Tűzoltás és tűzoltóság Békéscsabán 1865-1948

 A tűzoltóság szervezete

 A XVIII. század első felében újra népesülő Csaba a település kialakításával párhuzamosan építette ki a rettegett vad elem, a pusztító tűz megfékezésének közösségi formáit. A tűz elleni szervezett védekezés kezdettől létező, az idők során azonban minőségileg fejlődött. Ha úgy tetszik, kissé önkényes tehát egy folyamat állomását, mint ünneplésre méltó kezdetet kijelölni, mégis az 1887-­ik évet kell a csabai tűzoltóság megalakulási idejének tekintenünk.

Az 1886-ban életre hívott "Békés-csabai önkéntes tűzoltó egyesület" alap­szabályát 1887. január 12-én látta el jóváhagyási záradékával a m. kir. bel­ügyminiszter. Megalakulásukkal kezdetét vette Csabán a szervezett tűzol­tóság mai napig tartó folyamatos működése. Az immár államilag is elismert tűzoltóegylet a fizetéses tűzoltóság 1889. augusztusi életre hívásáig tisz­tességgel helyt állt a vörös kakas elleni küzdelemben.

Az 1848-49-es szabadságharcot követő években keletkezett levéltári iratok tűzoltásra alakult társulatról először 1865-ben tesznek említést. ?A helybeli tűzoltó egylet elnöksége beadott jelentésében annak szükségességét tüntettvén fel, hogy 36 víz hordó veder 4 darab horogtű úgy nevezett csáklya és 4 darab kézi vízipuska megszereztessenek. "- tartalmazza a városi képviselőgyűlésről felvett jegyzőkönyv Bár kétségtelen, hogy a tűz elleni harcot önként felvállaló, tettre kész emberek alkotta testületről van szó, tűzoltóegyletről nem beszélhetünk, mert annak működésére a Helytartótanács - az aradiakat kivéve -1866-ig országszerte engedélyt nem adott. Önkéntes tűzoltóegylet alakítására először 1875-ben történtek próbálkozások. A korabeli sajtó tudósítása szerint az "alakulási gyűlésre szégyenletes csekély mennyiségben jelentek meg. Érdekes mindenesetre azon körülmény, hogy épen a főagitátorok nem jelentek meg. Nagyon természetes dolog, hogy a társulat meg sem alakulhatott! Bízzunk a jobb jövőbe!"

Az 1871. évi XVIII. törvénycikk előírta a településeknek a tűzrendőr­ségről való gondoskodást. Csaba 1879-ben alkotta meg a városi tűzrendőrség­ről szóló szabályrendeletét. Ebben a városi tanács rendelkezése alatt álló városi önkéntes tűzőrség szervezéséről és működtetéséről rendelkeznek. A testület önként jelentkező polgárokból áll, kiknek kötelessége volt a tűz hely­színén -?amennyire lehet, oltóeszközével"- megjelenni és az oltásban részt venni. Ha mégsem tették, velük szemben hátrányos következményt nem lehe­tett alkalmazni - tehát csupán az önkéntesekre nem támaszkodhatott a város. A tűzőrség felállításával a "Lakosságnak a tűzoltás körül ismert felál­dozó szorgalma távolról sem czéloztatik mellőztetni, sőt ellenkezőleg, annak se­gítsége jövőre is, mint eddig, igénybe vétet. A tűzőrség leginkább azért czéloztatik szerveztetni, hogy tűzvész esetekben, minden körülmények között legyen oly segít­ség, melyre a közönség bizton támaszkodhassék, - más részről pedig, hogy a vész helyén legyenek értelmes, megbízható intézők, kik a jelentkező segélyt czélszerűen felhasználni, s rendet tartani hivatvák."

Az 1880-ban felállt tűzőrséget a város képviselő-testülete által válasz­tott tűzőrségi főkapitány vezette, tagsága az alkapitányból, 4 műszermester­ből, 4 kürtösből és határozatlan számú tűzőrből állt. A megalakítás idejére jellemző lelkesedést támasztja alá, hogy 1880. szeptemberében a tűzőrség létszáma 101 fő volt. A tűzőröket bontó-mászó, élet- és vagyonmentő, őrködő, szivattyús, vízszállítós és a tűzoltásnál netán hiányzó eszközöket beszerző szakaszokba osztották. Minden szakasz élére két szakaszvezető került. A tűzhöz érkező tűzőr hozzálátott a szakasza hatáskörébe tartozó teendők végzésének, de a körülményektől függően a vezénylő tiszt által elrendelt más feladat teljesítésére is utasítható volt. A tűzoltószerek a város tulajdonában álltak, úgy a szerek, mint az oltóanyagok helyszínre szállításáról a város elöljárói tanácsának kellett gondoskodnia.

A buzgalom hamar lelohadt. "A nép u. i. azon balhiedelemben van, hogy a tűzőrség kötelezve van a tűz körül szolgálatokat teljesíteni s ő e fel fogásban visszavonul és így az egykori önkénytes és hasznos segédkezést megtagadja. A tűz­őrség tagjai pedig nem érzik magokat kötelezetteknek a tűzhöz kimenni s gyak­ran oly kevesen jelennek meg, hogy azok nem elégségesek a kívánt szolgálat teljesítésére." 1884. május 12-én a tűzőrség elnöke bejelentette a képviselő gyűlésnek "hogy miután a tűzőrségi szabályrendeletet sem magára a tűzőrségre, sem annak egyes tagjaira nézne ezutánra kötelezőnek nem tartja, a tűzőrség fel­oszlatását határozatilag kimondta".

A tűzoltás megoldásához városatyáink a lakosság nagyszámú rész­vételére és "legbuzgóbb eréllyel" való közreműködésére számítottak, a fecs­kendők szakszerű kezelését pedig minden tűznél megjelenési kötelezettséget vállaló - esetenként díjazott - 8 ügyesebb iparosra alapozták. A tűzoltás vezetését, a szerek őrzését és karbantartását a városi főrendbiztos feladatává tették. Misem természetesebb, ily szervezet is alkalmatlan volt a hatékony tűzoltásra. Az éles tollú újságírók részletes tudósításaikban nem fukarkod­tak elmarasztaló szavaikkal

"Ha a fecskendők idejében megjelennek s ama hat városi fizetéses tűzoltó konyít valamit a fecskendő kezeléséhez, - úgy a tüzet hamar el lehetett volna fojtani."

"S hogy e nagy szárazságban végig nem égett az egész utcza, az csupán a szélcsendnek köszönhető. Nem hagyhatjuk említés nélkül a városi fecskendők késői kivonulását, s azt, hogy a különben is régi szerkezetű fecskendők avatatlan kezekben voltak."

"Egy másik parancsnokságjött életbe, kinek mindössze 8, oly egyén van a keze alatt, kik közül ha valamelyik a tűzesetnél véletlenül megjelenhet, a város pénztárából jutalmat húz."

