Antigravitáció

 

Tartalom

o       Bevezető

o       Az antigravitáció titkai

§       Hogyan repül az elektron

§       Hogyan repül az idő

§       Minden fordítva van

o       A gravitáció titkai

§       A gravitáció keletkezésének elmélete

§       Az idő

o       A gravitáció és az antigravitáció közvetlen és közvetett hatásai, valamint az időre gyakorolt hatásuk

§       A gravitáció és az antigravitáció kozmológiai törvénye

o       A csillagászat rejtélyei

o       A csillagászati rejtélyek megfejtése

o       A szerző kutatási eredményeinek összefoglalója és bizonyításai

§       Az antigravitációs tér törvényei

§       Antigravitációs

§       Új univerzumkép

§       A fényebesség, a fizikai mennyiségek és a fizikai törvények relativitásának elmélete

§       A gravitáció és az antigravitáció hatása az idő telési sebességének megváltozásán keresztül

§       A gravitáció és antigravitációs erőterek keletkezésének elmélete

§       Az idő miben léte?

§       Az asztrofizika mai problémáinak megoldása

 

Bevezető

A kutató-szerző a Big-Bangkor az anyaggal azonos mennyiségben keletkezett antianyag sorsát próbálta megfejteni, és magyarázatot keresett néhány ismeretlen jelenségre is.

Ez a saját magának szabott feltétel azt eredményezte, hogy meg kellett fejtenie az eddig nem ismert, a fizikatankönyvekben sem szereplő antigavitációs tér törvényszerűségeit, amely matematikailag az Einstein relativitáselméletét leíró képletekben szereplő relativisztikus (négyzetgyökös) tag reciprokára vezetett. Mindez azt jelenti, hogy antigravitációs térben az idő gyorsabban telik, a tömeg csökken stb.

A szerző rájött arra, hogy az anyagtestek nem csak sebességük megnövelésével tehetnek meg gyorsan nagy utat, hanem akkor is, ha az idő telik gyorsabban közelükben, és az ismert s=v*t képlet alapján a megtett út így is nagy lehet.

Ez máris megcáfolja egyes fizikusok feltevését, hogy még a legközelebbi csillagról sem jöhettek hozzánk értelmes lények, mert ehhez évmilliók kellenek és annyi energia, mint amennyi a Naprendszerben sincs. A szerző másik elmélete szerint ugyanis antigravitációs tér szupravezető tekerccsel is előállítható mesterségesen, ez pedig kevés energiát fogyaszt. Tehát nem hatalmas hajtóművek kellenek, hanem gyors időtelés.

A szerző antigravitációs elmélete segítségével vélte megtalálni a Big Bang-kor keletkezett, de jelenleg nem látható antianyagot is. Szerinte ez kb. 8000 milliárd fényévnyi távolságban táguló héjként veszi körül az anyaguniverzumot, és ettől ered a csillagászok által a Földön mért mikrohullámú háttérsugárzás. Kutatásai vezették el a fénysebesség és a fizikai törvények időtelési sebességtől függő relativitásának elméletéhez is, ami szerint a mért sebességek és fizikai mennyiségek attól függenek, mekkora az idő telési sebessége a mérés helyén és mekkora a fizikai mennyiség keletkezésének helyén. Ez az elmélet azonnal megmagyarázza, hogy miért mérnek a csillagászok (nagy megrökönyödésükre) többszörös fénysebességeket egyes csillagok esetében.

Az antigravitáció titkai

Az antigravitáció a feltételezések szerint az antianyag hasonló, jellemző tulajdonsága, mint az anyag esetében a gravitáció. E misztikus és még a tudomány által is alig ismert terület a kedves olvasó számára is idegen lehet, ezért megpróbálom most a széles olvasótáborra gondolva közérthetően összefoglalni a témával kapcsolatos ismereteket és elméleteket.

Newton óta tudjuk, hogy mi a gravitáció, köszönhetően annak az almának, amely állítólag a tudós fejére esett. A gravitáció törvényszerűségei a tudomány számára már nagyrészt ismertek, ezeket a tudósok már képletekbe öntötték, csupán azt nem tudják mind a mai napig, hogy mi is az a gravitáció, az anyagban miként is jön létre, és hogyan hat. Ezek után talán merészségnek tűnik, ha mindjárt az antigravitáció problémakörébe vágunk bele, ahelyett hogy az előbb megfogalmazott kérdésekre keresnénk a választ. De megnyugtatom a kedves olvasót, a következő fejezetben erre is sor kerül. A gravitáció lényegének megértését azonban nagymértékben segítette számomra is, hogy az előbb vázolt problémákat fehér foltként meghagyva az antigravitáció törvényszerűségeivel kezdtem foglalkozni. Erre az késztetett, hogy az általam megfigyelt jelenségek fizikai magyarázatát kerestem.

Mi is tehát az antigravitáció? Az antigravitáció, amint azt már említettük, feltételezések szerint az antianyag gravitációja. Igen, de hol találunk antianyagot? Antianyagot a Földön nem találunk -- szerencsére, mert ha találnánk, abból nagy baj lenne. Az antianyag ugyanis anyaggal találkozva, tehát kezünk érintésétől is azonnal energiává alakulna, természetesen velünk együtt. Igy szépen elsugárzódnánk a világmindenségbe eggyel gyarapítva az eltűnt személyek listáját.

Az antigravitáció a tudomány elfogadott definíciója szerint a gravitációhoz hasonló, de azzal ellentétes irányú erő. Mi következik ebből a definícióból? Az, hogy ha egy gravitációval rendelkező anyagtesthez antigravitációs teret közelítünk, akkor az anyagtest közelében levő gravitációs tér erejének nagysága csökkeni kezd. A gondolatkísérletet folytatva: ha az antigravitációs tér erejét egyre növeljük, annak ereje előbb-utóbb semlegesíteni fogja az anyagtest gravitációs terének erejét. Ha tovább növeljük az antigravitációs tér erejét, akkor az egyébként gravitációs térrel rendelkező anyagtest közelében már csak antigravitációs térerőt mérünk. Ha ez az anyagtest például egy autóbusz, akkor ez az autóbusz szépen felemelkedik a levegőbe, és ott lebegve marad. Ennek a jelenségnek a magyarázata az, hogy az autóbusz gravitációs terének ereje megszűnt, ezért a Föld gravitációs ereje már nem vonzza, sőt felfelé taszítja, mivel az autóbusz közelében vele ellentétes irányú, antigravitációs erőtér van.

Hogyan repül az elektron?

A kedves olvasóban felvetődhet a kérdés, hogy ha nem áll rendelkezésünkre a földi ember számára oly veszélyes antianyag, akkor hogyan is állíthatunk elő antigravitációs teret? A szerző is sokat gondolkodott ezen, de aztán rájött a megoldásra, annak az atomfizikai ténynek az alapján, amelyet a fizikakönyvek is leírnak: az antianyag abban különbözik az anyagtól, hogy az atomjait alkotó nagy tömegű részecske a negatív töltésű, és a kis tömegű részecske a pozitív, tehát a töltések előjele és a tömegarányok éppen ellentétesek, mint az anyagatomnál. Ebből a tényből kiindulva és azzal a szerző által alkotott elmélettel, amelyet a következőkben leírunk, "kvázi-antianyag", vagyis látszólagos antianyag állítható elő a környezetünkben bőségesen fellelhető anyagokból is, ha megfelelő technológiát alkalmazunk. Feltételezhető ugyanis, hogy a kvázi-antianyag ugyanolyan antigravitációs térrel rendelkezik, mint az antianyag.

Mi is ez a kvázi-antianyag? Néhány sorral feljebb leírtuk az anyag és antianyag közötti atomi különbséget. A szerző elmélete szerint nem kell mást tenni, mint ezt a különbséget előállítani mesterséges módon az anyagatomokban, és máris antigravitációs térrel rendelkező kvázi-antianyaghoz jutunk. Hogyan lehetséges a tömegarányok és a töltések megváltoztatása? A töltések megváltoztatásával nem kell foglalkoznunk, ez nagyon nehéz feladat is lenne, hiszen az elemi részecskék töltése születési tulajdonságuk, tömegük azonban igenis megváltoztatható. Ennek fizikai alapját Einstein relativitáselmélete adja. Mit kell tehát tennünk? Adott egy nagy tömegű, pozitív töltéssel rendelkező atommag, és adottak a körülötte keringő, kis tömegű, negatív töltésű elektronok. Nemcsak a fizikai elméletekből, hanem a fizikai kísérletekből is tudjuk, hogy az elektronok tömege megnő, ha sebességüket megnöveljük. Az elektronok tömegnövekedésének mértékére még a középiskolában használt, négyjegyű függvénytáblázatokat tartalmazó segédlet is megad adatokat. Itt a gyorsítófeszültség függvényében szerepel a tömegnövekedés, de a gyorsítófeszültség arányos az elektron sebességével.

Ha tehát az elektronokat kellően nagy sebességre gyorsítjuk fel, akkor tömegük olyannyira megnőhet, hogy eléri, sőt meg is haladhatja a proton tömegét. Ekkor viszont hogyan alakulnak a tömegarányok az atommagon belül? Láthatjuk, hogy az antianyaghoz hasonlóan, mivel a negatív töltésű részecske lesz a nagyobb tömegű, és a pozitív töltésű részecske a kisebb tömegű.

Mérési eredmény még nincs a fentiekre, de az előző gondolatkísérlet és elméleti levezetés annyira logikus és egyértelmű, hogy nagy valószínűséggel az általam itt leírt eredményre jutunk.

Milyen eszközzel állíthatunk elő kvázi-antianyagot? A korábban említett elektrongyorsítós kísérleteket általában vákuumban végezték, de ez az eszköz számunkra alkalmatlannak tűnik erős antigravitációs tér előállítására. A megoldást az előző könyveimben is említett hőmérséklet-független szupravezetővel érhetjük el. Szupravezetőben ugyanis az áram, vagyis az elektronok veszteség nélkül áramlanak, és sebességük könnyen fokozható a rákapcsolt feszültség növelésével. Hőmérséklet-független szupravezető előállítása a cél, hiszen a költséges és nagy helyet elfoglaló hűtőberendezések, amelyek jelenleg még feltétlenül szükségesek a szupravezetés jelenségének előállításához, akadályt jelentenek az antigravitációs tér szabad alkalmazásában.

