TOP SECRET
|
Mind Control (folytatás) Hivatalosan tagadva Tény, hogy az USA kormányzata, évek óta tagadja, illetve visszautasítja a tudat befolyásoló fegyverek létezését. Az elmúlt évben jelent meg egy cikk a US NEWS & WORLD REPORT –ban „Csodafegyverek” címmel, amelyben egyszerűen áttekintették a nem-halálos és a kevésbé halálos fegyvereket. Egy szó sem esett az S-quad -ról, habár ezt a technológiát már több mint 6 éve alkalmazzák. Kivonatok az olvasott cikkből: „Charles Bernard korábbi haditengerészeti fegyverkutatási vezető állítja, hogy ’ A sugár-ágyú dolgok közül ő még látott egyet működés közben’” „ A DARPA (Amerikai Védelmi Minisztérium Kutatási Részlege) néhány évenként előáll azzal, hogy a központi idegrendszer irányítása megvalósíthatatlan. Dr. F. Terry Hambrecht , aki a Neural Protézis Program vezetője úgy nyilatkozott, hogy „semmi sem lehetetlen, de ez túlságosan is science-fiction és ezért tartja azt teljességgel valószínűtlennek.” Lehet, hogy „ez túlságosan science-fiction és ezért valószínűtlen” –nek hangzik, de nem az. Viszont ez az, amit a hatalom el akar velünk hitetni. A gondolat, ami a nem halálos fegyverek mögött van, az az, hogy anélkül tegyék harcképtelenné az ellenséget, hogy megölnék azt. Ezen kívül lázadás esetén képesek legyenek irányítani, illetve biztosítani a szituációkat úgy, hogy maradandó sérülés nélkül megbénítsák a résztvevőket, anélkül, hogy tudatában lennének ennek. Az elektromágneses tudatbefolyásoló technológiáknak bele kéne esniük ebbe a fegyverosztályba, de mivel létezésüket hivatalosan tagadják, ki az aki el tudná dönteni mikor és hol fogják azokat bevetni? És akkor miért kellene kiválasztott cégeknek a szórakoztató iparban engedélyezni a hozzáférést ehhez a technológiához, amikor annak létezését a nagyközönség előtt hivatalosan cáfolják. A legutóbbi időkig ez a kőfal megközelítése a totális tagadásnak illetve hallgatásnak még mindig szilárdan tartja magát az Amerikai Kongresszus bizottságai felé. A Gazdasági Bizottságot Jim Saxton elnök 1998 Február 25.-én összehívta a „Rádió frekvenciás fegyverek hallgatásának és elburjánzásának potenciálisan a gazdaságra gyakorolt hatásai” miatt. A felkért tanúvallomásokat tevő személyek között számos szakértő volt a katonaságtól. Dr. Alan Kehs, az Amerikai Katonai Laboratóriumoktól átfogóan kifejtette az RF fenyegetést. Mr James O’Bryon a Pentagon egyik magas rangú fegyvertesztelési igazgatója kifejtette az éles tesztelés szerepét, illetve azt, hogy hogyan működnek a teszt katonai felszerelésben szereplő RF fegyverek. Mr David Schriner az elektronikai hadviselés szakértője beszélt az RF fegyverek építésének nehézségeiről és a terroristafenyegetésről. Dr. Ira Merritt a Rakéta Védelmi és Űrtechnológiai Központ egyik vezető munkatársa beszélt az RF fegyverek alkalmazásának volt Szovjetunió területén történő elszaporodásáról. Habár ezek az államok adnak némi információt technikai érdekeltségeikről, meglehet, hogy sokkal fontosabb azaz információ, amit nem adnak ki: információ azokról a létező rádiófrekvenciás fegyverekről, amelyek közvetlenül hatnak az emberi agyra is az idegrendszerre.
