Az erdõtüzek fajtái

 

Készítette

Baráth János

 

 

 

 

 

 

2009

 

 

 

Ahhoz, hogy erdõrõl beszélhessünk, elõször meg kell határozni, mi is az erdõ:

 

Az erdõ fogalma a Forest Focus ( erdõtûzmegelõzési program) rendeletben[1]:

10%-nál nagyobb mértékben lombkoronával borított (vagy ennek megfelelõ mértékben telepített) és 0,5 hektárnál nagyobb kiterjedésû földterület.

A fáknak a természetes helyükön kifejlett állapotban el kell érniük a legkevesebb 5 méteres magasságot. Állhat zárt erdõs képzõdménybõl, ahol a földterület jelentõs százalékát különbözõ szintû fák, és aljnövényzet borítja vagy összefüggõ növényzettel borított nyílt erdõs képzõdménybõl, ahol a lombkoronával borított terület meghaladja a 10%-ot. Erdõnek minõsül az a fiatal természetes állomány és valamennyi erdészeti célból telepített ültetvény, amely még nem érte el a 10%-os lombkorona sûrûséget vagy az 5 méteres magasságot, valamint a szokásos esetben az erdõterület részét képezõ olyan terület, amelyet emberi beavatkozás vagy természetes ok miatt ideiglenesen nem borítanak fák, de amelyen várható az erdõ visszatérése.

Az erdõ meghatározás kiterjed az erdõ szerves részét képezõ faiskolára és magtermesztõ ültetvényekre, az erdei utakra, a tarvágott területekre, az erdõn belüli tûzgátló erdõirtásokra és egyéb kisebb nyitott területekre, a nemzeti parkok, természetvédelmi területek és más védett területek, köztük a különleges környezetvédelmi, tudományos, történelmi, kulturális vagy vallási jelentõségû erdõire, valamint a 0,5 hektárnál nagyobb kiterjedésû és 20 méternél szélesebb szélfogó és mezõvédõ erdõsávokra. Ide tartoznak a gumifaültetvények és a paratölgy állományok is.

Az erdõ meghatározás azonban nem terjed ki a túlnyomórészt mezõgazdasági mûvelésre szánt földterületre.

Az erdõ fogalma a magyar erdõtörvényben[2]

�E törvény alkalmazásában erdõnek kell tekinteni a földmûvelésügyi miniszter által rendeletben meghatározott fajú fás növényekbõl és társult élõlényekbõl kialakult életközösséget annak talajával együtt, függetlenül attól, hogy a faállomány vagy az életközösség valamelyik eleme átmenetileg hiányzik.�

Az erdõket tûzveszélyesség szempontjából a bennük lévõ fák és növényzet fajtája alapján két nagy csoportba sorolhatjuk:

 

O      lombos erdõk (tölgyesek, bükkösök, gyertyánosok, stb.)

O      tûlevelû erdõ (fenyvesek).

 

Az erdõk tûzterhelése rendkívül nagy határok között mozoghat. Ezt befolyásolja a terület termõképessége, aranykorona értéke, az erdõ fafaj összetétele, kora, a gondozottság mértéke, stb. Az erdõk tûzveszélyességét azonban legjobban az idõjárási viszonyok szabályozzák.

Az erdõkben bekövetkezõ tûz gyors terjedésének megakadályozása többféle módon is lehetséges. Ilyenek: az erdõk tûzállósági határértékének növelése elõre megtervezett telepítésû fajok alapján, vagy a terület rendszeres irtásával, illetve tisztításával, valamint tûzszakaszok közbeiktatásával.

 

A külföldön régóta elfogadott és a gyakorlatban is jól használható osztályozás a meggyulladt biomassza vertikális elhelyezkedésén alapul. Eszerint minden vegetációtûz három nagy csoportba sorolható.

O      Talajtûz

O      Felszíni tûz

O      Korona tûz

 

I.Talajtûz

 

Talajtûzrõl beszélünk a felszín alatti szervesanyag égése esetén. A talajtüzeknek két alaptípusát lehet megkülönböztetni:

1) A talajban hosszú idõn át felhalmozódott, nagy mennyiségû, mérsékelt humid körülmények közt felhalmozódott és feldarabolódott növényi maradványokból álló, valamilyen fokon már humifikálódott szervesanyag táplálja a tüzet. Ezekre, a tüzekre az alacsony terjedési sebesség jellemzõ. (1-2 km/év) Ebbe a csoportba tartoznak a mocsár, láp és tõzegtüzek.

2) A másik csoportba a felszín közelében kialakuló talajtüzek tartoznak.

Ekkor a tuskókon keresztül a tûz a gyökérszintre, illetve a talajban található nyershumusz szintre is átterjed. Az ilyen tüzek terjedési iránya adott esetben eltérhet a tûzfront terjedési irányától, és jelentõsen módosíthatja a felszíni tûz terjedését.