Elemi szálból létrehozott vezető esetén feltehetően nem lép fel veszteség az elektronok áramlásakor, mivel a magányos protonsor mellett elhaladó elektronok nem ütközhetnek semmibe, ami veszteséget okozna. Vagyis hőmérséklet-független szupravezetőt nyerünk, ha szigetelő lapra egy protonsort viszünk fel, ezt a protonsort a többi protonsortól, tehát a tekercs többi szálától elszigeteljük. Ez a megoldás nem más, mint a rádiótechnikából ismert litzehuzal továbbfejlesztése, ugyanis a veszteségek csökkentésére a sok-sok egymástól elszigetelt, vékony szálból összefogott huzalköteget ott már régóta használják. Ezt a szupravezető tekercset nem lehet anyagból készített külső borítással ellátni, mert ez leárnyékolná a tekercs antigravitációs terét, és saját gravitációs tere miatt hatalmas feszítő erőnek is ki lenne téve, tehát ledobódna. A levegőben lebegő porszemcsékbe ütközve ezekből a szabadon levő szálakból sok leszakadhat, ezek borították be a növényzetet.

A szupravezető tekercset is kihangolhatjuk rezonancia frekvenciára, és párhuzamos rezgőkörként óriási áramok folynak így a tekercsben.

Megvan tehát az eszközünk az antigravitációs tér előállítására. Nem maradt más feladatom, mint a kedves olvasót beavatni ennek az eddig nem ismert erőtérnek a fizikai törvényszerűségeibe elméleteim alapján.

Hogy repül az idő!

A kedves olvasók, akárcsak jómagam, bizonyára gyakran gondolkoztak, méláztak el vonaton vagy utasként kocsiban ülve, és észre sem vették, hogy elrepült az idő, és a jármű már meg is érkezett. Régóta ismert ez a jelenség, aminek azonban -- és ezt hangsúlyozom --, nincs köze a most ismertetett fizikai elmélethez. Azért hivatkozom rá mégis, hogy lássuk: a fogalom nem teljesen ismeretlen.

A bevezetőben hivatkoztam a már általános iskolában is tanított, legegyszerűbb mozgásegyenletre: s= v*t. Mit láthatunk ebből az egyenletből? Azt, hogy nagy távolságot (s) akkor tudunk megtenni, ha a v sebesség nagy. Az emberi tudomány ezzel próbálkozik: energiafaló, környezetpusztító, hatalmas hajtóműveket, motorokat gyárt a minél nagyobb sebességek elérésére. A képletben azonban szerényen, és a szerző elméletének megszületéséig "érintetlenül" ott árválkodott az időt kifejező kicsiny t betű, mint amellyel semmi dolgunk, hiszen ha sokáig utazunk -- eddig is tudtuk --, nagy lesz a megtett út.

A fizika azonban megállapította Einstein felfedezése nyomán, hogy gyenge gravitációs térben gyorsabban telik az idő, erős gravitációs térben lassabban.

Einsteint e "képtelen" állítása miatt erősen támadták korának tudósai, akik hihetetlennek tartották a felvetést, mely szerint az órák nem járnak egyformán az Univerzum minden pontján. Az úgynevezett atomórák megjelenésekor, 1962-ben céziumórákkal ellenőrizték Einstein elméletét, és az a kísérlet során beigazolódott. Egy víztorony alján és tíz méterrel feljebb elhelyeztek egy-egy ilyen órát, és a felső időmérő gyorsabban járt. Einstein elmélete leírta az ikerparadoxon-jelenséget is, mely szerint egy testvérpár hegyen lakó tagja hamarabb megöregszik, mint völgyben élő testvére, mert a hegyen, vagyis a Föld tömegközéppontjától távolabb a gravitációs térerő kisebb, ezért ott az idő gyorsabban telik.

Mivel a Föld gravitációs terében ezek a magasságkülönbségek csak igen kicsi gravitációs térerőkülönbséggel járnak, az időeltérések igen kicsik, úgyhogy csak az említett nagy pontosságú eszközökkel mutathatók ki. Más a helyzet azonban, ha ezek a gravitációs térerőkülönbségek és a miattuk bekövetkező időeltérések is nagyok. Ekkor már lényegesen másképp látnánk mozogni a hegyen lakó testvért, aki mintha futólépésben közlekedne, a völgyben lakó testvér pedig lomhának tűnne.

Térjünk most vissza a korábban leírt elméleti levezetéshez, mely szerint a gravitációs tér ereje csökkenthető, ha antigravitációs teret viszünk a közelébe. Láthatjuk, hogy az antigravitációs térerőt fokozatosan és folyamatosan növelve kinullázhatjuk a gravitációs térerőt, tehát folyamatosan átmehetünk az egyik térből a másikba. Feltételezhető, hogy az idő telési sebességének változása is ilyen folyamatos, tehát a nullpontot átlépve nem következik be törés, valamilyen hirtelen ugrás az időtelési sebességének változásában sem.

Nézzük végig tehát, hogy hogyan is telik az idő erős gravitációs térből indulva. Erős gravitációs térben az idő lassan telik. Ahogy csökken ennek a térnek az ereje, úgy az időtelés sebessége egyre nő. Nulla gravitációnál valamilyen értékű, a kedves olvasók jól érzékelhetik, hogy körülbelül milyen, hiszen kozmikus méretekben a Föld igen kis tömegű égitest, amelynek gravitációs térereje is kicsi, ilyen méretekben nézve közel nulla, a valóságban, mint tudjuk, 9,81 m / s2.

Láthatjuk tehát, hogy az antigravitációs térerő az idő gyorsításának irányába hat, és ha ezt a térerőt tovább növeljük, akkor antigravitációs térben az idő egyre tovább gyorsul. Igen nagy antigravitációs térerő esetén az idő már igen gyorsan telik, és a Földről, a Föld által meghatározott gravitációs térerőből nézve csodálatos jelenségeknek lehetünk szemtanúi.

Az antianyagot és a hozzá kapcsolódó antigravitációt a mai tudomány mindeddig nagyvonalúan elfelejtette, és megelégedett azzal, hogy megemlítette: a Big Bang-kor antianyag is keletkezett az anyaggal azonos mennyiségben. Tovább nem foglalkoztak vele, hanem mint nem vizsgálható, eltűnt, zavaró valamit tudománytalan módon elfelejtették.

A szerző viszont próbált tudományos alapossággal ennek is a végére járni, és ez vezette el fizikai elméleteihez. Nem követtem el azt a hibát, amit elkövettek a Kolumbusz által közölt megfigyeléseket és tapasztalati tényeket (idegen fajú emberek holttestei, ismeretlen fajtájú fatörzsek az óceánon) semmibe vevő középkori tudósok.

Erős antigravitációs térben utazók nem szakadnak szét, nem nyomódnak össze a hatalmas gyorsulásoknál, mert nem is gyorsulnak az általunk ismert értelemben. Tehát nem a v sebességük változik meg hirtelen, oly módon például, hogy a gázkart meghúzva, motorjaikat felbőgetve rándítják meg űrhajójukat, hanem talán egy kis szabályozó potenciométer kézzel történő megcsavarásával űrhajójuk antigravitációs terének erejét növelik, és ezzel az időt lódítják meg. Az űrhajó tehát továbbra is az addigi sebességgel halad, de az űrhajót körülvevő antigravitációs tér ereje hirtelen megnő, és ettől kezdve a földi megfigyelő számára a már említett egyszerű képlet alapján hirtelen hatalmas utat lehet megtenni a t megnövekedése miatt. Az űrhajóból kinézve ekkor a földi események látszólag nagyon lelassulnak. Ezt a jelenséget gravitációs térre már Einstein is leírta, természetesen ellenkező előjellel.



A Big Bang-kor tehát antigravitációs térrel rendelkező antianyag is létrejött, és lehet, hogy ebben is beindult az evolúciós fejlődés.

Az antianyag világában csak a mi időszámításunk szerint telik gyorsan az idő, és ha ott létrejöttek értelmes lények, az ő számukra évmilliárdok teltek el. Ha az ő csillagászaik az antianyaggömbhéj belsejébe néztek, úgy láthatták, mérhették a még a Big Bang utáni szétrobbanás elején tartó anyagvilágot, mint egészben levő gömböt, mint a világegyetem közepén levő, izzó "Napot".

Gondoljunk arra, hogy a kérész, vagyis a tiszavirág számára is csak egy nap a világ, amely hajnaltól napnyugtáig tart...

Minden fordítva van

A kedves olvasó már megismerte az idővel kapcsolatos gondolatmenetet, vagyis, hogy az antigravitációs térben -- már magának az antigravitációnak tudományos definíciója alapján is -- az időnek gyorsabban kell telnie, mint gravitációs térben. Az Einstein által is használt Lorentz-transzformációt megvizsgálva arra a megállapításra jutottam, amit a kézenfekvő logika is sugall, hogy az antigravitációs tér fizikai törvényeinek leírásakor az Einstein általános relativitáselméletét leíró egyenletekben szereplő relativisztikus (négyzetgyökös) kifejezésnek nemcsak az idő képleténél kell reciprokát venni, hanem a többi mennyiség esetén is. Mi következik ebből? Az, hogy az antigravitációs térben a sebesség növekedésével csökken a tömeg, megnőnek a test méretei stb. Erre a következtetésre juthatunk az anyag és az energia ekvivalenciáját leíró E=m*c2 egyenlet alapján is. Ugyanis mivel a fénysebesség értéke is relatíve megnő, hogy az egyenlőség fennmaradjon, a tömegnek csökkennie kell.

Egy korábbi könyvemben már részletesen kifejtettem, hogy az előzőekben leírtak milyen fizikai következményekkel jártak már a Big Bang-et követő pillanatokban is. Az antigravitációs tér időgyorsító hatása miatt az antianyag az anyaghoz képest relatíve gyorsabban haladt már kezdetben is, és mivel az antianyag nyugalmi tömege ekkor volt a legnagyobb, az időgyorsító hatás is ekkor érvényesült a legjobban. Ha a Big Bang-et követő eseményeket vizuálisan akarjuk elképzelni, akkor a következő képet rajzolhatjuk fel: az anyag repedezett, villanásokkal tarkított, hatalmas, izzó golyóként jelenik meg, és az antianyag gyorsan táguló gömbhéjként veszi körül. Metszetileg és egyszerűsítve úgy képzelhetjük el ezt, mintha a Szaturnusz bolygót körülvevő, gyorsan növekvő méretű gyűrű jelképezné az antianyagot. Az ősrobbanás helyének közelében levő villanások oka az anyag és az antianyag találkozásakor bekövetkező megsemmisülések és az ezek következtében felszabaduló energia megjelenése.

