feljövő HOLDAT, amely még nagyobb fény árasztott, mint ő, irigységből egy marék hamut szórt rá. Ezért vannak a Holdon mindmáig szürke foltok.
Virakocsa nagy haragra gerjedt mivel a három szolgája közül az egyik engedetlennek bizonyult. Már pedig, ha ő azt akarta, hogy ez az új világ tökéletes legyen, semmilyen hibát nem nézhetett el. Meg kellett hát szabadulnia az engedetlen szolgától. A két másik segítségével összekötözte a férfi kezét-lábát, és egy tutajon kilökte a tó közepére. Ezután hűséges szolgáival elindult Tiahuanako felé.
Mihelyt megérkeztek, tüstént munkához láttak. Virakocsa szigorú parancsokat adott a szolgáknak, és ügyelt arra, hogy ezeket a parancsokat a legapróbb részletekig kövessék.
Különb-különb embereket faragott kőbe, hogy ezek népesítsék be a földet. Életet adott nekik és szétküldte őket a négy égtáj felé, hogy válasszák meg a vidéket, ahol élni kívánnak.
Az emberek, akik látták Virakocsát, azt mesélik, hogy fehér bőrű hosszú fehér ruháját a derekán öv fogta össze, kezében hatalmas botot és egy könyvet tart.
Amikor Virakocsa befejezte a munkát, elindult, hogy megnézze, miként viselkednek az új emberek a Földön.
Megérkezett Kacsába, de annak lakosai nem ismerték fel, sőt, mivel annyira más volt, mint ők, az életére törtek. A faluban senkinek nem volt ilyen színű bőre, ilyen ruházata, és nem tartott a kezében efféle tárgyakat. Már elfelejtették, milyen is Virakocsa. Az isten ekkor letérdelt, arcát az ég felé emelte, mire hatalmas tűzvész nyargalt le a domb lejtőjén, és lángba borította a falut. Még a kövek is szalmaszálként égtek. A rémült indiánok ekkor ismerték fel Virakocsát. Odafutottak hozzá, és kegyelemért könyörögtek. Áldozatokat halmoztak elé, és esküdöztek, hogy imádni fogják az idők végezetéig.
Virakocsa ekkor megszánta őket és botjával megállította a tüzet, de hogy az emberek ne feledjék el ezt a pillanatot, az egyik dombon nem oltotta el a lángokat. A tűz itt sokáig lobogott. Mire elaludt, a hatalmas kövek olyan könnyűekké váltak, hogy egyetlen ember is fel bírta emelni őket. Az indiánok még hosszú ideig áldoztak Virakocsának ezeken a különös köveken.
Virakocsa ezután az óceán felé vette az útját, ahol már várták a szolgái. Az isten nem egyedül érkezett a tengerpartra. Férfiak és nők vették körül, mert hallani akarták búcsúszavait.
-Örökre elmegyek- mondta nekik-, de elküldök majd valakit az égből, aki vigyáz rátok, és megtanít titeket mindenre.
Azzal megfordult, elindult az óceán felé, majd a VÍZEN JÁRVA eltűnt a látóhatáron. Ezért is nevezték az indiánok Virakocsának, mert ez a név azt jelenti, hogy a " tengerhabja". A tengerparton azóta is lesik Virakocsa küldöttének megjelenését...