A fennálló gyakorlat kétségbe ejtő helyzetbe hozta a lakosságot. Nem csoda hát, hogy a tűzveszedelmet már ismerő derék polgárok megelégelték az oltás körüli fejetlenséget. 1886. augusztus 20-án a volt tűzőrség tagjainak egy része Demerácz Albert vendéglőjében önkéntes tűzoltóegylet alakítását határozta el. A szervezőbizottság nevében Nádasdy Elek felhívással fordult a város nagyérdemű polgáraihoz "szíveskedjenek az ügyet saját érdekükben is becses pártfogásuk alá venni és felkéretnek mindazok, kik a helybeli alakulandó önkénytes tűzoltó egylet kebelébe lépni óhajtanak, hogy az ez ügyben f. hó. 29-én d. e. 10 órakor a `Széchenyi' ligetben tartandó értekezletre minél nagyobb szám­mal megjelenni szíveskedjenek."

Az egylet szükségességét vezércikkében fejtegette a Békésmegyei Köz­löny szeptemberi 9-i száma, címoldalán alatta közölve a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség fővédnökének, József főhercegnek tűzoltóságról szóló írását.

A "Békés-csabai önkéntes tűzoltó egyesület" 1886. december 2-án fogadta el alapszabályát. Ebben az egyesület céljaként a rendszeres tűzoltást Csaba város területén és a működő tűzoltó-egyesületi tagok rendszeres kiképzését jelölték meg. A működő tagokat négy osztályba osztották, úgymint mászók, szivattyúsok, őrködők és vízbeszerzők. Az egyesület tisztviselői: az elnök, a főparancsnok, az alparancsnok, négy osztályvezető, két segédtiszt, a pénz­táros, az orvos, a szertáros és az ügyész. A belügyminiszter által 1887. január 12-én megerősített alapszabály birtokában került sor február 24-én az alakuló ülésre. Elnöknek Szucsu Bélát, főparancsnoknak Bartóky Lászlót választották meg. Az egyesületnek ekkor 7 alapító, 8 pártoló és 54 működő tagja volt. Legnagyobb számban az iparosok, de a hivatalnoki és értelmiségi körből is többen képviselték magukat.

Az akkor nagyközségi státusú Csaba közgyűlése június 6-án örömmel üdvözölte az önkéntes tűzoltóegylet közhasznú vállalását. Megindult a tűz­oltóegylet fejlődése. Augusztusban a község a tűzoltás önálló gyakorlását az egyletre bízza, részükre évenként 300 forint támogatást nyújt és az összes tűzoltó eszközt rendelkezésükre bocsátja. Szeptemberben - igaz csupán idő­szakosan - a városháza udvarán bútorozott helyiséget, a világításhoz és a fűtéshez szükséges anyagokat, továbbá a fecskendők karbantartásához kézi­erőt biztosítanak számukra. Működésük támogatására az Első Magyar Általános Biztosító Társaság 100 forint segélyt szavazott meg. 1889. év elején a városháza udvarán lévő magtár emeleti helyiségeit a tűzoltók részére lak­tanyává alakíttatta át a község.

Az egylet teljesítette tűzoltási feladatait, noha az idő tájt a fecskendők rossz, néha használhatatlan állapotáról, a városi előfogatok esetenkénti elégtelenségéről beszélnek a dokumentumok. A lakosságra továbbra sem tá­maszkodhattak, annak ellenére, hogy a községi képviselő-testület többször felhívta figyelmüket, hogy "az önkéntes tűzoltó egylet működése mellett a tűz­oltás kötelezettsége alól nincs felmentve, sőt azt szolgálatában készséggel tá­mogatni - feladatának ismerje."

Békés vármegye közgyűlése elrendelte a tűzrendészeti szabályrendelet megalkotását. Az 1889. március 7-én összeült községi képviselő-testület ren­delettervezetében a tűzoltást a szolgálatra kötelezővé átalakítandó tűzoltó-egyesületre kívánta bízni, mellőzve a lakosság igénybevételét. Az egyesület április 18-án, a városháza nagytermében tartott rendkívüli közgyűlésén fogal­mazta meg a tűzoltás kötelező átvállalásának feltételeit

" 1. A község első évben 4000 f azontúl 3000 forintot fizessen évenként az egyletnek.

2. Az egyletet teljes felszereléssel és tűzoltó eszközzel lássa el.

3. Az egyesület rendelkezése alá bocsájtana a község egy állandó laktanyát gyakorló helyiséget, és szükséges Lovakat. "

A képviselő-testület június 3-án tárgyalta a tűzrendészeti szabályren­deletet. Hosszas tanácskozás után elvetették a tűzoltó-egyesület ajánlatát, mivel abban a község jelentős anyagi támogatása mellett sem vállalnak kötelezettséget arra, hogy tűz esetén elegendő számú tűzoltó jelenjen meg. A kgy.147/1889. sz. alatt megalkotott "B. Csaba község tűzrendészeti szabályren­delete" jelentős változást vezetett be a tűzoltás intézményében. Nyolc állandó tűzőr felfogadásáról rendelkezik, akiket rendes évi fizetéssel javadalmaznak. Ezek közül az egy főőr és hat közőr a városháza tűzoltósági célra épített helyi­ségében teljesít szolgálatot - a közőrök 24 órás váltással -, egy közőr pedig Jaminában állandó szolgálatot lát el. Tűzesetnél mindegyik tűzőr tartozott megjelenni, feladatuk tűzoltásnál a szerek kezelése, egyébként pedig azok rendben tartása. Az állandó tűzőrség mellett további 50 erőteljes ember fel­fogadásáról döntöttek, akik a tűzeseteknél kötelesek megjelenni, amiért dí­jazásban részesülnek. Így tehát a község tűzoltósága állandó és kötelezett tűzőrökből áll. A tűzrendészetet a község elöljárósága gyakorolja s annak kezelése Korosy László jegyzőt, mint elöljárósági tagot illeti meg. Ennek meg­felelően a tűzőrség felett is Korosy László rendelkezett, aki jegyzői hiva­talához kapcsolódóan egyben - az akkor változó szóhasználat szerint - a tűzőrség parancsnoka, vagy éppen tűzoltóparancsnok. A tűzoltóság szolgálati szabályait az elöljárói tanács állapította meg.

Az önkéntes tűzoltó-egyesület június 16-án tartott közgyűlésén úgy döntött, miután a község ajánlatukat nem fogadta el, és a tűzoltói szolgálatot részben rendes évi fizetéssel, részben esetről esetre díjazandó tűzőrökkel kívánja teljesíteni, csupán szeptember 1-ig vállalkoznak önkéntes tűzoltásra. Ezt követően végképp feloszlanak.

A tűzrendészeti szabályrendeletet - vélhetően a készülőben lévő vár­megyei szabályrendelet kiadását várva - a vármegyei törvényhatósági bizott­ság jóvá nem hagyta, így életbe sem léptethették. Mégis "nehogy a község tá­madható tűzvész esetén védtelen állapotban maradjon" júliusban megkezdték a tűzoltóság szervezését. Az állandó tűzőrség kialakítása nem ütközhetett ne­hézségbe, mert egy állásra akár nyolcan is jelentkeztek. Főőri - decembertől új elnevezéssel tűzrendészeti-, később tűzoltó felügyelői - beosztásra két pá­lyázó közül Filipinyi Sámuel addigi adóvégrehajtót választották, akinek üres idejében a katonaügyi jegyző irodájában írásbeli munkát kellett végeznie. A kötelezett tűzoltóság iránt azonban meglepő közönyt tanúsított a lakosság. Noha "többszöri közhírré tétellel felhívatott a közönség, miszerint a tűzoltásra ajánlkozók nappali 2 forint, éjjeli 3 frt díj biztosítása mellett az elöljáróságnál jelentkezzenek, de az intézkedés teljesen eredménytelen maradt".