A Big Bang-et követő pillanatokban azonnal megmutatkozott tehát az anyag és az antianyag közötti lényeges fizikai különbség, vagyis az anyag közelében, és főleg sok anyag közelében lassan telik az idő, az antianyag közelében kilépő sok energia közelében gyorsan. Az antianyagnak a korábban felvázolt reciprocitáselméletem következményeként ugyanis hatalmas energiát kell leadnia, hiszen ennek az elméletnek az értelmében tömegének a relativisztikus tag által meghatározott mértékben csökkennie kell. Az anyag-energia megmaradás elve értelmében tehát a Big Bang-kor keletkezett antianyag tömege energia formájában (fotonok, elektromágneses rezgések, elemi részecskék) szétsugárzódik.

A szerző előző tétele egy új fizikai törvény alapja lehet:

ahol sok energia szabadul fel, ott gyorsabban telik az idő, és ez fodítva is igaz, ami már viszont Einstein által is bizonyított törvény, vagyis sok anyag közelében lassan telik az idő. Mivel a természetben minden kiegyenlítődésre és stabil állapotra törekszik, az általam az energiára és az időtelési sebességre megfogalmazott összefüggés igaznak látszik, hiszen a természet célja, hogy ez a kiegyenlítődés és nyugalmi állapot minél hamarabb bekövetkezzen.

Az antianyag szétsugárzódása még ma is tart, ez lehet a csillagászok által mért 2,73 Kelvin-fokos háttérsugárzás oka. Bizonyítékot a COBE műhold mérései szolgáltattak, ezek szerint a háttérsugárzásnak dipol jellege van, ami azt jelenti, hogy az égbolt egy meghatározott irányában maximumot mérnek, vagyis néhány ezred Kelvin-fokkal magasabbat, azzal éppen ellentétes irányban pedig kevesebbet. Ennek oka ma még rejtély a csillagászok számára, kivéve talán azokat, akik már elolvasták

Új Univerzum-kép... című könyvemet (Robottechnika Kft. Kiadó, 1996.), mert ebből megismerhették elméletemet, amelynek lényege:

ha közelebb ülünk a kályhához, ott melegebb van!

Ennek alapján akár már az általános iskolában a tizenkét éves gyerekeknek tanított aránypár segítségével is kiszámítható az antianyaggömbhéj távolsága.

Tehát nem mindig szükségesek drága berendezések, a józan ész és a logika is eredményre vezethet! A téma iránt érdeklődő kedves olvasók e könyv későbbi fejezeteiben, vagy a szerző már hivatkozott könyvében olvashatnak bővebben az antianyagról.


m - anyag
mA - antianyag
Vt - az idő sebessége
mo - rest mass of matter
gA - antigravitáció
mAO - rest mass of antimatter


The above diagram shows the speed of passing of time within the equation of v / c, with a relativistic member, on the basis of Einstein's theory for matter (on the right) and on the basis of the theory of the author, for antimatter (on the left).

The speed of passing of time is not the same in the presence of rest mass of matter and that of antimatter. In the case of matter, the relativistic growth of mass inherent to the increase of speed will increase the gravitational force field, which slows down the speed of passing of time.

We already know that time passes more slowly in a weaker gravitational field; this was also proved by measurements. According to the author's definition concerning antigravitational field, it is of the opposite tendency as of the gravitational field and thus may decrease its force. Based on the above, we can draw the following important conclusion: since antigravi-tational field decreases the force of the gravitational field, in which time passes more slowly, it can be concluded that antigravitational field makes time pass faster.

A gravitáció titkai

Ebben a fejezetben nem a tudomány által már meglehetősen jól ismert gravitációtörvényekkel kívánunk foglalkozni, csak akkor hivatkozunk rájuk, amikor a szerző elméletének megvilágítása érdekében szükséges.

Ezúttal annak az eddig megoldatlan rejtélynek próbálunk a végére járni a kedves olvasóval együtt, hogy mi is okozza a gravitáció jelenségét, vagyis azt, hogy az anyagatomok vonzóerőt fejtenek ki, lehetővé téve nagyobb anyagcsoportok, így az égitestek kialakulását is. Ha nem lenne gravitáció, akkor nem jöhetett volna létre a mai formájú élet és az értelem, amelyet anyagból felépülő lények, mint az ember is, hordoznak. Már most előrebocsátjuk, hogy egy későbbi fejezetben foglalkozunk annak lehetőségével, hogy magasan szervezett energiából is létrejöhettek esetleg értelmes lények, de ennek tárgyalásáig kérjük a kedves olvasó türelmét.

A gravitáció természetét nagyon sok kísérleti és elméleti módszerrel próbálták már megfejteni. Ilyen volt például Weber alumíniumhengerekkel végzett kísérlete, amellyel a feltételezett gravitációs hullámokat akarta detektálni.

Feltételezte, hogy nagy tömegű égitestek, például szupernovák összeomlásakor a bekövetkező hatalmas tömegváltozás gravitációs hullámokat kelt. Kísérletei azonban nem vezettek igazán meggyőző eredményre.

A szerző azt a feladatot tűzte maga elé, hogy az atom belsejébe hatolva próbálja megoldani a gravitáció keletkezésének rejtélyét, és megígéri, hogy mindezt e könyv olvasói számára is közérthető módon teszi. Húzza tehát össze magát kicsire a kedves olvasó, hogy a szerzővel együtt elférjen az atom belsejében. Induljunk el tehát újabb expedíciós utunkra! Megérkezve az atommag felszínére, nézzünk alaposan körül. Azt látjuk, hogy a felszín domborzatos, egy pozitív töltésű dombról, vagyis egy proton tetejéről lesétálhatunk a völgybe, és onnan továbbmenve egy semleges töltésű neutronra kapaszkodhatunk fel. Továbbsétálva ismét egy völgybe érünk, ahonnan ismét egy pozitív töltésű protonra juthatunk. Sétánk során tehát váltakozva következnek a pozitív töltésű és a semleges töltésű részecskék. Lábunk alatt azonban a "talaj" kissé rezeg, mert a protonok és a neutront alkotó proton, elektron és antineutrinó állandó kombináció-rekombináció folyamatokat végez. Ha ezután feltekintünk az "égre", azon cikázó, kis égitesteket látunk. Amint azt már bizonyára kitalálták, ezek az elektronok. A korábbi atommodellek is hasonlóan képzelték el az atomot, ezek azonban az elektronokról azt tételezték fel, hogy a bolygókhoz hasonló kör- vagy elliptikus pályákon keringenek. Ma már azonban tudjuk, hogy az elektronok nem ilyen pályákon haladnak, hanem nagyon gyorsan mozogva, az atommag körül rezegve mindenütt ott vannak, mintegy felhőt alkotnak. Csak bámulni lehet az elektronok szervezettségét, hogy ebben a nagy és látszólag rendezetlen cikázásban nem ütköznek össze, de a fizikában valóban rend van! Ha a kedves olvasó nem szédült el e nagyon is rendezett cikázás láttán, és tud figyelni saját magára, akkor újabb furcsa, vibráló érzést fog érezni, feltéve, hogy sok milliárd herzes rezgések detektálására is képes. Mivel a szerző képzeletben már többször is járt az atomok belsejében, most az Ön segítségére siet, hogy megmagyarázza, mi is ez az érzés: az atommag pozitív töltésű protonjai és az éppen felettük elhaladó elektronközött sztatikus erőtér alakul ki egy villanásnyi időtartamra. Az elektron közeledtekor ez az egymás közötti sztatikus erő egyre nő, eléri csúcspontját, majd amikor az elektron továbbhalad, a sztatikus erő csökken. Ekkor az atommagban levő proton töltése árnyékolásmentesen kifelé hat, az atomon kívülre. Ezután jön a következő elektron, amely hasonló módon először növekvő, majd csökkenő sztatikus erőteret hoz létre önmaga és a között a proton között, amin éppen a kedves olvasó és a szerző álldogál.

Figyelembe kell venni, hogy nemcsak fölöttünk, hanem oldalirányban, távolabb is haladnak el elektronok, amelyek a nagyobb távolság miatt ugyan kisebb, de szintén érzékelhető sztatikus erőteret hoznak létre. A dobogóként szolgáló protonunk és az elektronok között tehát sohasem szűnik meg a sztatikus erőhatás, de ennek az erőtérnek a nagysága az elektronok mozgása miatt egy igen nagy frekvenciájú modulációval rendelkezik. Akkor, amikor nincs a közelben elektron, az atommagban levő protonok pozitív töltése távolabb hat, és vonzóerőt fejt ki az ellentétes előjelű töltésekre.

Ez a kifelé ható elektrosztatikus vonzóerő is az atom saját elektronjainak és a szomszéd atomok elektronjainak hatásával bonyolultan modulált térerő.

A gravitáció rejtett titkát tehát elméleti alapon már meg is fejtettük, vagy hogy korrektebben fogalmazzunk: használható elméletet állítottunk fel, és ezzel megteremtettük a további vizsgálatok alapját. Kibújva tehát az atomból és újra kiegyenesedve a kedves olvasó és a szerző bátran továbbléphet.

A gravitáció keletkezésének elmélete


A gravitációt az atommag protonjai és az elektronok közötti sztatikus térben fellépő és az atom részecskéinek atomon kívülre ható nagyfrekvenciásan modulált sztatikus tere kelti. Minél nagyobb ez a moduláló frekvencia, és minél több atom elektrosztatikus tere összegződik, annál nagyobb a gravitációs térerő.

A kedves olvasó és a szakemberek joggal várnak a szerzőtől további magyarázatot ennek az új elméletnek az igazolására.

Elméletem alapgondolata szerint szükséges, hogy az atommag részét alkotó protonok tömege jóval nagyobb legyen az elektron tömegénél, mert a tömegkülönbségek miatt a kisebb tömegű részecske, vagyis az elektron így kényszerül csak gyors keringésre a proton körül. És ezáltal jön létre a gravitácós tér, amely nem más, az előzőekben leírtak szerint, mint a köztük levő, és az atomon kívülre mutató, meghatározott irányú, modulált elektrosztatikus tér. Igen, de nagyobb tömege ellenére a proton és az atommag is végez rezgőmozgást, ez pedig elméletem szerint antigravitációs teret kell hogy keltsen, mivel a proton mozgása is modulálja az elektron és a proton közötti elektrosztatikus teret, vagyis az elektron ellenkező irányú terét.