 A nem megfelelõen végrehajtott oltási utómunkálatoknál számos esetben a talajtûz által visszagyújtott felszíni tûz keletkezhet. Ez a típus gyakran fordul elõ a hazai viszonyok közt is, elsõsorban fekete fenyves és erdei fenyves állományokban

 

 

II.      Felszíni tûz

 

A leggyakrabban elõforduló vegetáció tûz típus. Az erdõ talajfelszínéntalálható alom, avar, illetve más lehullott növényi részek égése mellett a kisebb méretû cserje

vegetáció égése is ebbe a csoportba tartozik. Az éghetõ biomassza mennyiségétõl függõen lehet alacsony és magas intenzitású is a felszíni tûz.

 

  Alacsony intenzitású tûz esetén a biomasszát elsõsorban füves vegetáció, illetve közepes vastagságú avar vagy tûlevél réteg képezi. A kisebb intenzitás mellett nagyobb sebességgel égnek ezek a tüzek. Hazai viszonyok között ilyen tûzzel az alföldi gyepvegetációk, az erdei avar, a fiatalos és idõs lombos állományok égésekor találkozhatunk, valamint a lombos és fenyves fiatalosokban, ahol a faállomány (faegyedek) nem gyullad meg.

 

  Magas intenzitású felszíni tûz akkor keletkezik, ha nagy mennyiségû hulladék, száraz anyag vagy jelentõs cserjeszint van jelen. Ilyen tüzek esetében a terjedési sebesség alacsony. Hazai viszonyok közt a nagy tõszámú fiatalosokban, a kis sortávolságú fenyvesekben és fiatal lombos és fenyves vagy idõsebb fenyves állományokban, ahol nagy mennyiségû gyérítési hulladék van hátrahagyva.

A felületi tûz gyakran felterjed a koronaszintbe � elsõsorban az állományban visszamaradt kiszáradt faegyedeken � ez azonban nem jelenti azt, hogy koronatûzrõl beszélhetünk, mivel egy-egy fáról nem terjed tovább a koronaszintben a tûz.

 

 

A tûz terjedési sebesség az aljnövényzet égésekor minden irányban más és más lehet. Ez elsõsorban a szél irányától és sebességétõl, valamint az éghetõ anyagok elhelyezkedésétõl, nedvességtartalmuktól és egyéb más tényezõktõl függ.

Szél jelenléte esetén a lángelhajlás következtében megnövekszik a terjedési sebesség, mivel így az éghetõ anyag gyors kiszáradása jelentõsen csökkenti a gyulladási hõmérsékletet. Ezért a szél irányában a tûzterjedés sokkal intenzívebb, mint a széliránnyal szemben. Általában a tûzterjedés sebessége a szél irányával szemben 6-10-szer kisebb, mint annak irányában.

 

Az égés terjedési sebessége és a lángmagasság alapján az aljnövényzet terjedési sebessége lehet (V_T: terjedési sebesség, H_L: lángmagasság):

·                                                                                                                                       gyenge, ha a tûz terjedési sebessége percenként az 1 métert nem haladja meg (V_T < 1 m/perc) és a lángmagasság sem több 0,5 méternél (H_L < 0,5 m),

·                                                                                                                                       közepes, ha a terjedési sebesség percenként 1 �3 méter (1 m/perc < V_T < 3 m/perc), és a     lángmagasság értéke 0,5 � 1.5 méter (0,5 m < H_L < 1,5 m) közötti,

·                                                                                                                                       erõs, ha a terjedési sebesség a 3 métert (3 m/perc < V_T), illetve a lángmagasság a 1,5 métert (1,5 m < H_L) meghaladja

 

III. Koronatûz

 

Koronatûznek nevezzük azt, amikor a tûz a koronaszintben koronáról koronára halad vagy a magasabb cserjeszintben terjed a felszíni tûztõl függetlenül. A koronatûz általában a felszíni tûzzel együtt halad, egységes tûzfrontot alkotva.

 

A koronatüzeket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

 

Szakaszos koronatûzrõl beszélünk, amikor a koronák egymástól elkülönülten fáklyaszerûen égnek és a terjedési sebesség a felszíni tûz állapotától függ.

Független koronatûzrõl beszélünk, amikor elsõsorban fenyves állományokban nagy meredekségû területen vagy síkon erõs szél esetén a koronatûz jóval a felszíni tûz frontja elõtt halad.