Az 1890. június 19-én hatályba lépett vármegyei tűzrendészeti szabály­rendelet a községeknek előírta díjazott, vagy önkéntes tűzoltó-egyesület működtetését, ezek hiányában a 20-40 év közötti férfi lakosok sorából köteles tűzoltóság szervezését. A képviselő-testület már március 3-a óta tűzoltóegylet - melyet évi 2000 forinttal támogatnának - felállítására indított kísérletet, de megalakításáig nem jutottak el, mert a leendő tagok nem tudták elfogadni, hogy a község válassza ki főparancsnokukat. A szeptember 1-jén összeült képviselőgyűlés, mivel az önkéntes tűzoltóegyletet újabban megalakítani nem sikerült, továbbá a "köteles tűzoltóság összeírása, kirendelése, számon tartása, működésének ellenőrzése és kiképzése olyan nehézségekkel járna, a mely a meg­kívánható eredménnyel arányban nem csak nem áldana, de magára a közla­kosságra nézve is, különösen a nyári munka időben felette terhére válnék", ezért az eddig alkalmazott állandó 8 tűzőr mellé most 30 férfi azonnali felfoga­dását határozta el. Ez utóbbiak kötelezik magukat, hogy évi 60 forint fizetés ellenében éjjel-nappal a tűzoltásban részt vesznek, akadályoztatásuk esetén helyettesről gondoskodnak. A későbbiekben az állandó szolgálatot ellátókat belső tűzőröknek, a köteles tűzoltókat külső tűzőröknek is nevezték.

A vármegyei szabályrendelethez illeszkedő és a községi tűzoltóság új szervezeti kereteit tartalmazó tűzrendészeti szabályrendelet jóváhagyására 1891. február 3-án került sor. Ebben rendelkeznek a tűzoltó szerekről, a tűzjelzésről, a tűzoltásról és a tűzoltók szervezéséről, a jutalom és segély­alapról. E szabályrendelettől kezdve alapvetően megváltozik a tűzoltás kötelme: a tűzoltást az erre megalakult tűzoltóság alkalmazza, mentesítve im­már a lakosságot. Említést érdemlő változás a korábbiakhoz képest, hogy a község 12 útkaparójának - amennyiben a városban tartózkodnak - a tűzeset helyszínén meg kellett jelenniük. "E szerint a tűzoltók száma 50-ben lenne megállapítva, a kik kellő biztosítékot nyújtani képesek, hogy tűzeseteknél a köznép közreműködésével sikeres munkát végeznek." A tűzoltó szerek költ­ségeinek, a tűzoltók fizetésének, a tűzoltásnál magukat kitüntetett vagy az oltás közben sérülést szenvedett lakosok jutalmazásának, kárpótlásának fe­dezetére a község éves költségvetésében előirányzatot vesz fel. Ezt gyarapít­hatta az ajándékozásból és adakozásból, valamint a bírságokból befolyó pénz.

1891. március 26-án a sajtó már hírül adja, hogy a szegődtetett tűzoltók saját költségükön negyven egyenruhát készíttettek, ezeket kiosztották, és az idő jobbra fordultával a tűzoltóparancsnok vezénylete alatt teljes felszerelés­sel, fecskendőkkel megkezdődnek a gyakorlatok. Júliusban határoz a község Filipinyi tűzrendészeti felügyelőnek a budapesti önkéntes tűzoltó testület II. Országos Tűzoltó-szaktanfolyamára küldéséről - a tűzoltók szakszerűbb kiképeztetése végett. A tűzoltóság helyzete megszilárdult. 1893. májusában a község tűzoltóságában 8 belső és 36 külső tűzőr teljesített szolgálatot. Ez időben a vármegyei alispán önkéntes tűzoltó-egyesület alakítására hívja fel a települések figyelmét. Csaba meglévő fizetéses tűzoltósága mellett anyagi támogatásban részesítené az esetleges önkéntes egyesületet is, de ennek feltételeként szabták, hogy az egyes tűzeseteknél legalább 40 tag megjelenése biztosítva legyen. Az egyesület megalakításában a helybeli tornaegylet együttműködésére számítottak. A szándék megfogalmazásán túl érdemi előrelépés nem történt.

Az 1890-es években a régi medencés fecskendőket új rendszerű szívó­nyomó fecskendőkkel váltották fel. A magasabb műszaki színvonalat képviselő szerek működtetése abban járatos embereket kívánt meg. Az egy­idejűleg szolgálatban lévő 3, legfeljebb 4 fős belső tűzőri létszám szabta le­hetőség miatt a tűzhöz érkező szereken csupán egy-egy szakképzett tűzoltó vonulhatott, aki önmaga fizikailag volt képtelen a szerelést elvégezni. A többi tűzőr helyszínre érkezéséig a tűz már kiterjedt, a laikus lakosság közreműködése pedig inkább hátráltatta, mint segítette a hatékony oltást.

Az 1902-ben tűzoltó főparancsnoknak választott Wilim István felis­merte a tűzoltás szervezetében fennálló gondokat. Újjászervezését hivatalba lépésétől kezdve rendre kezdeményezte, mert a "leglényegesebb az, hogy a keletkező tűzveszedelem már csírájában el legyen fojtható, - mert ha a tűzve­szedelem elterjedt - tekintettel a mi építési viszonyainkra - ott lehet a legnagyobb csapat is mit sem ér. Fő tehát szerény nézetünk szerint, hogy csak belső tűzőrség alkalmaztassék, hogy a veszély első pillanatában egy-egy szivattyúval a kellő számú személyzet vonulhasson ki". Javaslatait az elöljárói tanács-minden bizonnyal költségvetési okokból vezérelve - csupán 1908-ban terjesztette a képviselő-testület elé. Tette mindezt azért, mert 1907 novemberében az ala­csony fizetés miatt a község mind a 30 külső tűzoltója lemondott állásáról, decemberben pedig 6 belső tűzőr január 1-jei hatállyal kérte szolgálat alóli felmentését. Hiába hirdettek a megüresedő állásokra, összesen csak három jelentkezőre leltek. A hirtelen megcsappant létszámból fakadó kényszer, me­lyet tetézett a megmaradt tűzoltók ismételt béremelési követelése Wilim re­konstrukciós tervének megfontolására késztette a községi elöljáróságot és a képviselő-testületet. 1908. április 9-én a képviselő-testület határozott egy belső tűzőrség létrehozásáról. A végrehajtás nem tűrt halasztást, mert már csupán 4 belső tűzőr maradt a község szolgálatában. Májusban döntöttek további 16 fizetett tűzoltó alkalmazásáról.