A fizika azonban már megállapította, hogy gyenge antigravitációs hatás is létezik az anyagatomban, tehát ez is igazolja elméletemet. Elméletem alapján ennek az antigravitációs hatásnak a mértéke több nagyságrenddel kisebb kell hogy legyen,mivel a tömegarány 1840.

További bizonyítékot jelent, hogy a külső elektrosztatikus térrel a gravitáció csökkenthető, és ezt kísérletekkel már igazolták.

Itt ismertetett új elméletem jobb megvilágítására most térjük vissza kis időre kvázi-antianyag elméletemhez, amelyben azt feltételezem, hogy ha az elektron tömegét szupravezetőben történő gyors keringetéssel nagyobbra növeljük a proton tömegénél, akkor antigravitációs tér keletkezik. Nézzük végig lépésenként a kvázi-antianyag előállításának folyamatát! Az áram bekapcsolása előtt az anyagatomban levő proton tömegénél 1840-szer kisebb az atommagban levő elektronok tömege. Az áram bekapcsolásakor, a feszültség növelésével egyre nagyobb sebességgel száguldanak az elektronok, és tömegük egyre nő, ezért egyre csökken a proton és az elektron közötti tömegkülönbség, és elméletem szerint egyre csökken az ezen atomok által keltett gravitációs erő. A gravitációs erő akkor lesz zérus, ha relatív tömegnövekedése folytán az elektron tömegének nagysága eléri a proton tömegének nagyságát. Ha tovább növeljük az elektron sebességét, és relatív tömege már meghaladja a proton tömegét, akkor antigravitációs tér keletkezik, mert ekkor már a proton kezd keringeni az elektron körül, vagyis előállt az antianyag, amelyet a hivatalos tudomány is így definiált. Amennyiben az elektron tömegét még tovább növeljük, és tömege a proton tömegénél már akár több százezerszer nagyobb lesz, akkor óriási erejű antigravitációs erőtér jön létre, mert a hatalmas tömegűvé vált elektron gyors rezgőmozgásra készteti a protont, emiatt az elektrosztatikus tér moduláló frekvenciája igen nagy lesz, és ennek a nagy moduláló frekvenciának a következménye lesz a nagy antigravitációs térerő. Attól függ, hogy gravitációs vagy antigravitációs térerő jön-e létre, hogy a kisebb tömegű részecske gyors mozgása által modulált, nagytömegű részecske keltette sztatikus térerő iránya merre mutat.

Ha az elektrosztatikus térerő iránya az atommagból kifelé mutat (a nagy tömegű, középen levő részecske, amely körül a kis tömegű részecskék keringenek ekkor pozitív töltésű), akkor gravitációs térnek nevezzük a létrejövő erőteret.

Ha pedig az elektrosztatikus térerő iránya az atommag belseje felé mutat (a nagy tömegű, középen levő részecske, ami körül a kis tömegű részecskék keringenek ekkor negatív töltésű), akkor pedig antigravitációs térnek nevezzük a létrejövő erőteret.

Az előző analógia alapján mesterséges gravitációt é amelyben például az idő lassabban telik -- a proton tömegének megnövelésével, vagy az elektronok gyorsabb rezgésével lehet létrehozni. Itt az antianyagból előállított kvázi-anyag analógia nem alkalmazható, már csak azért sem, mert nem áll rendelkezésünkre antianyag, de más elvi problémák is vannak.

Megjegyzésként még meg kell említenem, hogy az anyagatom esetén az 1840 tömegarány a proton és az elektron között "normál" esetben érvényes, determinisztikus fizikai tény, és láthatjuk, hogy az atom ellentétes töltésű részecskéinek ez a több nagyságrendnyi tömegkülönbsége szükséges ahhoz, hogy gravitációs és antigravitációs erőterek alakuljanak ki, vagyis hogy anyag és antianyag (kvázi-antianyag) jöjjön létre.

Felmerül a kérdés, mi lehet a fizikai magyarázata annak, hogy nagy tömegű testeknél, vagyis ha sok atom, illetve sok proton és elektron van egymás közelében, megnő a gravitáció, és emiatt lassabban telik az idő. Magyarázatot az adhat, hogy az egymás közelében levő atomok kölcsönhatásba kerülnek egymással: vagyis egy atom protonja nemcsak a "saját" atomszerkezetéhez tartozó elektronokat "látja", hanem a szomszédos atomok elektronjait is, ezért az elektrosztatikus tér még magasabb frekvenciával bíró modulációja jön létre, ami elméletem szerint növeli a gravitációs térerő nagyságát. (Hangsúlyozom, hogy a továbbiakban is elméletről van szó, ez azonban az ismert és elfogadott fizikai tételekre épül jelen esetben is!)

Az azonban tudományos tény, hogy nyomás hatására megnő a gravitáció, márpedig az egymásra rakódó atomok egyre összébb nyomják egymást.

A helyzet azonban sokkal bonyolultabb, hiszen ha minden atom pozitív atomot látna, akkor taszítás lépne fel, és az anyag atomjaira hullana. Fel kell tételeznünk tehát: ha az atomok kifelé mutató elektrosztatikus terét a pozitív töltésű atommagok körül keringő elektronok úgy modulálják, hogy amikor az egyik atom kifelé pozitív töltést mutat az egyik irányba -- mert arrafelé negatív elektronjai éppen nem árnyékolják le --, akkor az abban az irányban levő másik atom pozitív töltésű atommagjának az az oldala éppen le van árnyékolva negatív elektronjai által, tehát negatív elektrosztatikus teret mutat, vagyis vonzás lép fel a két atom között.

Az elektronok gyors mozgása miatt a helyzet pillanatonként változik, a sztatikus potenciálok megfordulhatnak az atomok között, de az anyag tulajdonságából eredő olyan természetes szinkronizáció áll fenn, hogy ha a vonzóerő nagysága állandóan változik is, soha nem szűnik meg. Sok egymás közelében lévő atom kifelé mutató vonzóereje összeadódik

Az anyagatomoknak ez a csodálatos szinkronizációja a Big Bang utáni pillanatokban kezdődött, ebben minden anyagatom részt vett, talán az időlegesen kvázi-antianyaggá alakultak is. Ez a szinkronizáció az anyag szétterjedése óta is tart, tehát feltehetően az anyagatomok "látják", "érzik" egymást akkor is, ha sok millió fényév távolságra vannak egymástól, de egy anyagtest esetén ezt határozottan állíthatjuk.

Az anyagtestek tehát változó nagyságú és előjelű elektrosztatikus hullámokat küldenek mindenfelé, és ez más anyagtestek hasonló hullámaival találkozik mindig ellentétes polaritásban, ezért nagyfrekvenciás elektrosztatikus vonzóerő, gravitáció lép fel közöttük.

Ez lehet az oka annak, hogy a gravitációs erőt és az elektrosztatikus erőt leíró összefüggések formailag (de mint láthatjuk, tartalmilag), is azonosak:



ahol:
FE - elektrosztatikus erő
Q1.Q2 - elektrosztatikus töltések
r - a töltések közti távolság
K1 - konstans




ahol
FG - gravitációs erő
m1 . m2 - tömegek
r - a tömegek közti távolság
K2 - amely, függ az atom pozitív és negatív töltésű részecskéinek (proton-elektron, antiproton-pozitron) tömegarányától, ezáltal az elektrosztatikus tér modulációs frekvenciájától. A gravitácó frekvenciája feltehetően arányos az Univerzum elektronjainak számával


Még egyszer ki kell térni még arra a fizika által ismert és bizonyított tényre, hogy nagy nyomás hatására megnő a gravitációs térerő -- ezt a kis gravitációs változások mérésére is alkalmas Mössbauer-oszcillátorral ki lehet mutatni. Mi lehet ennek a jelenségnek a magyarázata itt közölt elméletem tükrében? Nagy nyomás hatására az anyag összetömörödik, tehát az atommagok közelebb kerülnek egymáshoz, ezáltal a korábban leírt kölcsönhatás a protonok és a szomszéd atomok elektronjai között erőteljesebb lehet, de mivel a méretek csökkennek, az elektronpályák sugara is csökken, ezért az atommaghoz közelebb kerülő elektronok gyorsabb mozgásra kényszerülnek, hiszen ez a keringő, rezgő mozgásuk akadályozza meg, hogy a sztatikus vonzás következtében az atommagban levő protonokra zuhanjanak. Mivel rezgő mozgásuk sebessége, frekvenciája megnő, megnő a gravitációs erő is.

Megválaszolatlan maradt még két fontos kérdés. Nem foglalkoztunk még azzal, miért nő meg a gravitációs térerő nagysága, ha mozgási energia hozzáadásával növeljük meg a test tömegét, és hogy hogyan hat a gravitációs és az antigravitációs tér az idő telési sebességére.

Azt már láthatjuk, legalábbis elméleti feltételezéseim alapján, hogy nem az anyag vagy antianyag jelenléte a döntő, hanem ezek gravitációs / antigravitációs tere. Tehát ha ilyen tereket elő tudunk állítani mesterségesen, anélkül hogy nagy anyagtömegeket vagy antianyagtömegeket vennénk igénybe, akkor az idő lassításának vagy gyorsításának problémája könnyen megoldható. Láthatjuk, hogy a szerző kváziantianyag-elmélete alapján az idő gyorsításához még antianyagra sincsen szükség, hanem ezt kézenfekvő módon a bőségesen rendelkezésünkre álló anyag egyszerű módon történő atomszerkezeti átalakításával érjük el.

A gravitáció kozmikus méretekben tehát feltehetően nem más, mint világméretű, nagyfrekvenciás elektrosztatika, és nagysága a térerővel és a rezgés frekvenciájával arányos.

Az idő


A gravitációnak és az antigravitációnak az idő telési sebességére gyakorolt hatását megmagyarázó fizikai elmélettel sem maradok adósa a kedves olvasónak. A nagyfrekvenciával modulált sztatikus tér moduláló frekvenciájától és a sztatikus tér irányától is függ az időtelés sebessége -- ez az előzőekben leírtakból látható.