KGB PSZIHOTRONIKA Ez a technológia nem máról holnapra keletkezett. Az Egyesült Államokban és valószínű, hogy a fél világon hosszú története van a kifejlesztésének és folyamatos eltitkolásának. Tudjuk, hogy a volt Szovjetunió tevékenyen elkezdte ilyen irányú kutatásait. Egy régebbi cikkből még az 1970-es években megtudtuk, hogy a Szovjet KGB kifejlesztett egy pszihotronikus befolyásoló rendszert (PIS - a Psychotronic Influence System) amellyel a katonákat programozható „emberi fegyverekké” tudták változtatni. A rendszer kombinálva alkalmazta a nagyfrekvenciájú rádióhullámokat és a hipnózist. Yuri Malin Gorbacsov volt biztonsági tanácsadója szerint a PIS projektre válaszképpen Carter elnök szintén elindított egy hasonló kiképzési tervezetet
A HADIIPARI KOMPLEXUMOK HATALMA Jan Weisemann írt egy találó leírást arról a helyzetről, ami jelenleg az Egyesült Államokban uralkodik, illetve a haderőről és arról, hogy a jelenlegi szituáció hogyan jött létre. „A Hidegháború alatt az USA viszonylag nyílt nukleáris fegyverkezési versenyben állt a Szovjetunióval, de a nem hagyományos fegyverek fejlesztésének terén szintén folyt egy titkos verseny. Mialatt a titkosszolgálatok folyamatosan növelték a hatalmukat (a Második Világháborút megelőzően csupán másodlagos szerepük volt a kormányzaton belül), hatalmas pénzösszegeket költöttek technikai fejlesztésekre, hogy túljárhassanak egymás eszén. És amint az amerikai titkosszolgálat elkezdett növekedni, egy titkos kultúrát hozott létre. Ez a titkos kultúra felhatalmazta a hírszerzést, hogy implementálják a különböző kifejlesztett technikákat abból a célból, hogy okosan kijátszhassák a demokratikus folyamatokat és intézményeket… Mint számos más demokráciában, az USA Kormányzata két alapvető részből épül fel: a választott testületből, mint a különböző kormányzók, bírók, kongresszustagok és az elnök, illetve a nem választott bürokrácia, melyet a számos szövetségi ügynökség képvisel. A jól kiegyensúlyozott és korrekt módon funkcionáló demokráciákban a kormányzat választott részének a gondjaira van bízva a nem választott bürokratikus apparátus, valódi hangot biztosítva ezáltal az embereknek kormányzatuk napirendjének kijelölésében. Miközben az USA Kormányzatának jelentős része kétségtelenül követi ezt a demokratikus elvet, egy figyelemre méltó része az USA Kormányzatának teljes titokban működik és a saját számon kérhetetlen napirendjét követi, amely ismeretlen, és nagyon gyakran teljesen különbözik a nyilvános napirendtől.” Az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb háborús hőse: Dwight Eisenhower, aki a szövetségesek fővezéreként szolgált a Második Világháború alatt, és később megválasztották az USA 34.-ik elnökének. Ő intézte ezeket a szavakat a nemzethez 1961-ben mondott leköszönő beszédében: „Rá lettünk kényszerítve arra, hogy méreteiben a leghatalmasabb hadiipart létrehozzuk. Hozzávéve ehhez azt a három és fél millió férfit és nőt, akik direkt módon alkalmazottai a védelmi szervezetnek, mi évente többet költünk katonai biztonságra, mint az Egyesült Államok vállalatainak nettó bevétele. Ez a roppant katonai szervezet és hatalmas hadiipari párosítás új az amerikai gyakorlatban. A teljes gazdasági, politikai, és még spirituális hatását is érezni minden városban, minden állami intézményben és a szövetségi kormány minden hivatalában. Elismerjük az elkerülhetetlen szükségét ennek a fejlesztésnek. Mégis nekünk tilos elmulasztanunk megérteni annak halálos hatásait. A mi munkánkat, erőforrásainkat és életszínvonalunkat mind maga után vonja, csakúgy, mint a teljes társadalmi struktúránkat. „A kormányzati bizottságokban őrködnünk kell a hadiipar felhatalmazás nélküli beszerzéseivel szemben. A lehetőség a pazarló hatalom baljóslatú növekedésére létezik és létezni is fog. Nekünk soha sem szabad megengednünk, hogy ennek a kombinációnak súlya veszélyeztesse a szabadságunkat, vagy a mi demokratikus folyamatainkat.
NEMZETKÖZI AGGODALOM AZ ÚJ FEGYVEREK MIATT Az Egyesült Nemzetek Szövetségét 1945-ben abból a célból alapították, hogy „megvédjék a következő generációt a háború istencsapásától”. A Közgyűlés 1975-ben fontolóra vette a Szovjetunió felvetését, amely: ” Tilalom az új típusú tömegpusztító fegyverek és fegyverrendszerek kifejlesztésére és gyártására” vonatkozott. 1979-ben a Szovjetunió közzétett egy listát néhány szóba jöhető tömegpusztító fegyverről: 1. Radiológiai fegyverek (radioaktív anyagokat felhasználva), melyek a nukleáris robbanásokhoz hasonló ártalmas hatásokat képesek előidézni; 2. Részecske sugárfegyverek, amely töltött vagy semleges részecskéken alapszik biológiai célpontokra fejtve ki hatását; 3. Infrahangos akusztikus sugárfegyverek; 4. Elektromágneses fegyverek, melyek bizonyos rádiófrekvencián működnek, melyek hatással lehetnek az emberi szervezetre. Válaszként az USA és más nyugati államok húzták az időt. Adtak egy hosszú nyakatekert indokot, de az eredmény ugyanaz volt. Egy újságcikk azzal állt elő, hogy „A Nem Halálos Fegyverek Veszélyeztethetik a Szövetséget”, a szerző megjegyezte, hogy bizonyos konvencionális fegyverek magukba foglalnak számos nem hagyományos fegyvert, úgymint: „felhasználva az infrahang, vagy elektromágneses energiát (beleértve a lézereket, mikrohullámot, vagy rádiófrekvenciás sugárzást, vagy agyhullám frekvencián villogó fényimpulzusokat), vagy ezek hatásait.” Harald Girang, a Nemzetközi Mikrohullámú Támadó Fegyverek Elleni Bizottság Vezetője elmondta nekem, hogy Ő úgy gondalja, hogy a kormány a nem halálos fegyverekkel kapcsolatos legújabb stratégiája mögött van egy kibúvó. Azok, akik jelenleg nyilvánosságra hoznak valamennyit, igényt támasztanak az alapos vizsgálatra, hogy megkapják a nagyközönség jóváhagyását. Persze az elektromágneses tudatmódosító technológiák nincsenek megemlítve, azonban behúzhatják azt a kevésbé halálos fegyverek esernyője alá. Ezek a fegyverek jelenleg átkerültek adva a Védelmi Minisztériumtól az Igazságügyi Minisztériumhoz. Miért? Azért, mert van néhány nemzetközi egyezmény, amely kimondottan korlátozza, vagy kizárja az ilyen természetű fegyvereket a nemzetközi hadviselésből. Más szavakkal, fegyverek, amelyeket kizártak az országunk legrosszabb ellenségei elleni felhasználásból ( ez a tény nem állja meg a helyét Irak esetében, hiszen az USA alkalmazta ezeket a fegyvereket iraki célpontok ellen!) most fel lehet használni a saját állampolgáraink ellen a helyi rendőrsági részlegek által, mint például az amerikai nukleáris politika ellen békésen tiltakozó csoportokkal szemben.