A főállású tűzoltókból szervezett tűzoltóság felállítása megkívánta az új helyzetnek megfelelő szabályozást. A kgy.409/1909.sz.-ú ?Békéscsaba nagyközség Tűzoltó Szabályrendelete? elfogadására a képviselőtestület 1909. november 22-iki ülésén került sor. Ebben rögzítették: a rendszeres illet­ményekkel bíró községi tűzoltóság egy tűzoltó főparancsnokból, egy tűzoltó felügyelőből, két tűzoltó őrparancsnokból és 18 tűzoltóból áll. Ezek közül a 2 őrparancsnok és 16 tűzoltó bent a községben, 2 tűzoltó pedig- a Jamina el­nevezést ekkor már hivatalosan felváltó - Erzsébethelyen teljesít szolgálatot akként, hogy egy-egy őrparancsnok és 8-8 tűzoltó a városháza udvarán lévő tűzoltólaktanyában - továbbá 1-1 tűzoltó Erzsébethelyen - 24 óránként váltja egymást. A főparancsnokot és a felügyelőt továbbra is a képviselő-testület választotta. A főparancsnok a tűzoltókon kívül a toronyőrök és a kémény­seprők felett is munkáltatói jogkört gyakorolt, de tűzesetnél a rendőrség, az útkaparók, szükség esetén az összes községi szolgaszemélyzet felett is ren­delkezett. A felügyelő - aki egyben a főparancsnok helyettese is - feladata a tűzoltók elméleti és gyakorlati kiképzése, a szerek karbantartottságának figyelemmel kísérése volt.

A csabai tűzoltóságnál - léte kezdetétől - a főparancsnoki és a felügyelői beosztást más tisztviselői állás viselése mellett töltötték be. Békéscsaba, a kor Európájának legnagyobb faluja 1918-ban ismét városi rangra emelkedett. A városi cím hivatásos tűzoltóság működtetését követelte meg, melynek irányítása főfoglalkozású tűzoltóparancsnokot kívánt. Az 1920. július 31-én alkotott városi tűzoltóságról szóló szabályrendeletben törölték a tűzoltó fel­ügyelői beosztást, egyidejűleg kikötötték, hogy tűzoltóparancsnoknak kizárólag a budapesti országos tűzoltótanfolyamot sikerrel elvégzett, és tűz­oltótiszti oklevéllel rendelkező egyén választható. Az immár hivatásos tűz­oltóság létszáma egyebekben nem változott. Tűzoltóparancsnoknak Filipinyi Sámuelt választotta a város, aki 35 év Csabán töltött tűzoltói szolgálatot hátra hagyva 1925. december 31-én, 65 éves korában vonult nyugállományba.

Időközben - 1925. október 13-án - megalakult a Békéscsabai Önkéntes Tűzoltó Testület. Tagjainak száma 28 fő, elnöknek dr. Medovarszky Mátyás városi főjegyzőt, parancsnokuknak Horváth István városi tanácsnokot válasz­tották. Érdemi működésükről nem maradt dokumentum, de a békéscsabai társadalmi szervezetek 1933. évi nyilvántartásában nevük még szerepel.

A hivatásos tűzoltóságnál megüresedett parancsnoki beosztás betöltésére pályázatot írt ki a város. A jelentkező négy okleveles tűzoltótiszt közül városi tűzoltóparancsnoknak Lehóczky László újpesti gyakornokot választotta a képviselő-testület 1926. június 2-án. Első intézkedései között 1927. év elején megszüntette az erzsébethelyi, V. kerületi tűzőrséget. (A polgármester hivatalosan csupán 1929. 08. 29-én) Az őrség léte ugyanis feles­legessé vált, mivel a városi tűzoltóság motoros erővel hajtott fecskendőjével 20-30 perccel előbb ért a kerületbe, mint a lóvontatású szerekkel bíró, de rend­szeresített előfogatok nélküli helyi őrség. Minden bizonnyal Lehóczky parancs­noknak tulajdonítható az 50. kgy./1929. sz.-on kiadott "Békéscsaba r.t. város hivatásos tűzoltóságának Szolgálati Szabályzata" kidolgozása is, melyet a képviselő-testület után a vármegyei törvényhatósági bizottság 1929-ben hagyott jóvá. Ez a szabályzat a korábbinál jóval részletesebben és szigorúb­ban határozta meg a tűzoltókkal szemben támasztott magatartási követel­ményeket és szolgálat-ellátási szabályokat. A szolgálatban eltöltött idő a duplájára emelkedett: 48 óra szolgálatot 24 óra szabadidő követett. Tisztek esetében 48 óra szolgálat után laktanyán kívüli 24 órás tartalékszolgálat következett, majd 24 óra szabadidő. Az új szabályozás jelentőséget érdemlő változást hozott abban is, hogy árvízveszedelem esetén, vagy ahol élet és vagyon veszélyeztetve van, a mentést és betegszállítást a tűzoltóság fel­adatává tette. "Ily segélynyújtásban részt vesznek a városi tűzoltóság kebelében vizsgázott, mentőtanfolyamot végzett tűzoltók. E célból minden nap egy tűzoltó mentő-szolgálatra van beosztva."

A tűzoltóság létszáma 1930-ban a szabályrendelet által meghatározott 21 főről 18-ra csökkent. Ezt az alispán 4 fős növekményt előíró rendelete ellenére sem változtatták, mondván, a város anyagi helyzete azt nem bírná el, továbbá a motorikus autószerek kiszolgálásához nem is szükséges. A tűz­rendészetről szóló 1936. évi X. törvénycikk kötelezte a városokat lakosságuk arányában meghatározott számú hivatásos tűzoltóság fenntartására. A tisz­teken felüli 24 fős tűzoltói létszám - a háborús években még kiegészítve - az államosításig mindvégig megmaradt. 1931-ben tűzoltótiszt-gyakornoki ál­lást létesítenek, ezzel a tisztek száma 2 főre emelkedett. 1938-tól rendsze­resítik a harmadik tiszti - felügyelői - beosztást is, ezt azonban a belügy­miniszter 1942-ben megszünteti.

Az 1936. év végén megjelenő légoltalmi utasítás a hivatásos tűz­oltóságokat kötelezi a légoltalmi hálózat oktatására és irányítására is. 1937-ben "2 tiszt, 3 altiszt és 53 honvéd; összesen 59 főnyi katona tűzoltó szakasz, 40 főnyi levente tűzoltó, 281 légoltalmi segédszolgálatos és 35 főnyi cserkész tűzoltó nyert tűzoltói kiképzést, 11 elméleti és 52 gyakorlati órán. Tehát összesen 315 egyén 63 órán át képeztetett ki. Légoltalmi riadó június 25-én 21.30 órakor és november hó 29.-én 22 órakor volt. Ezeken a fentebb jelzett és kiképzett osztagok is részt vettek."

Az 1938-ban alkotott, majd 1942-ig több ízben módosított városi tűz­oltóságról szóló szabályrendelet az eddigi szabályozásokhoz képest először határozza meg pontosan a hivatásos tűzoltóság feladatát: "a kitört tűz ter­jedésének megakadályozása, a tűzoltás és az ezzel kapcsolatos munkák végzése, továbbá elemi csapás, közveszély, baleset esetén a műszaki mentés teljesítése, végül a gondjaira bízott ingók és ingatlanok kezelése, gondozása. A hivatásos tűzoltóság látja el balesetnél a mentőszolgálatot és az első segélynyújtást is, mindaddig, amíg a várasban erről másként gondoskodás nem történik. "

Az 1936. évi X. t.c. idevágó szakasza értelmében az önkéntes tűzoltó­testületet mindenhol meg kell alakítani, még ott is, ahol hivatásos tűzol­tóságok vannak. Ennek megfelelően 1940. február 4-én a régóta tétlen Békés­csabai Önkéntes Tűzoltótestület 25 taggal újjáalakul. Elnöküknek vitéz Já­nossy Gyula m. kir. kormányfőtanácsos, polgármestert választották. Alapsza­bályukat májusban hagyja jóvá a belügyminiszter.