Aktív vagy egységes koronatûzrõl van szó, amikor a tûz egy határozott lángfronttal halad az avarból a koronáig kinyúlva. Általában a legtöbb koronatûz ide sorolható. Koronatûz kialakulása esetén, mivel az állományon belül a magasabb szélsebességû állományszintekben is ég a tûz, megnõ a széllel szállított égõ biomassza darabok, zsarátnokok mennyisége, ami a koronatûz, illetve a felszíni tûz tûzfrontjáról akár több kilométeres távolságban is un. ugrótüzekké vagy ponttüzek (spot fire) keletkezéséhez vezethet.

A gyakorlatban mindhárom tûztípus idõben és térben egymás mellet és egymást váltva jelentkezhet. A tüzek nagy százaléka általában felületi tûzként indul, ami �kedvezõ� idõjárási és biomassza feltételek mellett pillanatok alatt fejlõdjön rohanó koronatûzzé.

 

 

A vízszintes terjedési sebesség függvényében koronaégés esetén azok minosítése:

·        gyenge, ha a tûz terjedési sebessége nem éri el percenként a 3 métert (V_T  < 3m/perc),

·        közepes, ha a terjedési sebesség 3 � 10 méter közötti (3 m/perc< V_T  < 10 m/perc),

·        erõs, ha a terjedési sebesség túllépi a percenkénti 10 métert (10 m/perc< V_T)

 

Különösen nagy szélsebesség esetén a tûz terjedése elérheti az akár 40m/perc értéket is. Megfigyelések igazolják azt is, hogy esetenként a helyi aljnövényzet égések megelõzhetik a koronaégést. Ilyenkor a rendkívül nagy szél izzó részecskéket visz el nagy távolságra, és azok rendelkeznek még gyújtó energiával. Megfigyelhetõ, hogy az elõbb említett távolság elérheti az 1 - 3 km -t is a szél irányában. Éjszaka a koronaégés gyengül, megszûnhet, egyes esetekben aljnövényzet égésbe megy át, vagy marad meg.

 

IV.Az erdõtûz terjedésének lehetséges módozatai

 

Az erdõségekben keletkezõ tûz több terjedési formáját, égési típusát ismerjük, amiket a környezeti hatások függvényében, az idõjárás, a domborzat sajátosságai, valamint az éghetõ részek különböztetnek meg egymástól.

Ezek a fajták:

·        talajtûz: a földfelszínen a felgyülemlett szerves anyagok - leginkább avar - alatt ég és terjed a tûz;

·        koronatûz: az egyre kifejlõdõ tûz a fák, illetve a bokrok tetején �ugrálva� terjed, többnyire függetlenül a felszínen terjedõ tûztõl;

·        parázslás: lassú égés, lassú terjedés jellemzi. Igen alattomos, mert sok esetben szinte észrevétlen, ezért könnyen elterjedhet oda is, ahol nem számítunk rá;

·        tûzörvény: forgó, haladó oszlop, melyben a légáramlás lentrõl felfelé, az oszlop haladási irányába hordja a füstöt, hulladékot, parazsat és természetesen a lángot, ami egy igen gyors tûzterjedést eredményezhet;

·        lángoló front: a haladó tûznek az a zónája, ahol az égés elsõdlegesen lángolva történik; felszíni tûz: az a tûzfajta, melynél a lángok a felszínen, az ott lévõ szerves anyagokon, hulladékokon át terjed;

·        fáklya: a tûz a felszínrõl terjed felfelé a fákra, nem feltétlenül egyenletesen a felszínen vagy koronáról koronára;

·        mászó tûz: a tûz kis lánggal és viszonylag lassan terjed;

·        futó tûz: gyors tûzterjedés, a tûzfront jól meghatározható;

·        robbanásszerû tûz: hirtelen ugrásszerû növekedés következik be a tûzterjedés sebességében vagy intenzitásában;

·        fellángolás: a tûzterjedés hirtelen nagyon felgyorsul, de a felgyorsulás csak rövid ideig tart (lehet többszörös);

·        ugráló tûz: a szél miatt a tûzterjedés ugrásszerû, rendszertelenül különbözõ irányokba hordja szét a lángoló vagy parázsló részeket.

 

V. Az idõjárás hatásai az erdõtûzre

 

Az idõjárás tárgyalása több ok miatt is elkerülhetetlen. Az egyik ok az, hogy az erdõtüzek, mint nyílt téri tüzek egyik legjellemzõbb típusa erõsen idõjárás-függõ. Az éves tûzesetek számát és nagyságát az egyes évek idõjárása befolyásolja legnagyobb mértékben.

Elõfordulhat az is, hogy egy erõsen csapadékos évben feleannyi erdõtûz-eset van, mint egy átlagosan csapadékos évben. Az idõjárási elemek és az erdõtüzek léte, valamint jellegzetessége kimutatható kapcsolatban áll egymással.

Hazánkban az erdõtüzek szinte minden esetben akkor következnek be, mikor a talajokon lévõ növényzet kiszárad. Ez általában két idõszakot jelent:

 

O      Tél végétõl a lágyszárú növényzet teljes kifejlõdéséig tartót.