A GLOBÁLIS ELME BEFOLYÁSOLÁS FELÉ… A titkolódzás magába foglalja az elektromágneses tudatbefolyásoló technológiák fejlesztését, amelyben roppant hatalom rejlik. Őszintén szólva, aki irányítja ezt a technológiát, az irányíthatja az összes ember elméjét. Észrevehető, hogy az USA Kormányzata eltervezte, hogy kiterjeszti ezen technológia hatókörét, hogy beborítson minden embert, minden országban. Ez kivitelezhető, és kivitelezés alatt áll, a majdnem teljesen kész tengeren túli HAARP Projekt és a GWEEN hálózat USA területén történő kialakítása révén. Az USA Kormányzata ezt mind tagadja. Dr Michael Persinger a pszichológia és az elmetudományok professzorra (Laurentian University, Ontario, Canada). Te már találkozhattál a nevével a Rezonancia oldalakon, ahol megemlítésre került kutatási eredményei között az, hogy az erős elektromágneses mezők hatással lehetnek az emberi agyra. „A temporális lebeny stimulációja” mondta, „előidézheti különböző érzetek megjelenését, eltévedést, érzékelési rendellenességeket. Aktiválhat képeket az alany memóriájából, beleértve rémálmokat és szörnyeket, melyek normál esetben el vannak nyomva.” Dr.Persinger írta egy cikket néhány évvel ezelőtt ezzel a címmel, hogy „ Emberi Agyakhoz Való Direkt Hozzáférés Alapvető Algoritmusok Elektromágneses Indukciója révén. Ebből egy kivonat: „Kortárs idegrendszerrel foglalkozó tudósok utalnak egy alapvető algoritmus létezésére, amely minden érzékelésre vonatkozó ingert lefordít egy belső agyspecifikus kódra. A kód direkt módon történő stimulációja esetén, az emberi agynál az alkalmazott elektromágneses minták energiaszintjei belül vannak a geomagnetikus aktivitás tartományán. A folyamat, amely össze lett kötve az agyhőmérséklet szűk sávjával, minden emberi agynál lehetővé teszi a hatást egy szubharmonikus frekvencia által, aminek a tartománya kb 10Hz-nél van és csak 0,1 Hz lehet az eltérés. „
A cikket ezzel fejezi be: „Az utóbbi két évtizedben merült fel egy lehetőség, amely valószínűtlen volt, de mára határozottan megvalósíthatóvá vált. Ez a lehetőség, egy technikai képesség az emberiség többsége (kb. 6 milliárd ember) agyának direkt módon történő befolyásolására neurális információ generálása révén. Az ilyen történelmi lehetőségek kialakulása, mint amilyen kiterjesztette a puskaport az atombomba irányába, eredményezte a legnagyobb változásokat a szociális evolúcióban, ami rendkívül gyorsan bekövetkezett az alkalmazást követően. Az ilyen technológiák helytelen alkalmazásának kockázatát csak egy folyamatosan fenntartott (nyilvános és tudományos) párbeszéd csökkentheti elfogadható mértékűre.” Mivel az USA Kormányzata teljes mértékben tagadja ezeknek a technológiáknak a létezését, ez a nyílt párbeszéd a mai napig sem jöhetett létre.
Köszönetnyilvánítás Szeretném külön megköszönni Jan Wiesemann -nek az általa elküldött nyilatkozatokat és szabadalmakat, melyek a kulcsköveit képezik ennek a cikknek.; Mike Coyle –nak, aki számítógépes kereséssel további találmányokat hajtott fel; és mindenkinek aki újságkivágásokkal, cikkekkel, morális és anyagi támogatással láttak el bennünket (Resonance szerkesztőség), ami nélkül már régóta be kellett volna szüntetnünk a publikálást. A szerzőről: Judy Wall is Editor and Publisher of Resonance, the Newsletter of the Bioelectromagnetics Special Interest Group. Pages 11-13 and 15-16.
Fordította: Tuvok - 2004.03.28. |