A törvényi szabályozás a jelentősebb üzemeket magántűzoltóság felál­lítására kötelezte. Ennek értelmében, 1943-ban Csabán tűzoltóságot működtetett a Miskolc-Debreceni István Malmok Rt., a Kovács István Gőz­malom, a Csabai Gőztéglagyár Társaság, a ?Rokka" Kötszövőgyár Rt., a So­roksári Textilipari Rt., a Such Wágner és Társa Téglagyár, a Hangya Szövetkezeti Értékesítő, a Bohn M. és Társa Téglagyár, valamint a Hubertus Kötszövőgyár, összesen 163 fővel.

A háború előrehaladtával a város tűzvédelmi szervezete is bővül. 1942-­ben "a város hivatásos tűzoltóságának létszáma 1 parancsnok, l tisztgyakor­nok, l törzstűzmester, 3 tűzmester, 2 I. oszt. gk. vezető, 3 II. oszt. gk. vezető, 3 csővezető és 14 tűzoltó, összesen 28 főből áll. Az önkéntes tűzoltóknak létszáma 53 működő tag, gyári-telepi tűzoltók létszáma összesen 75 fő. Légoltalmi szolgálatos tűzoltó 222 van. Ehhez a létszámhoz Alispán Úr 23.42011942. számú rendelete alapján még 441 főnyi kötelezett tűzoltót állítunk be, amelyek 3 kárelhárító századot adnak. A város határához tartozó sűrűn Lakott tanya­részeken mint Soprony és Gerendás tanya, levente tűzoltókkal oldottuk meg a tűzvédelmet. Itt 12-12 főnyi levente tűzoltó 1-1 mozdonyfecskendővel működik."

A harci cselekmények Csabát is elérték. 1944. szeptember 21-én angol­szász repülők bombázták a vasútállomást és környékét. Másnap, a kihirde­tett kiürítési rendelet folytán a tűzoltóság- egy tűzoltó kivételével - gépesí­tett járműveivel és lófogataival együtt Szarvasra távozott. "Minek emiatt a tartós légószolgálatosok is majdnem mind széjel szaladtak, a várostűzoltóság és szervezett légoltalom nélkül maradt akkor, amikor a romok alatt nemcsak halot­tak, hanem élők is voltak, hiszen a legutolsó élve eltemetettet csak 23-án du. 4 órára sikerült kimenteni a MÁV bérház romjai alól.? A tűzoltóság 24-én vissza­tért Csabára. A következő napon Lehóczky tűzoltóparancsnok és Antal Dániel gyakornok a közeledő szovjet csapatok elől elmenekült. A tűzoltóság vezetése a rangidős Palotai Mihály törzstűzmesterre maradt. Október 6-án -?az Oro­szok bevonulása előtt 7.30.kor"- polgármesteri parancsra egy-egy gépjárművel további két tűzoltó menekült el. Másnap gyalog visszatértek. Október hó 8-án a bevonuló szovjet katonaság a tűzoltólaktanyát és garázsait javító mű­helynek foglalta el. A november 1-jei német bombázás okozta tüzek oltására a tisztek nélküli - egyébként korábbi személyi állományú - tűzoltóság lófogatú szereivel tudott már csak vonulni, mert az üzemképes autószereket egy vízszállító kivételével a magyar és a szovjet katonaság elvitte.

A háború végével megindult a tűzoltóság talpra állítása is. 1945 szep­temberében a város képviselő-testülete pályázatot hirdet a tűzoltó-parancs­noki állás betöltésére, decemberben pedig a megmaradt 23 hivatásos tűzoltót besorolják a városi alkalmazottak közé.

A szovjet mintájú hatalmi rendszer kiépítésével 1948-ban a város tűz­oltóságát is államosították. Az országosan egységes tűzoltói szervezet az Országos Tűzoltó-parancsnokság vezetése alatt álló tűzoltóosztályokra, alosztályokra és őrsparancsnokságokra tagozódott. Városunk tűzoltósága az állami tűzoltóság rendszerében a Békés megyei osztályparancsnokság ke­belén belül, Békéscsabai Tűzoltóalosztályparancsnokság néven kezdte meg működését.

Az ezt követő kor történéseinek feldolgozása a jövőre vár.

Tűzoltás és eszközei

 1880-at megelőzően a város a tűzfigyelésről és tűzjelzésről az evangélikus kistemplom tornyában szolgálatot ellátó három toronyőrével, a tűzoltásról felszereléseinek rendelkezésre bocsátásával gondoskodott. 1853-ban a város­háza udvarán hat fecskendőt és négy vízhordót (lajtot) tartottak. A gyorsabb bevethetőség érdekében - felváltva a városházán való kizárólagos tárolást ­az elöljárói tanács 1861-ben úgy döntött, hogy a fecskendők ?a város külömbféle részeiben helyeztessenek el". Így a tűzfecskendők közül ?az egyik az oláh templom mellett, a másik a Vénich féle iskola udvarában az e czélra ki­alakított faszínben" nyert elhelyezést.

A kitört tűzvészt 1878-ig az összes haranggal, ettől kezdve már a vész helyét és irányát is tudtul adva jelezték. Mivel ?a város négy részre lévén osztva (:tized:), - a harangok egyenkint, felváltva anyiszor üttetnek félre, a hányadik tizedben a tűz felmerült", a vészhely irányát pedig a toronyból nappal vörös zászlóval, éjjel égő lámpával mutatták. A város még 1945-ben is alkalmazott toronyőröket, kikre jelentős szerep hárult, mivel a tűzjelzés kezükbe volt letéve. Rendkívül megnehezítette az eredményes oltást az a - vélhetően vakri­asztást kiküszöbölni célzó - gyakorlat, hogy a harangokat csak akkor verték félre, ha már lángot is láttak. A tűz ilyen kifejletségi állapotában történő jelzés volt az egyik fő oka a nagykiterjedésű tüzeknek, hiszen a tűznek a szerek megérkezéséig elég ideje volt gyorsan elharapódznia, akár a szomszédos há­zakra is - főként, ha azok nád vagy zsúpfedelesek voltak.

A szerek szállítását az esetenként arra éppen vállalkozó személy végezte, 1853-ban a városi pénztárból fizetett 2 pengőforint jutalom el­lenében. 1879-től a városházáról a tűz helyszínére juttatásról a város foga­taival gondoskodott, a kihelyezett fecskendők vontatása a lakosságra maradt.