Az időkutatásban mindenesetre új utat jelenthetnek leírt elméleti feltételezéseim. Látható, hogy nulla gravitációnál / antigravitációnál, vagyis a nagyfrekvenciával modulált elektrosztatikus tér megszűnésekor is telik az idő valamilyen sebességgel, és ennek oka az lehet, hogy az atomon belül is megvan mindkét tér, tehát a gravitációs tér mellett ott a több nagyságrenddel kisebb antigravitációs tér is, tehát az atom saját maga számára előállítja az időt akkor is, ha az rajta kívüli térben nem lenne az időt előállító külső gravitáció / antigravitáció. Anyag nélkül tehát nincs idő, de ahol anyag / antianyag van, ott idő is van. Az idő telési iránya nem változik meg a tér előjelének megváltoztatásakor. Ne adjuk azonban fel a reményt, hogy egyszer majd visszafelé is utazhatunk az időben.

Az, hogy a müon rövid élettartama ellenére leér a földfelszínre, magyarázható Einstein általános relativitáselméletével, hogy idődilatációt ill. hosszkontrakciót szenved. Felfogható azonban úgy is, hogy a müon részecske a levegőmolekulákkal "elemi szál"-szerű atomot alkot, vagyis a pozitív müon kölcsön veszi az elektronokat, így kelt időlassító, erős gravitációs teret a maga számára. A negatív müon protonokat kölcsönöz.

Mozgási energia hozzáadásakor megnő a test tömege és gravitációs terének ereje, mert az anyagatommagban a pozitív töltésű protonok mellett azonos számban semleges töltésű, de protonból, elektronból és antineutrinóból álló neutronok is vannak. Gyorsításkor ezek tömege is nő, tehát az elektron és az atommag közötti tömegarány eltolódik az atommag javára, az elektronok emiatt gyorsabb keringésre kényszerülnek, hogy ne "zuhanjanak" az atommag felszínére. Gyorsabb keringésük pedig magasabb frekvenciával modulálja az elektrosztatikus teret.

De Einstein általános relativitáselmélete szerint is a nagy sebességgel mozgó test mérete csökken, "összenyomódik", a gravitáció megnövekedése ennek alapján is érthető, mint azt már az előzőekben leírtuk.

Az idő feltehetően a gravitációs / antigravitációs rezgés vertikális komponense.

Az idő telési sebessége, a gravitáció / antigravitáció az anyag / antianyag atomok pozitív töltésű részecskéinek mozgási sebességével (rezgési frekvenciájával és amplitúdójával) arányos, és fordítottan arányos a negatív részecskék mozgási sebességével, és lehet, hogy a részecskék mágneses hatása.

Mivel az anyag és az antianyag gravitációs / antigravitációs tere hat ez idő telési sebességére, feltételezhetjük, hogy az idő anyag és antianyag nélkül nem létezik, hanem ezektől eredő rezgések eredője a tér minden pontján.

Ami ennek a tételnek a filozófiai tanulsága: örök élet csak energia formájában létezhet, ahol az idő nem telik!

Az idő feltehetően nem más, mint az anyagnak a gravitációval és az antigravitációval rokon egyik fizikai megnyilvánulása.



A gravitáció pozitív elektrosztatikus tere nagyfrekvenciás "villámokként" hat kifelé, és vonzza más anyagatomok, anyagtestek elektronhéját, és feltehetőleg mindez kozmikus méretű szinkronizációban történik

A gravitáció és az antigravitáció közvetlen és közvetett hatásai,
valamint az időre gyakorolt hatásuk

Látszólag közismert fizikai tételekre is utalhatna a cím, ám valójában új feltételezésekről lesz szó. A szerző itt ismertetett elmélete szerint a gravitáció és az antigravitáció közvetlenül csak vonzást / taszítást okoz és csak az idő telési sebességére hat, és a nekik tulajdonított minden egyéb hatás már a megváltozott időtelési sebesség következménye.

A szerző korábban megfogalmazott elmélete szerint é amely a fénysebesség és a fizikai törvények relativitását mondja ki é, minden időtől függő fizikai és egyéb mennyiség mérésénél, összefüggések alapján való meghatározásánál figyelembe kell venni a mért, meghatározni kívánt mennyiség keletkezési helyének gravitációs / antigravitációs terében lévő időtelési sebességet és a mérőeszköz, illetve a vonatkoztatási hely gravitációs / antigravitációs terében lévő időtelési sebességet.

A fénysebességre vonatkozóan leírva ezt:



ahol

A szerző szerint a fenti törvényszerűség érvényes analóg módon a gravitációs / antigravitációs terek között áramló energiára, anyagra és azok minden időtől függő fizikai mennyiségére, jellemzőjére.


A fizika ma a gravitáció közvetlen hatásának tulajdonítja például az erős gravitációs térrel rendelkező anyagtestekről eredő fény vöröseltolódását, frekvenciájának csökkenését, a fény elhajlását e testek felé.


A fenti elmélet ma is sérthetetlen igazságnak tűnik, de a szerző a csillagászat legújabb eredményei alapján cáfolja ezt itt ismertetett új elméletével, amely a fenti, a fénysebesség és a fizikai törvények időtelési sebességétől függő relativitását leíró elméletből fakad.


Erre a korábbi elméletére olyan, a mai fizikai ismeretekkel megmagyarázhatatlan mérési eredmények alapján jutott a szerző, mint például fénysebességnél gyorsabb források észlelése, a Big Bang koránál idősebb égitestek felfedezése.

A gravitáció és az antigravitáció kozmológiai törvénye


Elméleti kutatásaim során arra a megállapításra jutottam, és ezt az eddig leírtak is alátámasztják, hogy nem a gravitáció hat közvetlenül a fény sebességére (ami kozmológiai állandó) és frekvenciájára, hanem a gravitáció az időre hat, az idő telik más sebességgel, és ennek közvetlen következménye a gravitációs vonzóerő kivételével minden olyan fizikai hatás, amelyet eddig közvetlenül a gravitációnak tulajdonítottak.

Gravitációelméletem szerint a gravitáció / antigravitáció növelése nemcsak az anyag vagy az antianyag tömegének növelésével érhető el, hanem az atomot alkotó részecskék tömegarányának megváltoztatásával is. Tehát az idő lassításához vagy gyorsításához sem elsősorban anyag / antianyag kell, hanem gravitációs / antigravitációs tér.

Ennek az elméletemnek messzeható következményei lesznek. Például a nagy tömegű testek közelében Einstein elmélete alapján is mérhető fényelhajlás magyarázatánál, de erről majd a csillagászat kérdéseivel foglalkozó fejezetben olvashatunk bővebben.A fenti felismerésre a fénysebesség abszolút voltára vonatkozó posztulátum vezette a szerzőt, és most ennek alapján indokolja elméletét az alábbiakban.

Egy adott erejű gravitációs térből egy más erejű gravitációs térbe átnézve és "átmérve" a mért, időtől függő fizikai mennyiségek értékei a szerző korábbi, fent hivatkozott elmélete alapján a mért térben levő és a mérés helyén levő idő telési sebességek arányától is függenek.

Egy hatalmas tömegű anyagtest nagyon nagy gravitációs teréből induló fényhullámokat a Földön levő műszereinkkel c-nél kisebb sebességűnek és alacsonyabb frekvenciájúnak mérjük, a fekete lyukakból pedig nem mérhető fény. Egyes égitesteknél fénysebességnél nagyobb sebességet mérünk.

Mindezek a jelenlegi, akadémiai fizikai ismeretekkel nem magyarázhatók meg.

A fénysebességnél nagyobb értéket elvileg lehetetlen mérni, kisebb értékeket pedig eddig csak anyagban haladó fény esetén mértek.

Einstein összefüggése szerint a U gravitációs potenciáltól is függ a fénysebesség v = c (1+U / c2).

Einstein tehát azt állítja, hogy a fénysebesség potenciálfüggő.

Igen, de azt is Einstein elmélete mondja, hogy az idő sebessége is függ a gravitációs térerőtől (ikerparadoxon).

Einstein példáinál maradva, a végtelenhez közeli sebességgel haladó űrhajóból a Földre tekintve gyorsan zajlónak látszanak az események. A földi fénysebességet mekkorának mérnék, ha a Földön például ezerszer gyorsabban telik az idő az űrhajóból nézve? A szerző szerint ezerszer gyorsabbnak, de az általa felállított, e fejezet elején hivatkozott, de előző könyvében is ismertetett elmélete alapján való számítással mégis c adódna.Amennyiben a fénysebesség Einstein elmélete szerint abszolút módon csökkenne a közel végtelen tömegű űrhajón, ott a zseblámpájából elindult fény lassú, milliméterenkénti előrehaladását az űrhajós szemmel tudná követni, ha látná, de nem fogja látni, mert a fény frekvenciája is lecsökkenne. Sérülne tehát a fénysebességre vonatkozó posztulátum, de nem sérül, mert Einstein elmélete szerint az idő telési sebessége is lelassul az űrhajóban az erős gravitációban, persze csak a Földről nézve.

Tehát az erős gravitáció ugyan csökkenti a fény sebességét Einstein fent közölt összefüggése szerint, de a relativisztikus összefüggés szerint az idő telési sebessége is csökken:


ahol a négyzetgyökös kifejezés 1-nél kisebb szám.

A fénysebesség akkor marad c, ha a két hatás kiegyenlíti egymást az űrhajón, és ez így is történik.

A Földről nézve azonban valóban ilyen lassúnak látszana a fény haladása, de csak az ottani idő telési sebessége miatt, mert Einstein szerint ez a sebesen haladó űrhajóban lelassul.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a gravitációnak nem a fizikai mennyiségre, jelen esetben a sebességre gyakorolt hatása játszik szerepet, hanem az időre gyakorolt hatása. Ugyanis a fentiek alapján felületesen azt mondhatnánk, hogy az űrhajóból nézve gyenge gravitációs térben, vagyis a Földön c-nél nagyobb a fénysebesség (ilyen hibába esnek ma a csillagászok egyes égitestek mérésekor), a Földről nézve az űrhajóban pedig kisebb.

Einstein szerint azonban az idő telési sebessége is lelassul erős gravitációnál, és ha a gravitáció maga is csökkentené a fénysebességet, akkor kétszeres hatás jelentkezne. A fénynyalábon belül (bármilyen erősségű) gravitációs térben vaksötét lenne, ha együtt haladnánk vele, tehát Einstein nem láthatta volna a "megfagyott" fényhullámokat, mert nem juthattak volna a szemébe.

Az előző könyvemben tárgyalt antigravitációs nevelőotthonba sem a gravitációs különbség miatt kell sok energiát és anyagot bevezetni, hanem az eltérő időtelési sebességek miatt! Tehát az időtelési sebesség a lényeg az észlelt fizikai hatások esetében. Az idő talán úgy is felfogható, mint a nagyfrekvenciás elektrosztatikus horizontális gravitációs hullámokat transzverzálissá tevő vertikális elektromágneses komponens.