O      A kora õszi, amikor a tartós nyári szárasság hatására elszárad a növényzet az õszi esõzések bekövetkezéséig.

 

Ezekben, az idõszakokban bekövetkezett csapadékhullás esetén, csak néhány napra mérséklõdik a tûzveszély. Az elszáradt növényzet ugyanis a szél és hõmérsékleti viszonyok hatására a felvett vizet igen hamar elveszti.

Ezen idõszakon kívül csak a fenyveseink maradnak veszélyben a talajukon lévõ tûalom és gyúlékony lombozatuk miatt. A kárelõfordulások azonban itt is jelentõsen mérséklõdnek.

A szél erdõtûzre gyakorolt általános hatása az összes tényezõ közül a legfontosabb. Meghatározza mind a terjedési sebesség nagyságát, mind a terjedés irányát. Változása ugyanezeket a jellemzõket befolyásolja jelentõs mértékben. A szélsebesség nagyságának növekedésével a terjedési sebesség is nõ. Ez a tûzoltás eredményességét korlátozza, de többnyire sem földi sem légi eszközök alkalmazását nem akadályozza meg. A viharos erejû szél a tûzvonal gyors és kiszámíthatatlan terjedését idézi elõ, ami mind a földi eszközök hatékonyságát, mind a légi eszközök alkalmazhatóságát erõsen csökkenti, esetleg lehetetlenné is teszi. Az oltást végzõ eszközök közvetlen tûzvonalnál elért eredményességétõl függetlenül a szél a még nem égõ, távolabbi területeken kialakuló tûzgócok közvetlen okozója. A tûz hatására keletkezõ intenzív feláramlás magával ragadja a parazsat, zsarátnokot, majd a szél ezeket jelentõs távolságra szállítva okozza újabb területek tûzbeborulását. A feltámadó szél további kedvezõtlen hatása a már lefeketített, de még izzó részek lángra lobbantása.

 

Mindezek nyomon követése, idõben és pontos felderítése a terület átláthatóságát igényli, esetleg kedvezõ fekvésû magaslati pontról, vagy folyamatos légi felderítéssel biztosítható. A szél az erdõtüzeknél fellépõ egyik igen jellemzõ formája a tûzvihar, amely igen intenzív égés esetén jön létre. A tûz következtében a forró levegõ, füst és egyéb égéstermékek olyan intenzív feláramlása következik be, amely a környezõ levegõ körkörös irányú viharos erõsségû odaáramlását idézheti elõ. Meg kell jegyezni, hogy itt nem a meteorológiai tényezõk hatnak a tûzre, hanem a tûzviharok változtatják meg a helyi meteorológiai viszonyokat. A hatalmas tûzviharok orkánszerû szélviharokat képesek kelteni, amelyek által az égéstermékek a magaslégkörbe jutva esetleg távolabb hatalmas záporokat és felhõszakadásokat okozhatnak.

A viharos erejû szél ott, ahol a talajokon viszonylag kevés az éghetõ anyag, képes a tûzet eloltani, de ellenkezõ esetben, különösen a fenyõerdõknél, katasztrófát okoz. Itt a veszély még azzal is fokozódik, hogy izzó zsarátnokok igen nagy távolságra jutva számtalan új tûzgóc forrásaivá válnak.

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom

·         Az erdõrõl és az erdõ védelmérõl szóló 1996. évi LIV. Törvény

·         Az erdõk tûz elleni védelmérõl szóló 12/1997. (II. 26.) módosított BM rendelet

• WISNOVSZKY KÁROLY Erdõtüzek megelõzése, nyilvántartása 2002. Védelem 5. szám.
• Útmutató az erdõ- és vegetációtüzek nyilvántartásához Készült a Forest Focus rendelet erdõtüzekre vonatkozó szabályozásának bevezetése címû HU01/IB/AG/02 számú Phare Twinning Project Keretében az Állami Erdészeti Szolgálat és a BM OKF együttmûködésével 2006 március
• Erdõtüzek megelõzésének lehetõségei, erdõtûzoltás Vizsgadolgozat Készítette: Rónai Róbert 2002 Szent István Egyetem Ybl Miklós Mûszaki Fõiskola Tûzvédelmi Mérnöki Szak
• NAGY KITERJEDÉSÛ HOSSZANTARTÓ ERDÕTÛZEK OLTÁSÁNAK TAPASZTALATAI, A BEAVATKOZÁS ÉS A TÛZKÁR KÖRNYEZETI HATÁSAINAK ELEMZÉSE Készítette: Bartovics Attila Gödöllõ, 2004
• http://www.valtozovilag.hu/vvm/Erdotuzek.htm
• http://www.aesz.hu