Tűzoltóság hiányában az oltást - az 1875-ben még ?a tűzoltási teendők körül több ízben kiváló elismerést érdemlő közönség"- a város lakossága maga végezte. A kor jellemző tűzoltó eszközei a kéziszerszámok közül a tűzhorog, a csákány, a balta, a létra. XV. században kezdődő alkalmazásának utolsó év­tizedeit élte a bőrből készült tűzoltóveder. Előnye a favedrekkel szemben, hogy összetörhetetlenek, tartósabbak és könnyebben tárolhatók voltak. Csabán utoljára 1889-ben szereztek be belőlük 50 darabot, 1909-ben pedig a tűz­oltóság leltárában még szerepeltek. Szintén középkori eredetű tűzoltó eszköz a kézi vízipuska, amely nem más, mint egyik végén lövőkében végződő sárga­rézből, vagy fából készült cső, amelybe tömítetten mozgatható kézidugattyú van. A vödörnél annyival volt előnyösebb, hogy segítségével a tetőre is fel tud­ták juttatni az oltóvizet. A vízipuska egy szívásra kb. l- 2 liter vizet fogad­hatott be. Városunk utoljára 1865-ben vásárolt belőlük 4 újat, 1887-ben pedig magánházaknál még fellelhetők voltak. A kocsifecskendők nehézkesen moz­gatható, masszív faszerkezettel készültek. Szívóművel - egy kivételével - nem rendelkeztek, tehát medencéjükbe vödörlánccal vagy lajtból kellett a vizet be­juttatni. A szívó-nyomó rendszerű egy darab fecskendőt a kocsisok nemigen szállították a tűzhöz, mert éppen az volt a legnagyobb méretű, továbbá mű­ködtetése 12 embert igényelt. Egyébként is idegenkedtek igénybevételétől, mert az alacsony vízhozamú ásott kutakat hamar kiapasztotta, így inkább a helyszínen lévő többi fecskendőt használták. A tűzoltás módszereiben, a sze­rek kezelésében alig jártas lakosság a kiterjedtebb tüzet csak nagy károkozás­sal tudta megfékezni.?Megszokta a tűzeseteknél előforduló rendetlenséget, hogy ki ki teszi azt, amit akar, oda megy, ott segít, ahol neki tetszik, saját belátása szerint. Nem volt meg a népnek az a gyakorlottsága, nem volt meg az a hidegvére, amelyre, mint a csatában a katonának okvetlen szüksége van az igazi gyakorlott tűzoltónak."

Az 1880-ban létrehozott városi önkéntes tűzőrség jelentősége éppen abban állt, hogy legalább jelenlétükkor lehetett úgy-ahogy szervezetten oltó magra számítani. Beavatkozásuk eredményessége nem csupán rajtuk múlott, mert a szereket és felszereléseket a városházáról a városi kocsisok a jelzéstől kiszámíthatatlan idő múlva szállították a tűzesethez és nemegyszer előfor­dult, hogy lovaikat ott kifogva azonnal visszamentek, ahelyett, hogy a hor­dókkal vizet szállítottak volna.

Pedig a kései tűzjelzés mellett éppen az állandó vízhiány rovására írható az e korra oly jellemző, több házra kiterjedő tűz. Az ásott kutak ?oly csekély vizűek, hogy egy-két veder kihúzása után már iszapos víz nyerhető belőlük, mely tűzoltásra fel nem használható fecskendőből, mivel a hengereket csakhamar tönkreteszi". A lajtokkal történő távolsági vízszállítás sok időt vett igénybe, részint a lóvontatás szabta menetsebesség, részint a 4-600 literes (8­12 akós) lajt vödrözéssel megtöltése miatt. A lajt hamar kiürült, mert az egy fecskendőről táplált sugár percenként 160-190 liter vizet igényelt. ?Nyolc-tíz égő ház eloltására s a környék védelmezésére alig hat lajt hordott vizet s azt is jó messziről, ugy hogy víz hiányában a fecskendők gyakran szünetelni voltak kény­telenek egy ujabb szállítmány érkezéséig, közben persze a láng a nagy hőségben egymásután csapott át a szomszédos tetőkre, melyek mentéséről kellő vízmennyi­ség jelenléte esetén szó lehetett volna s ezáltal 3-4 ház teljes leégése megakadá­lyozható lett volna". A vízhiányt az I. világháború táján általánosan kiépülő mélyfúrású Northon-kutak és a hozzájuk csatlakozó víztároló tartályok, il­letőleg az autószerek megjelenése után a városi tűzoltóságnál rendszeresített 3- 4 m3 űrtartalmú vízszállító gépjárművek szüntették meg.

Az 1883-ban már halódó tűzőrségre alapozni nem lehetett. Nehéz helyzetbe került ezért a város, ti. a lakosság éppen azért tartotta távol magát az oltástól, mert a tűzőrség kivonulására számított. Annak 1884. évi feloszlá­sa után kezdett ismét tudatosulni a népben, hogy tűzveszedelemben megint csak magára hagyatkozhat, igaz, annyival könnyebb helyzetbe kerülve, hogy legalább a fecskendők kezelésében remélhették a város által arra felfogadott valamely iparos segítségét. A hozzáértő gazda nélkül maradt fecskendők rend­szeresen csődöt mondtak. 1887-re már annyira leromlott állapotba kerültek, hogy szeptember 4-én a harmadik tizedbeli Petrovszky Suskán György házában kiütött tűznél a kivonult három fecskendő közül egy teljesen használ­hatatlanná vált, egy pedig helyszíni javításra szorult. 1886-ban Friedman Mór aranymíves Pánis utcai színében meggyulladt a forgács és a szalma. Míg azonban az oltáshoz kiérkezett fizetett iparostűzoltók ?a fecskendővel babrál­tak a láng tetőbe kapott s egy pillanat alatt lángban állott a Friedmann-ház alsó épülete s a szomszédos Fábry-féle ház." A tűzoltást ismét a lakosság tervsze­rűséget nélkülöző igyekezete jellemzi ?az oltásoknál nincs semmi rend, csak zűrzavar. Parancsnokolni pedig, még ha vállalkoznék is arra valaki, teljes lehe­tetlen, mert ki fogadná a parancsot?"

A bábeli állapoton csak a kétségkívül szervezett keretek között működő, 1886-ban megalakult és 1887. szeptember végétől teljes körűen tevékenykedő önkéntes tűzoltó-egyesület léte változtatott gyökeresen. Bár szolgálati sza­bályaik nem maradtak fenn, így tűzoltási szervezetük nem ismert, egy bi­zonyos: a vállalásuk ideje alatt napvilágot látott sajtótudósítások és a város közgyűlése egyaránt elismeréssel szólt róluk.

A Petrovszky-féle ház leégésekor tapasztaltakon okulva az elöljárói tanács 1887. 09. 06-án határozott, hogy a jövőben ?minden tűzesetnél vala­mennyi vízfecskendő; így tehát a nagy fecskendő is a helyszínére szállíttassék", továbbá ha a városi lovak nem lennének elegendőek, Schlossberger fuvarossal szerződik, hogy tűzjelzés esetén lovaival a városháza udvarán megjelenjen. A tűzoltó-egyesület e hónaptól ügyeleti helyiséget kapott a városháza udvarán. Ezzel 2 fő éjszakai készenlétére nyílt mód, nap közben pedig a szereket kar­bantartó önkéntesek pihenő szobájául szolgált. 1888-ban a tűzoltó-egyesüle­tet - kérésére -12 darab nyelezett lapáttal, 4 darab különféle hosszúságú létrával és egy szerkocsival látja el a város. 1889-ben a belügyminiszteri ren­delettel közölteknek megfelelően mind a hat fecskendő csatlakozását magyar országos egységes csavarpárral váltják fel. Az átalakítást Fekete János hely­beli gépész végezte el.