Ez hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy a vízszintes síkban terjedő elektrosztatikus hullámokra ráül egy függőleges irányú hullám, az idő. De az idő a gravitáció / antigravitáció velejárója is lehet, de feltételezésem szerint mindenképpen az anyag- és antianyag atomok, azok részecskéi generálják (keletkeztetik).

A csillagászat rejélyei

A csillagászat szakirodalmát olvasók számos olyan, jelenleg megoldhatatlannak tűnő rejtélyről értesülhettek, amelyre a legkorszerűbb csillagászati eszközökkel -- óriástávcsövekkel, műholdakkal, űrtávcsővel -- felszerelt kutatóintézetek és tudósok tízezren találják a magyarázatot. A szerző a következőkben ismerteti ezeket a rejtélyeket, és megpróbál rájuk magyarázatot adni. Induljon hát expedíciónk most a csillagok birodalmába!

íme azok a problémák, amelyekre a csillagászok ma nem találnak magyarázatot:

o       a mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellege,

o       a mikrohullámú háttérsugárzás intenzitásának csökkenése a Big Bang óta eltelt idő alatt,

o       az antianyag Big Bang utáni sorsa,

o       az anyaguniverzum létrejöttét lehetővé tevő felfúvódás, a kvázi-antianyag és az antigravitáció spontán létrejötte, mesterséges előállításának lehetősége,

o       a Big Bang 7-8 milliárd éves kora és egyes égitestek 15-35 milliárd éves kora közötti ellentmondás,

o       miért mérjük a Földről egyes távoli égitestekről eredő fény sebességét fénysebességnél nagyobbnak,

o       miért nagy teljesítményűek a szupernovák,

o       a fekete lyukak fényre gyakorolt hatása.

A felsorolt csillagászati problémák részletes ismertetésére e könyv terjedelmi korlátai miatt a szerzőnek nincs módja, ezért csak annyiban foglalkozunk velük, amennyiben a könyv eredeti témájához kapcsolódnak. Ennek ellenére az asztrofizikában tájékozottolvasók bizonyára érdeklődéssel olvassák majd a következő fejezetet.

A csillagászati rejélyek megfejtése

Vegyük tehát sorra a csillagászat problémáit és az általam matematikailag és logikailag adott, megoldást jelentő válaszokat!

1. A mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellegéről egy korábbi fejezetben már tájékozódhattak kedves olvasóim. Az előzőekhez ezért most csak annyit teszek hozzá, hogy a COBE műhold mérési eredményei állapították meg ezt a bizonyos dipol jelleget a csillagászok korábbi elméleteit halomra döntve. Eddig ugyanis azt képzelték, hogy a 2,73 Kelvin-fokos mikrohullámú háttérsugárzás nem más, mint a Big Bang-kor bekövetkezett, hatalmas robbanás ma is észlelhető elektromágneses zaja. A jelenség felfedezéséért korábban sűrűn potyogtak a Nobel-díjak, és a műhold méréséig mindenki már lezártnak tekintette a kérdést. A dipol jelleget azonban semmivel sem tudták indokolni, bár képzelhetjük, mennyi zavarba jött tudós próbálkozott magyarázatával. Antigravitációs elméletem megadja a magyarázatot a legkorrektebb matematikai leírással. Elméletem lényege, hogy a Big Bang-kor keletkezett antianyag egyre táguló és anyagát elsugárzó gömbhéj formájában veszi körül anyaguniverzumunkat. Mivel Földünk nem a középpontban van, hanem az antianyaggömbhéj egy pontjához közelebb, ebből az irányból magasabb hőmérsékletet mérünk, vagyis erősebb háttérsugárzást, mint az ellenkező irányból.

A mai tudomány, mivel nem foglalkozott eleget sem a magyar közmondásokkal, sem az antianyaggal, eddig fel sem tételezte, hogy antianyaggömbhéj létezik. Azt viszont nagyon helytelenül feltételezte, hogy egy évmilliárdokkal ezelőtt egy pontban, vagyis a Big Bang helyén történt robbanás fénysebességgel minden irányba eltávozó, ezért a Földet már régesrég elhagyó jeleinek utána lehet mérni. Ha egy már eltávozott rádióhullámnak vagy fénynek utána lehetne mérni, vagyis vevőkészülékeinkkel detektálni lehetne, akkor ezen az elven bármikor meghallgathatnánk a BBC tegnapi vagy tíz évvel ezelőtti adását, és nézhetnénk a televízió által harminc évvel ezelőtt sugárzott filmeket is anélkül, hogy újra műsorra tűzték volna őket. E tudósok szerint nem kellene mást tennünk, csak "utánamérni" ezeknek a már régen elsugárzott jeleknek.

A Big Bang helyéről indult, fénysebességgel haladó zaj tehát már rég elhaladt Földünk mellett, sőt még akkor, amikor a Föld sem létezett. A tudósok mit mértek meg akkor, visszavert jelet? De miről visszavertet?

2. A mikrohullámú háttérsugárzás intenzitásának csökkenését mérésekkel állapították meg, ez ugyanis nyomot hagyott az interplanetáris ködökben. A csillagászok eddig azt tételezték fel, hogy az idő múlása és a rezgés távolodása okozza a csökkenést, holott az én elméletem szerint az antianyaggömbhéj távolodik. Az antianyaggömbhéj távolodási sebessége a Big Bang-et követő pillanatokban volt a legnagyobb, mert ekkor volt a legnagyobb az antianyag tömege, ezért antigravitációs terének ereje és ennek időgyorsító hatása. Elméletem szerint azonban az antianyag nagyon hamar elsugárzódik relatív tömegcsökkenése következtében, ezért az időgyorsító hatás csökken, tehát az antianyaggömbhéj távolodási sebessége is egyre csökken, de még mindig fénysebességhez közeli értékű.

3. Az antianyag Big Bang utáni sorsával az előzőekben leírtak alapján a kedves olvasók már megismerkedhettek. Az antianyag egy része a Big Bang-kor az anyaggal találkozva azonnal energiává alakult, a többi pedig jelenleg is gömbhéj formájában távolodik és -- a már hivatkozott előző könyvben megadott -- két különböző módszerrel elvégzett számítás szerint is jelenleg körülbelül 2000 - 200 000 milliárd fényév távolságban van Földünktől. Az egyszerűbb számítási módszert, amelyet egy általános iskolás is elvégezhet, a korábban ismertetett kályhahasonlat alapján itt is megadjuk:

(a négyzetes csökkenést fogyelembe véve)

Ez az elméletem újabb méréssel is igazolható a már megmért dipol jellegen kívül: a max. ponttól és a Föld haladási irányától bármerre mérve a mért mikrohullámú jel sávszélességének az alacsonyabb frekvenciák felé kell eltolódnia.

4. Az anyaguniverzum létrejöttét lehetővé tevő felfúvódás oka már egyes új csillagászati elméletek szerint is az, hogy az anyag egy időre átalakulhatott antianyaggá (kvázi-antianyaggá), így létrejött antigravitációs hatása pedig biztosította gyors szétterjedését és egyáltalán a Big Bang létrejöttét. Miről van ugyanis szó? A Big Bang hatalmas feszítő erejének hatására létrejött anyag és antianyag óriási indulósebességet kapott. Az antianyaggal nincsen semmi gond, mert az előzőekben leírtak szerint amúgy is gyorsan halad. Emlékezzünk a szerző által feltárt fizikai törvényre: antigravitációs térben az idő gyorsabban telik. Tehát az s=v*t képlet alapján az antianyag messze eltávolodott. Az anyagnak azonban nem jött jól ez a hatalmas indulósebesség, mert Einstein általános relativitáselmélete szerint a nagy sebesség hatására bekövetkezett óriási relatív tömegnövekedése, ez megsokszorozta gravitációs hatását, tehát az anyagrészek nagyon is visszakívánkoztak a kiindulási pontba. Előfordulhatott volna, hogy a Big Bang a kezdeti próbálkozás után pillanatokon belül egy hatalmas "zuttyban" végződik, így nem lenne ma senki, aki ezt a jelenséget vizsgálhatná, és nem lennének ennek a könyvnek anyagatomokból felépülő olvasói sem. De hát láthatjuk, hogy nem így történt, és ennek okát egyes forradalmian merész csillagászok, valamint a szerző az előzőekben leírtakban látja -- vagyis abban, hogy az anyag egy időre át tudott alakulni kvázi-antianyaggá. Ami pedig a természetben spontán létrejön, az többnyire mesterségesen is előállítható: az ezzel kapcsolatos elméletet -- a szupravezetőben keringetett elektron tömegének megnövelésével --, a kedves olvasók már ismerhetik.

5. A Big Bang 7-8 milliárd éves kora a Hubble-teleszkóp néhány éve tett megdöbbentő felfedezése, amely szintén sokkolta a csillagászokat. Ugyanis ők legtöbbet talán az Univerzum korának megállapításával foglalkoztak, mert ez további sok új csillagászati eredményre vezethet. További óriási fejtörést jelent, hogy ha az Univerzum ennyire fiatal, akkor hogyan létezhetnek benne 15-35 milliárd éves csillagok. Egyes szakemberek már arra gondolnak, hátha egy másik Big Bang-ből öröklött égitestek ezek, de ez nem jelent kielégítő magyarázatot. Az én elméletem szerint igenis létezhetnek akár 11 000 milliárd éves égitestek is ugyanannak az egy Big Bang-nek a következményeként, és az is feltételezhető, hogy nincs két egyforma korú égitest az Univerzumban. Miről van ugyanis szó? A Big Bang-kor egyszerre keletkezett ugyan minden anyag és az antianyag is, de mivel a belőlük létrejött égitestek gravitációs ereje, illetve antigravitációs ereje más és más, életkoruk Einstein általános relativitáselmélete és a szerző antigravitációs elmélete értelmében nem lehet egyforma. Egyforma életkorúak csak a teljesen azonos tömegű és azonos sorsú égitestek lehetnének (ez utóbbin azt értem, hogy a Big Bang utáni kvázi-antianyagból mikor alakultak vissza ismét anyaggá). A Big Bang eddig számított 12-20 milliárd éves kora helyett mért értékre is magyarázat lehet, hogy a tudósok talán eddig azt sem vették figyelembe, hogy ez az anyagmennyiség is körülbelül 250 ezer kilométer / sec.sebességgel halad, ezért közelében az idő csak fele sebességel telik.

