Az Aranyember

Kölcsönvettük Jókai Mór híres regényének a címét. Nem kell megijedni, ez a cikk nem Timár Mihályról fog szólni. Hiszen a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoportnak is meg van a saját aranyembere. Úgy hívják: Gass Ádám, aki szólótáncban és a csoporttal is arany minősítést táncolt össze a Gyenesdiáson rendezett Gergely-napi művészeti fesztiválon. Ádámot már sokan ismerik, de itt az ideje, hogy most még jobban megismerjük!

Arany minősítés szólóban, arany minősítés a csoporttal, gratulálunk! A zsűri elnöke azt mondta, hogy teljesen lenyűgözte a produkciód. Ilyen egyszerű?

Köszönöm szépen a gratulációt, valóban kaptam dicséreteket a gyenesdiási fellépések után. Azért ez nem ilyen egyszerű kérdés, de nem is lehetetlen. A Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoportban hála Istennek sok a tehetséges táncos, ezért könnyebben tudjuk megtanulni a lépéseket, koreográfiákat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy sok munka és kitartás nélkül semmire sem megyünk. "Világbajnok egy sportolóból a verejtékszagú edzőteremben lesz!" - mondta Müller Péter és teljesen egyet értek ezzel. Rengeteget szükséges dolgoznunk azért, hogy ilyen minősítéseket érjünk el és ehhez sokszor a külön feladatokat is vállalni kell. Azonban nem az elért eredmény, hanem a közönség elégedettsége a fontos.

Eljutottál a néptánccal Szlovákiába, Erdélybe, Olaszországba is több alkalommal. Mi volt a legnagyobb élményed külföldön?

Nálam egyértelmű, hogy a szlovákiai utazás volt a legnagyobb élmény, hiszen ekkor szerepeltem először külföldön a csoportot képviselve. Az a tény, hogy Mácskovity Matyival, Skerlecz Andrissal és Németh Gáborral együtt mentünk, már csak hab volt a tortán. Egy kollégiumban szálltunk meg, ami nekünk akkor egy ötcsillagos hotellal ért fel. Emlékszem, hogy a Gábor Áron toborzóját, a Galgamenti táncokat és a Reformkori bált adtuk elő. Amikor az utolsó napon jöttünk haza, előtte elmentünk egyet kirándulni a Magas-Tátrába az ottani szervező vezetésével. Vele mentünk fel a hegyre egy vízesés mellet és én sikeresen beleestem a hegy tetején csordogáló patakba, ami körülbelül talán 10 fokos lehetett. Böbe néni nagyon "örült" neki. Ezt sosem fogom elfelejteni.

Melyik volt a kedvenc fellépésed azok közül, ahol eddig szerepeltél?

Szerencsére sok ilyen van, de kettőt emelnék ki. Az évvégi önálló műsorok a Balaton Színházban egytől-egyig felejthetetlenek, de itt is a legelsőre emlékezem vissza legszívesebben, amikor második osztályosan Mácskovity Matyival mi lettünk kiválasztva a Szakácstáncra a Széttáncsolt cipellők című táncjátékba. Még most is beleborzongok, ha arra gondolok, hogy két hét esztendős gyereknek tapsolt az egész színház. Ezt nem lehet szavakkal leírni, átélni pedig fantasztikus volt! A másik élményem a 20 éves jubileumi műsorunkhoz kapcsolódik, amikor a fiúkkal a Rábaközi verbunkot adtunk elő.  Ez a tánc azért a másik kedvencem, mert ezt a koreográfiát egy  olyan remek fiúcsapattal mutattuk be, ahol mindenki mindenkivel nagyon jó barátságban volt és egymásért is táncoltunk.  Amikor elindult a zene és átnéztem a túloldalon a csapatát vezető Illés Gergőre, már tudtam, hogy minden rendben lesz.

A néptánc mellett a foci is a hobbid. Hogy fér össze a kettő?

Ajjaj, hát nem is tudom. Az az egy szerencsénk, hogy a csoport rendező koreográfusa, Aradvári Lackó is nagy focirajongó és átérzi a helyzetünket. A kettő foglalkozás egymás utáni napon van úgyhogy ez egy kicsit megterhelő. De nem én vagyok az egyedüli aki egyszerre jár táncra és focira. Szerintem ők jobban el tudnák mesélni a hasonlóságokat mint én, mert én nem nagyon szoktam figyelni az ilyenekre. Jó a hangulat mind a kettő különórán és beleadunk a néptáncon minden tőlünk telhetőt annak ellenére, hogy másnap foci lesz. Természetesen szigorú kikötés, hogy a lábunkra nagyon vigyázni kell. A Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport vezetői le is szednék talán a fejünket, ha megsérülnénk a foci miatt. Egyébként a két mozgáskultúra nem áll messze egymástól, ezt mesélték is nekünk a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, amikor a fiú táncosokkal ajándékba azt az utat kaptuk Böbe néniéktől. Jut eszembe, az is egy kiemelkedő nap volt mindenki számára!

Egy hét alatt 7 fellépése volt a csoportnak, amiből Te hatszor szerepeltél. Hogy lehet ezt bírni?

Nem egyszerű, de valahogy megbirkózom a feladattal. A próbáknak köszönhetően jó az állóképességünk, ami igazán jól jön egy ilyen megterhelő héten, mint a mostani. A csoport vezetői különös figyelmet szentelnek annak, hogy mind fizikailag, mind mentálisan rendben legyünk az adott helyzetben. A "jó magaviseletünkért" kapott fekvőtámasz gyakorlatok segítenek, amikor például a második fellépés közepén kezd elfogyni a levegő. Egyébként korán lefekszem aludni és sokat pihenek.

Fiútánc, vagy páros tánc? Melyiket választod szívesebben?

Ne haragudjatok lányok, de egyértelműen fiútánc, hiszen itt mindenkit ismerek és jóban is vagyok velük. Ha olyanok vesznek körül, akikkel nagyon jól kijössz a színpadon kívül is és közös a gondolkodásmódotok, akkor a táncod is jobb lesz ezáltal. Azért a lányokat sem hanyagoljuk el!

Mi lett volna, ha második osztályban nem Gass Ádám a Széttánccolt cipellők című táncjáték egyik szakácsa?

Valószínűleg most is táncolnék a csoportban, hiszen már alsó osztályban is imádtam Böbe néni táncóráira járni. Ha nem lennék bent ennyi táncban mint most, akkor is boldogan jönnék minden csütörtökön próbára és külön is gyakorolni, mivel egy összetartó közösség tagja lehetek, ahová olyan emberek járnak, akik nagyon szeretnek táncolni és élvezettel csinálják mindazt amit tudnak. Képviselni a magyar kultúrát belföldön és határainkon túl is, felemelő érzés!

Nyolcadik éve táncolsz a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoportban. Hogyan tovább a ballagás után?

Ha minden jól alakul, akkor Balatonfüredre megyek a Szent Benedek Gimnáziumba, ahol majd cukrásznak tanulhatok. Ez nagyon tetszik, hogy embereket a hasukon keresztül lehet boldoggá tenni. Remélem azért a néptánctól sem szakadok el teljesen. Szeptember azonban még messze van, addig  még nagyon sokszor szeretnék vidám perceket okozni a közönségnek a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport táncosaként.