A lakosság függetlenül a tűzoltó-egyesület lététől továbbra is köteles volt a tűzoltásban tevékenykedni. A jól működő tűzoltóság azonban ennek ellenkezőjére ösztönözte őket: ?Mihelyt a tűzoltóság megalakult, a nép a tűzzel nem törődött. ?Majd eloltják a tűzoltók!? gondolták és voltak és vannak kik még gúnyosan is nézik a derék tűzoltók erőlködéseit. Ha pedig segélyre szólítják fel őket, megtagadják azt." A lakosságra többé nem lehetett számítani, közönye mérhetetlen magasságokat ért el. ?A nagy közönség mint máskor is, gyönyör­ködött a látványosságban, de bizony igen kevés embernek volt kedve vizet hordani vagy szivattyút húzni."

A polgári fellendülés korát élő Csabán egyre szaporodnak az ipari és mezőgazdasági üzemek, kisipari műhelyek és kereskedések, ami egyben a ke­letkezhető tüzek gyakoriságát és kiterjedtebbé válását is jelentette. Kiszéle­sedett az ipari folyamatokban és a kereskedelemben részt vevő éghető anya­gok köre, ezeket különféle technológiával dolgozták fel. Mindezek sokrétű tűz­oltástaktikai ismeretet követeltek meg. A lakosság tűzoltástól távolmaradá­sa nem a felebaráti segítőkészség kiveszése, inkább a történelmi szükség­szerűség következménye: a szakértő tűzoltók kora érkezett el Csabán. A?... csabai paraszt hitem szerint így felel: azért nem töröm magam a tűzoltás körül, mert ez mostanában egy külön mesterség, a tűzoltók mestersége, a mihez én nem értek. Azért nem töröm magam a tűzoltás körül, mert romlik a ruhám, a mit keserves pénzen kerestem. Rontsa a ruháját az, a ki pénzt kap a tűzoltásért, vagyis a tűzoltó. Azért nem töröm magamat a tűzoltás körül, mert veszélyeztetem az egészségemet, sőt az életemet. A károsultat kárpótolja a biztosító-társaság, de engem nem kárpótol senki. Az én véleményem szerint a parasztnak teljes igaza van. Ez a való, a prózai élet, a többi üres phrasis."

Bölcsen döntöttek városatyáink 1889-ben, mikor a tűzoltó-egyesület ajánlatának elutasításával a tűzoltást kizárólag a fizetett tűzoltókból álló új községi tűzoltóságra bízták. A tűzoltóságot a városháza hátsó udvarán álló volt magtárból átalakított tűzoltólaktanyába helyezték el. Az 1891-ben ha­tályba lépett községi tűzrendészeti szabályrendelet alapján létre hozott külső és belső tűzőrökből álló tűzoltóság tagjai minden tűznél kötelesek voltak azonnal megjelenni. A tűzriadó első jelzése után a tűztől távolabb lakók a szertárhoz, a közelben lakók közvetlenül a tűzhöz vonultak. A szereket a községházán készenlétben tartott előfogatosok szállították a tűz helyszínére. A tűzjelzés módja annyiban változott, hogy jaminai tűz esetén a görögkeleti templom tornyában is harangoztak, Jamina akkori kerületszámozásának megfelelően 1, 2, vagy 3 harangütéssel. A szabályrendelet rögzítette azt is, hogy a tűzjelzést a tűz megszűnéséig folytatni kell. A csabai tűzoltóság 1890­-ben - a kézieszközöket nem számítva - 2 db. szívó-nyomó szerkezetű kocsi­fecskendővel, 7 db nyomó szerkezetű fecskendővel, 2 db ?kisebb-szerű, két kerekű fecskendővel" (minden bizonnyal targoncafecskendővel), 8 db lajtko­csival és 1 db szerkocsival rendelkezett. A község második szívó-nyomó fecs­kendőjét 1890 novemberében szerezték be, miután működőképességéről Ko­rosy tűzoltóparancsnok az aradi vásáron meggyőződött. Az új kocsifecskendő a régi monstrumokkal szemben könnyű volt, a kocsi és a nyomórúd kivételével farészeket nem tartalmazott. A korszerű fecskendők ez időben kovácsoltvas nyomókarokkal, becsiszolt fémdugattyúkkal, folyamatos sugárképzést biz­tosító légüsttel, a szivattyú 1 perces teljesítményének megfelelő nagyságú fémmedencével készültek. Kezelésük nyolc főt igényelt. Szivattyújuknak 6 méteres szívómélységnél is fel kellett vennie a vizet, a legelterjedtebb 100 mm hengerátmérőjű fecskendőnek legalább 160 liter vizet kellett szolgáltatnia percenként. Az 52 mm átmérőjű nyomótömlőre szerelt sugárcső 12 mm át­mérőjű lövőkéjével 26 méter vízszintes sugártáv elérése volt a követelmény.

A következő években sorra szerzik be a virágkorát élő honi tűzoltószer­ipar új megoldású termékeit. Természetesen valamennyi szívóművel is ren­delkezett. A budapesti Geitner és Rausch cégtől 1892-ben mozdonyfecskendőt és extincteurt (tűzoltókészüléket), 1893-ban vészvonatnak nevezett, felépít­ményén hidroforfecskendőt és kb. 500 liter űrtartalmú, vaslajtot hordozó tűz­oltószert vásároltak. 1895-ben a Jaminába már kihelyezett fecskendő és lajt mellé új hidroforfecskendőt rendszeresítenek, 1898-ban a régit felváltó fecs­kendőt rendelnek meg a Budapesti Szivattyú és Gépgyártól.

A mozdonyfecskendő a korszak népszerű tűzoltószere. A 80, illetve 100 mm hengerátmérőjű szivattyúval rendelkező, medencés fecskendő előnye, hogy aránylag könnyű volt, kis helyen a földre helyezve lehetett működtetni. Ezáltal a szívónyílás egészen alacsonyra került, s ugyancsak alacsonyra kerültek a nyomókarok is, minek következtében előnyösebbé vált az erőki­fejtés. Hidrofor névvel azokat a fecskendőket illették, amelyeknek nem volt medencéjük. Önsúlyuk kb. 40-50 kg-mal volt könnyebb, mint az ugyanolyan teljesítményű medencés kivitelűeknek. A fém medencét egy összecsukható 120-200 literes kendervászon káddal pótolták.

A fecskendőket a városháza hátsó udvarán lévő, e célra kialakított szín­ben tartották. 1891-ben az éjszakai kivonulásokat megkönnyítendő a színt lámpával láttál el, a tetőre pedig vízlevezető csatornát szereltek. A nagy értéket képviselő szereket az oldalfal nélküli építmény nem védte meg az időjárás viszontagságaitól, ezért 1893-ban a város új, téglapadozatú szertárt építtetett. Fejlődött a tűzjelzés is. 1894-ben a kistemplomi toronyőrséget és a tűzoltólaktanyát telefonnal kötötték össze, 1895-ben pedig a kistemplom felújításakor kialakítandó, a körüljárást lehetővé tevő toronyerkély készí­téséről döntött az elöljárói tanács.