6. Miért mérjük a Földről egyes távoli égitestek sebességét fénysebességnél nagyobbnak? Ezek a csillagászati mérési eredmények minden korábbinál is nagyobb zűrzavart okoztak a szépen fésült és gondosan egymásba illesztett fizikai tételek és mérési eredmények között, valamint a szakmájukat igazán szerető csillagászok fejében! Mégsem kozmológiai állandó a fénysebesség?

Halomra dől minden eddigi axióma és fizikai tétel? Nyugalom, uraim! Talán megszűnik a csillagászok között támadt pánik, ha elolvassák a szerző előző könyvét és az itt röviden leírtakat.

Elméletem szerint ugyanis a fénysebesség valóban kozmológiai állandó, és az is marad. A c értéket nem lehet túllépni! A mérési eredmények oka az, hogy eddig nem ismerték a szerző által felfedezett új fizikai törvényt, amely a fénysebesség és az időtől függő fizikai mennyiségek időtelési sebességtől függő relativitását mondja ki! E törvény lényege, hogy a mért fizikai mennyiségek függenek a fizikai mennyiség keletkezési helyén levő időtelési sebességtől (ottani gravitációtól / antigravitációtól) és a mérés helyén levő időtelési sebességtől. A fénysebességre vonatkozó képlet tehát:

7. Miért nagy fényteljesítményűek a szupernovák? Erre a kérdésre is az előző pontban leírtak adják meg a választ, csak most a c, vagyis a fénysebesség helyére E-t, vagyis energiát kell behelyettesíteni. A szupernovák anyaga feltehetően kvázi-antianyaggá alakult, amelynek időgyorsító antigravitációs terében zajlanak le a folyamatok, tehát az ottani időegységre eső fényteljesítmény sokkal nagyobbnak látszik a Föld lassúbb időtelési sebességű teréből nézve. Ugyanezen ok miatt mérünk erős röntgensugárzást is, mert a frekvenciát is nagyobbnak mérjük, annyival nagyobbnak, amennyivel nagyobb a szupernován az időtelés sebessége.

8. A gravitációs vöröseltolódás is az eltérő időtelési sebességek következménye elméletem alapján, mert nagy tömegű égitesteken eredő fény az ottani lassú időtelési sebesség miatt alacsonyabb frekvenciával, vagyis a vörös felé eltolódva észlelhető csak a kisebb gravitációs térerővel rendelkező Földön.

9. A fekete lyukak fényre gyakorolt hatása sem abban áll, mint amit S. Hawking és a mai csillagászat állít. Szerintük ugyanis az erős gravitációs térrel rendelkező égitestekről induló fényhullámok "elfáradnak", a fekete lyuk óriási gravitációs ereje pedig visszahúzza vagy visszahajlítja ezeket a fényhullámokat. Az én elméletem szerint azonban a fényhullámok a fizikai törvények szerint rendben elindulnak, ám az ottani óriási gravitációs térben igen kicsi időtelési sebesség miatt nagyon sokára érnek el bárhová, és ekkor már nem is fényként, hanem csak alacsony frekvenciájú rádióhullámként észlelhetők, ha egyáltalán észlelhetők. Az ilyen rádióhullámok szóródása ugyanis már igen nagy, ezért a forrás helye sem állapítható meg pontosan.

10. Adósak maradtunk még egy eddig fel nem vetett kérdéssel: mi okozza a fényelhajlást? Einstein és a mai fizika elmélete szerint a nagy tömegű anyagtestek gravitációs ereje e testek felé hajlítja a fénysugarakat. Az én elméletem szerint nem a test tömege a döntő, hanem az időtelés sebessége, amely a fotonokból álló fénysugarak anyagtest felé eső oldalán kisebb, ellenkező oldalán nagyobb, és ezért kanyarodik a fény az égitest felé. (Gondoljunk csak a két botkormányos, lánctalpas harckocsira). Amint azt természetben végzett megfigyeléseim során megállapítottam, antigravitációs tér esetén a fény az antigravitációs térrel rendelkező testtől elhajlik, tehát ellenkezőleg viselkedik, mint gravitációs térben -- jól magyarázható ez a jelenség is a fénysugár két oldalán különböző időtelési sebességekkel, de megmagyarázhatalan az antigravitációs "taszító" hatással, mert a foton az egyedüli semleges részecske, amely anyag és antianyag esetén is ugyanúgy viselkedik.

Az itt felsoroltak bizonyítási módszereit az Új fizikai elméletek című fejezetben ismertetjük.

A szupravezető tekercs és az általa létrehozott antigravitációs tér feltehetően nincsen csatolásban energiamérleg szempontjából környezetével, tehát még a gravitációs térrel sem, ami érdekes fizikai tulajdonság. Természetesen ezt pontos mérésekkel lehetne igazolni, de itt közölt új elméletem feltehetően helytálló. Antigravitációs tér segítségével felgyorsított t időtelési sebesség révén emiatt lehet sokkal kisebb energiafelhasználással nagy s utat megtenni, mint a hagyományos v sebesség növelésével, ami sok energiát igényel.

 

ÚJ FIZIKAI ELMÉLETEK

1. Az antigravitációs tér törvényei

Antigravitációs térben az Einstein általános relativitáselméletét leíró egyenletek a bennük szereplő relativisztikus (négyzetgyökös) tag reciprokával felírva érvényesek.

Az idő antigravitációs térben tehát a tér erejével arányosan gyorsabban telik, csökken a tömeg, nő a test mérete:



ahol tg_A - az antigravitációs térben eltelt idő
t₀ - nulla gravitációnál eltelt idő

Bizonyítások:

1. Logikailag: az időtelési sebességet és a tömegváltozást leíró függvények folytonossága alapján.

2. Elméleti alapon: anyag és antianyag mindig azonos mennyiségben keletkezik és keletkezett a Big Bang-kor is, és az antianyag antigravitációs térrel rendelkezik.

3. Tapasztalati alapon: mert a részecskegyorsítós kísérleteknél az antianyag mindig gyorsan eltűnik.

4. Közvetve bizonyítja a mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellege, mert ezt a gyors időtelés miatt messze jutott, a Big Bang-kor keletkezett antianyag okozza.

5. A Big Bang 8 milliárd éves kora ellenére léteznek 35 milliárd éves korú égitestek.

6. Szupravezető tekerccsel előállított kvázi-antianyag segítségével kísérletileg bizonyítható elméletem.

7. Az anyaguniverzum létrejöttét lehetővé tévő "felfúvódás", vagyis antigravitációs hatás.

2. Antigravitációs tér előállítása


Kvázi-antianyag, vagyis anyagból létrejött, antigravitációs térrel rendelkező "antianyag" oly módon hozható létre, hogy az anyagatomok elektronjainak tömegét pl. szupravezetőben való gyors keringetéssel nagyobbra növeljük, mint amekkora a proton tömege.

Bizonyítás:

Szupravezető tekerccsel előállított kvázi-antianyag segítségével kísérletileg bebizonyítható.

3. Új Univerzum-kép

Az anyaguniverzumot kb. 8000 milliárd fényév távolságban antianyaggömbhéj veszi körül. Ebből ered a kb. 2,73 Kelvin-fokos mikrohullámú háttérsugárzás.

A gömbhéj távolságának kiszámítása:

a /  aránypárral

(a négyzetes csökkenés figyelembe vételével)

b /  Doppler-elvvel
A mért mikrohullámú háttérsugárzás frekvenciájának és a fény frekvenciájának hányadosa 5 * 10^-4


mivel v=c ezért


A nagy eltérések oka, R értékére az lehet, hogy alacsonyabb frekvencián és magasabb frekvencián (gamma-burstok) is érkezik sugárzás.

Bizonyítások:

1. A mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellege (van maximum és minimum iránya) bizonyítja, hogy egy anyaguniverzumunkat körülvevő héjtól ered a sugárzás, mert Földünk nem az antianyaghéj középpontjában (a Big Bang pontjában) van, hanem attól kb. 8 milliárd fényévre eltávolodva, a héj egy pontjához közelebb.

2. A mikrohullámú háttérsugárzás nem lehet a Big Bang zaja, mert az már régen elhaladt. Egy elhaladt elektromágneses jelnek pedig nem lehet "utánamérni", azt csak akkor mérhetjük, ha valami visszaveri, tehát ha felénk közeledik.

3. A mikrohullámú háttérsugárzás minden irányból érkezik a Föld felé, és kozmikus sugárzás is jön.

4. Az antianyaggömbhéj-elmélet megmagyarázza, hogy hová lett a Big Bang-kor keletkezett antianyag.

5. Az antianyaggömbhéj távolságára két elvileg teljesen különböző számítási módszerrel is 8milliárd fényévnél nagyobb érték adódik.

6. Mérésekkel történő bizonyítás:

a / Amennyiben a Föld az antianyaggömbhéj középpontjában lenne, akkor lenne a legkisebb a vett mikrohullámú jel sávszélessége. Mivel a Föld nem ott van, a max. pont irányából és a Föld haladási irányából vett mikrohullámú jel sávszélessége a magasabb frekvenciák felé tolódik el. Ennek oka, hogy az antianyag sugárzásának frekvenciája nagyobb az ezekbe az irányokba kisebb Doppler-hatás miatt. Ellenkező irányba mérve a sávszélesség csökken, és csökken a magasabb frekvenciájú komponensek amplitúdója.
b / A Föld haladási irányában csökken a Doppler-hatás, ezért ebben az irányban magasabb frekvenciát mérünk, mint a többi irányban.
c / Azonos sávszélességű, de erősen irányított mikrohullámú antennával keskenyebb sávszélességet mérhetünk, mint egy kevésbé irányított antennával. Ennek oka, hogy utóbbi esetben az antianyag sugárzásának több oldalirányból érkező és emiatt, magasabb frekvenciájú komponensét is mérjük, az ezekben az irányokban kisebb Doppler-hatás miatt.

 

4. A fénysebesség, a fizikai mennyiségek és a fizikai törvények relativitásának elmélete

Egy mért, időtől függő fizikai mennyiség értéke függ a mérés helyén levő és a fizikai mennyiség keletkezési helyén levő időtelési sebességek arányától.

