Standing ovation

"A standing ovation a vastaps egy különösen magas formája, ahol a közönség felállva ünnepli az előadót a rendkívüli teljesítmény után. (...) Álló ovációval jutalmazni egy művészt kiemelkedően nagy megtiszteltetés." (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Standing_ovation alapján)

Több hónapos kitartó és kemény munka után 2013. június 13-án elérkezett végre a várva várt nap, a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport év végi önálló műsora. Az utóbbi időben minden szabadidőt, fellépést és próbát ennek az előadásnak rendeltünk alá. Próbáltuk titokban tartani az új táncokat, hogy meglepetés legyen a nézőknek, közben pedig minden táncost annyi fellépésre vittünk el, amennyire csak lehetett, hogy egy esetleges telt házas színház esetén senkinek se remegjen meg a lába az izgalomtól. A főpróbákon egyre gördülékenyebben ment a produkció, mígnem a csütörtöki színpadbejárás során Böbe néni és Lackó olyant kért a táncosoktól, amit a 22 év alatt valószínűleg soha. Vissza kellett fogni a lendületet és az energiát, akkora volt a pörgés és az elszántság mindenkiben. Fenn állt a veszélye, hogy pont a fellépésen fogy el az üzemanyag.

Rövid eligazítás után ajándékátadások következtek, először Zsolti és Bence kapta meg az egyik fellépésen kettétört dedikált szakács fakanalat, majd a színház technikai dolgozói vehettek át egy kis emléket a csoportvezetőktől. Az együttes felállva tapsolta meg Peti bácsit, Laci bácsit és Miki bácsit, mivel profi munkájuk elengedhetetlen kelléke az előadásainknak. Levetítésre került a fellépőknek a nyolcadik osztályosokról készült búcsú videó, ami után jutott idő egymás megvigasztalására is. Aztán mindenki sietett a dolgára, hiszen egyre közeledett a kezdés. Senkit nem kellett irányítani, mindenki tudta és végezte a feladatát. A fegyelem is 100%-ra növekedett két nap alatt, ami az alapja egy közel 70 főt megmozgató monumentális produkciónak.

A nézők meg csak jöttek és jöttek. A kezdésre egy gombostűt sem lehetett leejteni a nézőtéren, szinte a csilláron is lógtak az emberek. Külön öröm volt felfedezni rengeteg volt Tündérrózsát, akik nagyon szorítottak egykori társaikért. Pontban este 6 órakor elkezdődött a program. A Galgamenti táncokkal indítottuk a műsort, de úgy mint eddig még soha. Egy pár híján 50-en ropták a színpadon egyszerre, piros-fehér-zöldben pompázott a Balaton Színház. Összhangban volt azzal a díszlettel, amit 7 ember készített közel 4 órán keresztül. Böbe néni néhány gondolatban ismertette az elmúlt év legfontosabb eseményeit, majd az első-, második- és harmadik osztályosok mutatták be a tanévben tanultakat. Elérkeztünk a búcsú perceihez, a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport történetének legnagyobb létszámú nyolcadik osztályától köszöntünk el. Ezen okból kifolyólag hat év után ismételten búcsúbeszédet mondott Aradvári Lackó a csoport nevében, ami után szem nem maradt szárazon. A megható percek még nem értek véget, mert levetítésre került a 15 táncosról készült összeállítás, melynek következtében újabb zsebkendők nyíltak a helyszínen. A félidő zárásaként az együttes legújabb produkciója, a neves koreográfus Varga Zoltán: Drágszéli tánca került bemutatásra. A csodálatos kalocsai ruhákhoz méltó volt a gyerekek előadásra.

A szünet után következett az 1100 év meséi című történelmi táncjáték teljesen felújított változata. Az ország egyik legtehetségesebb operatőre (természetesen Tündérrózsa volt valamikor...), Tóth Levente által készített videó animációk vezették fel a történelmi barangolást. Felcsendült a sámán dobja és jött a Honfoglalás vadonatúj ruhákban! Utána az államalapítónk, Szent István percei következtek, majd Mátyás király udvarából tekintettünk meg egy korabeli táncot. A táncok között Kéri Balázs (ismét egy volt Tündérrózsa...) jóvoltából híres történelmi versek hangzottak fel, de olyan előadásban, melynek hatására rengetegen lettek libabőrösek. Dózsa György unokái közül a csoport legfiatalabb szólótáncosai léptek színpadra, és oldották meg hibátlanul a feladatot. Természetesen lány tánc sem maradhatott ki a programból, így az egri nők diadalát ismerhettük meg egy moldvai tánc kíséretében, melynek elején Fábos Veronika énekelt gyönyörűen. Elérkeztünk az 1800-as évekbe, a Reform korból egy elegáns bál került bemutatásra, majd a Monarchia idejéből a fiúk részéről egy Székes tánc. Az utolsó két műsorszámra aztán mindenki mozgósította utolsó erőtartalékait. Míg egy átlagember már régen a térdén járt volna, a Tündérrózsák repkedtek a színpadon. A Szatmári táncokat a közönség szűnni nem akaró zúgó vastapsa nem akarta elengedni (ahogyan az összes produkció egytől-egyig kitörő ovációt kapott), majd záró számként a Cuháré jelent meg egy Magyarországról szóló videó kíséretében. A meghajlásnál már mindenki, néző és táncos egyaránt extázisban volt, az örömkönnyek és a széles mosoly felváltva keveredtek a fülsiketítő éljenzésben. Nem nagy meglepetésre következhetett a ráadás, ami után a Balaton Színház teljes publikuma(!) hosszasan felállva ünnepelte a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport egyedülálló műsorát. A gyerekek emberfeletti teljesítménnyel ajándékozták meg a nézőket, mely után megérdemelten gyűjtötték be a sok száz gratulációt.

Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport - 1100 év meséi: örökre felejthetetlen este volt!