Oulu 2009.

6 táncosnak adatott meg a lehetőség, hogy Ouluba, egy kis finn településre utazzon, amely Keszthely testvérvárosa. Mielőtt elutaztunk volna, Böbe néni tájékoztatott minket az utazás legapróbb menetéről is, a város történelméről, és természetesen szorgalmasan próbáltuk a bemutatandó táncunkat, a már hagyományossá vált Galgamentit. A legizgalmasabb az egész útban talán az elszállásolásunk volt, hiszen finn családoknál helyeztek el minket. Hogy jobban megismerhessenek bennünket, rövid bemutatkozást kellett írni magunkról és a hobbijainkról. Így fizikailag és mentálisan is felkészülve indultunk útnak 2009. március 15-én Finnországba.

Az utazás hosszadalmas volt Ferihegyig, többen közülünk még soha nem utaztak repülőgépen. A finn fővárosban, Helsinkiben át kellett szállnunk, és mire Ouluba értünk, már későre járt az idő. A reptéren találkoztunk portugál és svéd diákokkal, akik szintén a csereprogram részesei voltak. A bőröndök begyűjtése után megismerkedhettünk a vendéglátóinkkal. Rendkívül kedvesek és barátságosak voltak, meglepően nyitottak. Mindannyian vittünk valami Magyarországot jelképező ajándékot a családoknak, és büszkén mondhatjuk, hogy a pirospaprika vitte a pálmát.

Az első napon részt vettünk a fogadógyerekek óráin, ahol azt vettük észre, hogy kétszer olyan hosszú egy tanóra, mint nálunk. A tanulás után köszöntött minket az iskola igazgatója, és a diákok énekekkel – köztük az ABBA Dancing Queen-jével – üdvözöltek. Ezen a napon volt alkalmam kipróbálni a híres finn szaunát, amely többnyire minden házban megtalálható.

Részt vehettünk egy csak a mi részünkre megtartott technikaórán, amelyen foltvarrást tanultunk. Az ottani tantermek rendkívül felszereltek, még fűrészgép is van. A leglátványosabb dolog a finn Mikuláshoz, Joulupukkihoz való utazás volt, aki Lappföldön lakik, és a világ minden részéről látogatják turisták, hogy közös fényképet kérjenek tőle, amelyet egyébként mi is készítettünk Vele. Útban Oulu felé megtanultunk egy finn népdalt, hogy meglepjük a tanárokat és a diákokat köszönetképpen az ittlétünkért.  

Kihasználva a tél adta lehetőségeket és a kedvező elhelyezkedést, elmentünk sífutni a vendéglátóinkkal és a kísérő tanárokkal, ahol megmutatták az alapmozdulatot, és utána mindenki szabad utat kapott. Azt hiszem, ez volt a legviccesebb élmény. Persze nem maradhatott el a városnézés sem, ahol olyan nevezetességeket láthattunk, mint a Nokia gyár vagy a 30 dolgozó emberből álló bronzszobor, amelyet bárki megtekinthet a nyílt utcán, illetve megnézhettünk egy botanikus kertet is. A legérdekesebb nap talán az utolsó előtti volt, amikor elmentünk Tietomaa-ba a Tudományos Múzeumba, amely a magyar Csodák Palotájának felel meg.

(Kaszás Alexandra)