Fénysebességre:

Bizonyítások:

1. Csillagászati mérések.
a / Egyes égitestekről olyan fény ered, amelynek sebessége a fénysebesség többszöröse. Ez az eddig ismert elméletek alapján lehetetlen lenne. Magyarázat: az égitest antigravitációs terében gyorsabban telik az idő, ezért relatíve nagyobb a fénysebesség a Föld gravitációs teréből mérve.
b / A gravitációs vöröseltolódás jelensége, melynek oka, hogy egy erős gravitációs térrel rendelkező testen lassabban telik az idő, ezért a fényfrekvencia ott relatíve kisebb a Föld gyengébb gravitációs teréből mérve.
c / A szupernovák nagy fényteljesítménye, melynek oka az időtelési sebességek különbözősége. Az időegységre jutó fényteljesítményt ugyanis annyival nagyobbnak mérjük, amennyivel lassabban telik az idő a Földön.
d / Egyes csillagok erős röntgensugárzása, melynek oka, hogy az időtelési sebességek különbsége miatt az antigravitációs térrel rendelkező égitesten keletkező fény frekvenciáját magasabbnak mérjük a Földön.

2. A fekete lyukak fényre gyakorolt hatása. A fény kijut belőlük, csak nagyon lassan halad, frekvenciája lecsökken, ezért nem észleljük.

5. A gravitáció és az antigravitáció hatása az idő telési sebességének megváltoztatásán keresztül

A gravitáció és az antigravitáció hatásai a tömegvonzás és -taszítás, valamint az idő telési sebességének megváltoztatása. A gravitációnak és az antigravitációnak tulajdonított többi fizikai hatást az idő telési sebességének megváltozása okozza.

Bizonyítások:

1. Közvetve bizonyítja a mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellege, mert ezt a gyors időtelés miatt messze jutott, a Big Bang-kor keletkezett antianyag okozza.

2. A fényelhajlást az okozza, hogy a fénysugár két oldalán különböző sebességgel telik az idő, ezért más-más lesz a megtett út, és a foton eltérül.

6. A gravitációs és antigravitációs erőterek keletkezésének elmélete

A gravitáció és az antigravitáció nem más, mint nagy frekvenciával modulált elektrosztatikus erőtér, amelynek iránya antigravitáció esetén ellentétes.

Anyag esetén ez az erőtér úgy jön létre, hogy az atommagban levő pozitív töltésű protonok kifelé mutató pozitív erőterét az atommagot körülvevő, negatív töltésű elektronok mozgása modulálja. Abba az irányba, ahol éppen egy elektron tartózkodik, lecsökken proton erőtere, és nem jut ki az atomból. Minél nagyobb a proton és az elektron közötti tömegkülönbség, annál nagyobb a moduláló frekvencia, és annál nagyobb a gravitáció. A nagy frekvenciás, elektrosztatikus rezgés messze terjed, anyag esetén pozitív impulzus sorozataként fogható fel. Az atomok kifelé negatív töltésűnek látszanak a nagy felületű elektronhéjak miatt. Ezeknek meg-megnyíló ablakain jutnak ki a proton pozitív, vonzó impulzusai, a messzebb levő atomok negatív felülete felé vonzó hatást kifejtve.

Antianyag esetén a töltések előjelei különbözőek.

Az anyag csak akkor maradhat egyben, és alkothat szerkezetet, ha atomjainak alkotórészei rezgésszinkronizációban vannak egymással. A szomszédos atomok elektronpályái egymásba érnek, az elektronok egy részét közösen használják, ezért igen sok résztvevős, magas fokú szinkronizációval kell rendelkezniük.

Feltételezhető az atomok szinkronizációja az Univerzum összes anyagára vonatkozóan, amely a Big Bang-et követő pillanatokban jött létre az anyag atomjai között, és amely az atomok egymástól eltávolodásakor is fennmaradhatott, tehát a világ összes anyaga "érzi" egymást.

Bizonyítás:

1. A gravitációs erőt leíró összefüggés formailag megegyezik az elektrosztatika képletével.

2. Csak nagyfrekvenciás rezgés képes messze terjedni.

3. Az azonos töltésű anyagoknak taszítaniuk kellene egymást, ezek töltése nagy időintervallumot tekintve azonban semleges. Semleges töltések nem vonzzák egymást, de kis időintervallumokon belül ellentétes töltések igen.

4. Kísérleti mérések szerint az anyagra bevitt pozitív vagy negatív elektrosztatikus tér egyaránt csökkenti annak gravitációs erejét, mert az anyag elektrosztatikus hullámainak nullvonalát eltolja.

5. További bizonyítások szükségesek!

7. Az idő miben léte

Az idő telési sebességére hat a gravitáció és az antigravitáció, ezért az idő ezekkel rokon fizikai hatás kell legyen. Erős gravitációs térben, ahol az idő lassabban telik, a gravitációt létrehozó anyagatomok negatív töltésű részecskéi (elektronok) gyorsabban rezegnek, a nagytömegű pozitív töltésű részecskék (atommagok) rezgésének frekvenciája és amplitúdója csökken.

Erős antigravitációs térben, ahol az idő gyorsabban telik, az antigravitációt létrehozó antianyag, vagy kvázi-antianyagatomok pozitív töltésű részecskéi (pozitron, kvázi-pozitron) gyorsan rezegnek, a nagytömegű negatív töltésű részecskék (atommag, kvázi-atommag) rezgésének száma, amplitúdója csökken.

Megállapítható: Az idő telési sebessége csökken, ha az atom negatív részecskéinek rezgési frekvenciája nagy, és kicsi a pozitív részecske rezgési frekvenciája és amplitúdója. Ellenkező esetben pedig nő az idő telési sebessége.

Feltehető, hogy az idő ezeknek a rezgéseknek mágneses hatása, a gravitációnak / antigravitációnak a vertikális komponense, emiatt ha van anyag, mindig van idő is, anyag nélkül pedig nem létezik idő. Az idő az atomon belül is jelen van.

Bizonyítások:

1. A gravitáció / antigravitáció részben bizonyított hatása az idő telési sebességére.

2. Parafizikai jelenségmegfigyelések, prekognició, dezsavű, clairvoyance, amelyek feltehető okai az időinterferenciák.

3. Kísérleti bizonyítás: kvázi antianyag előállításával.

4. További kutatások szükségesek.

8. Az asztrofizika mai problémáinak megoldása

8.1 A mikrohullámú háttérsugárzás dipol jellegének oka, hogy antianyaggömbhéj veszi körül kb. 8000 milliárd fényév távolságra az anyaguniverzumot. A mikrohullámú háttérsugárzás ettől a gömbhéjtól ered, vagy ez veri vissza. A dipol jelleg abból adódik, hogy Földünk nem az antianyaggömbhéj középpontjában van, a középpont a Big Bang pont.
8.2 A mikrohullámú háttérsugárzás csökkenésének oka, hogy az antianyaggömbhéj tágul, és anyaga fogy.
8.3 Az antianyag a Big Bang után messzebb került, mert közelében az idő gyorsabban telik, és ma kb. 8000 milliárd fényév távolságra van.
8.4 Az anyag létrejöttét felfúvódása tette lehetővé, vagyis az, hogy az anyag egy része antigravitációs térrel rendelkező kvázi-antianyaggá alakult, és a Big Bang okozta nagy induló sebesség miatt bekövetkezett nagy relatív tömegnövekedése ellenére sem zuttyant vissza, hanem szét tudott terjedni. Antigravitáció kvázi-antianyag segítségével is előállítható. Az anyagatomon belül meg kell fordítani a tömegarányokat, tehát a negatív töltésű részecske legyen a nagy tömegű. Ez pl. az anyag elektronjainak szupravezetőben történő nagysebességű keringetésével érhető el. A gravitáció nullára csökken, ha az elektron relatív tömege eléri a proton tömegét, tovább növelve az elektron tömegét antigravitációs tér áll elő.
8.5 A Big Bang után minden anyagtömegnek más-más lehetett a sorsa, és emiatt kora, attól függően, hogy mekkora gravitáció és / vagy antigravitáció hatott rá. Ezek időlassító és időgyorsító hatása okozza a koreltéréseket.
8.6 Big Bang-kor keletkezett jelet ma csak akkor mérhetünk, ha ez a jel valamiről visszaverődik. Egyébként a jel nem lehetne a Big Bang zaja, hanem más eredetű. A Big Bang pontjában keletkezett elektromágneses jel fénysebességgel már akkor elhaladt, amikor a Föld még nem is létezett, egy elsugárzott jelnek pedig nem lehet "utánamérni". A mért mikrohullámú háttérsugárzás tehát az antianyaggömbhéjtól eredhet akár oly módon, hogy az veri vissza a Big Bang zaját, akár oly módon, hogy a gömbhéj maga sugározza felénk a jelet.
8.7 Azért mérjük a Földről egyes távoli égitestekről eredő fény sebességét fénysebességnél nagyobbnak, mert a mért fizikai értékek függenek a mérés helyén levő időtelési sebességtől és a fizikai mennyiség keletkezésének helyén levő idő telési sebességétől

8.8 A szupernovák azért nagy fényteljesítményűek, mert anyaguk feltehetően kvázi-antianyaggá alakult. A 8.7 pontban leírt összefüggés alapján nagy időtelési sebességnek kell lennie azon az égitesten, ahol a fény ered, amelyet a lassúbb időtelési sebességű Földről mérünk.
8.9 Azért sugároznak röntgenjeleket egyes csillagok, mert antianyagból vagy kvázi-antianyagból állnak, erős antigravitációs tér veszi őket körül, és az ebben eredő fény frekvenciáját magasabbnak mérjük:

8.10 A gravitációs vöröseltolódás fizikai magyarázata az, hogy ha a fizikai mennyiség keletkezési helye egy erős gravitációval rendelkező égitest, akkor az onnan eredő fényt a Föld gyengébb gravitációs terében alacsonyabb frekvenciájúnak mérjük a 8.9 pont összefüggése alapján.
8.11 A fekete lyukak fényre gyakorolt hatása nem abban áll, hogy visszahúzzák, visszahajlítják a fényt, hanem abban, hogy közelükben olyan lassú az idő telési sebessége, hogy a fény sebessége relatíve lecsökken. A fény sokára jut el bárhová, és frekvenciája is lecsökken alacsony frekvenciájú, nehezen mérhető rádióhullámmá.
8.12 A fényelhajlás fizikai magyarázata az is lehet, hogy a fotonokból álló fénysugár egyik oldalán lassabban telik, másik oldalán pedig gyorsabban telik az idő.
Bizonyítások: Mással, mint a szerző elméleteivel meg nem magyarázható tudományos mérési eredmények.