A századforduló csabai tűzoltóságára bizton számíthattak a bajba ju­tottak. Más kérdés, hogy a tüzet fogott ház általában a lángok martalékává vált, az oltás inkább a tűz átterjedésének megfékezésére irányult. Nem róható ez fel tűzoltóink hibájaként, mert a-különösen belvároson kívüli-házak zsup- vagy nádfedelén a tűz villámsebesen terjedt, megállítani legfeljebb az ép részek lebontásával lehetett. A szétröppenő zsarátnok szalma- és széna­kazlakat, farakásokat gyújtott meg, újabb épületeket sodort veszélybe. 1888 márciusában a kastélyi részen 17 ház, 1910 nagycsütörtökén a Szik-szak utcában 11 ház égett le. A tűzvész kifejlődését csak nagy területen folytatott védekezéssel lehetett meggátolni. Nem volt ritka, hogy az oltáshoz a helyben állomásozó katonákat - akár egy századot - is kivezényeltek. A már ismerte­tett tűzjelzési fogyatékosságon és a vízhiányon kívül a hosszú vonulási idő is elősegítette a nagy kiterjedésű tüzek kialakulását. Noha a riasztást követően 1-2 percen belül megkezdték a vonulást - ami nem csekélység, figyelembe véve a szertárból előhúzás és a lovak befogásának időigényét -, a rossz utak nem tették lehetővé a lóvontatás adta felső sebességértékek elérését.

Az 1909-ben elfogadott tűzoltó-szabályrendelet elsősorban a főállású tűzoltókból létrehozott tűzoltóság szervezetét hivatott megállapítani, de vál­tozást hozott a tűzjelzés módszerében is. A kistemplomi toronyőr tűz ész­lelésekor elsőként telefonon tartozott jelzést adni a tűzoltólaktanyába, majd csak ezután haranggal. A harangot a görögkeleti templom tornyában minden tűzesetnél félreverték, jaminai tűz előfordulásakor az ottani toronyban is. Ez utóbbi esetben a kistemplomból tilos volt harangjelzést adni. Ez időben a kéziszerszámok mellett 8 darab ?újabb rendszerű tűzi fecskendő", 1 darab ?régi rendszerű tűzi fecskendő", 1 darab vas lajtkocsi, 7 darab fa lajtkocsi, 1 darab 18 méteres Ideál típusú előkocsis tolólétra, l darab szerkocsi, l darab betegszál­lító kocsi és 1 darab gráci dugólétra képezte a szerállományt. Rendelkeztek már mentőponyvával, mentőtömlővel és kerékpárral is. A szerek a tűzoltólak­tanyában, a gyalogsági laktanyában és a jaminai községháza udvarán nyertek elhelyezést. A felszerelés 1911-ben egy darab Mátrai-féle tűzoltó légző­készülékkel egészült ki.

A városi tűzoltóságról szóló, 1920-ban kiadott szabályrendelet rész­letesen taglalja a tűzoltóság szervezetét, a tűzoltók kötelességeit, a szolgá­latellátás és a tűzoltás szabályait, a lakosság kötelmeit. Előírta, hogy a tűz­oltóság jogosult oltóvizet vételezni a háztulajdonosok kútjaiból, továbbá az ivóvízhordó lajtosoknak minden tűzesetre vonatkozóan a lajtjaikkal való meg­jelenést és vízhordást. A tűznél minden munkabíró férfi köteles segédkezni, ?különösen a kéményseprő segédeikkel és a villanytelepi munkások". A tűz­jelzésre - ami most már legfeljebb fél óráig tartó harangkongatás - úgy a készenlétben, mint a szabadnapon lévő tűzoltóknak teljes felszereléssel a tűz helyszínére kellett sietnie. A gyorsabb vonulást elősegítendő, a város - kizá­rólag tűzoltás céljára - két pár lovat biztosít a tűzoltólaktanyába. A vonulás­ban lévő tűzoltók által adott kürtjel hallatára a kocsisok tartoztak az útról letérni. A lakosságnak ?az oltás terén ácsorogni és azáltal a tűzoltókat működésükben akadályozni, vagy gúnyolni tilos" volt. Nagy könnyebbséget je­lentett tűzoltóinknak a korábbiakhoz képest, hogy oltást követően ezután a tulajdonosnak kellett a tűz helyszínét letakarítani.

A szerek sorából a kocsifecskendők eltűntek. 1925-ben 2 darab 120 mm hengerátmérőjű mozdonyfecskendő, 6 darab 100 mm hengerátmérőjű mozdonyfecskendő, 6 darab, egyenként 600 literes vizeslajt és hordó, l darab 12 személy szállítására alkalmas szerkocsi és 1 darab 18 méteres tolólétra képezte a felszerelés gerincét.

1927 nagy fordulatot hozott, Békéscsaba Rt. Város Tűzoltósága rob­banómotor hajtotta járműhöz jutott. Az autófecskendőnek vagy autószernek nevezett tűzoltószer Berket gyártmányú autó alvázára rögzítetten szerelt 600-800 liter/perc teljesítményű Teudloff Dietrich típ. centrifugálszivattyút, kerekes orsót, kihúzós létrát és ülőhelyeket hordozott. Motorjának teljesít­ménye 35 LE, össztömege 3500 kg volt. Nyolc tűzoltó vonult vele. Ugyanezen évben vásárolták meg első kismotorfecskendőjüket is. A Rosenbauer gyárt­mányú, 400 liter/perc teljesítményű szivattyú 11,5 LE-s motorhoz kapcsoló­dott, a hordozható kivitelű tűzoltóeszköz 85 kg tömegű volt. 1929-ben egy Magosix típusú gépjárművel gyarapodott a tűzoltóság. A taxiként elterjedt személygépkocsi csomagterébe málházták a Rosenbauer kismotorfecskendőt a szükséges felszerelésekkel együtt. Az ily módon tűzoltáshoz használtra tett járművön a parancsnok és további 4 tűzoltó vonult. Tiszti autónak nevezték. A fecskendők vízellátásának biztosabbá tétele érdekében a városi teherautót 1931-ben tűzoltói célokra alakíttatták át. Az amúgy igencsak öregecske, komótosan cammogó járművet 1913-ban vásárolta a város. Kerekei tömörgu­misak voltak, a hátsó kereket lánccal hajtó 35/15 LE teljesítményű Benz­ Gaggenau teherautó felépítményét az átalakítás után leeresztő csappal ellá­tott 3850 literes tartály képezte. A vízszállítónak - korabeli elnevezésével autótanknak - kialakított tűzoltószer össztömege így 7000 kg lett. A gép­járműpark 1936-ban bővül egy 75/100 LE-s Mercedes típusú személyautóval, - állítólag a Rosenthal-malom (most István Malom) tulajdonosának aján­dékaként - amelyet rohamszerré alakítanak át. 1938-ban az akkor vásárolt MÁVAG (Csonka) rendszerű 400 liter/perc teljesítményű szivattyúval ren­delkező, 15 LE-s motorral hajtott, 135 kg tömegű hordozható kivitelű kismo­torfecskendővel szerelik fel. A motoros felszereléseket gyarapította az 1936-­ban beállított Mátrai tip. 400 liter/perc teljesítményű kismotorfecskendő is.

A 30-as évek csabai tűzoltósága gyakorlatilag már csak gépjárművel vonul, de a ?kéménytüzes? tűzoltó olykor a kerékpárt veszi igénybe. 1936-ban a lóvontatású szerek közül még a műszaki mentőszert használják, bár készen­létben tartanak 2 darab mozdonyfecskendőt is. A megmaradt további 3 darab mozdonyfecskendőből egyet-egyet helyeztek ki a gyalogsági laktanyába, Telek­gerendásra és a sopronyi tanyákra. (Jaminában ekkor már megszűnt a készenlét.)

A települési oltóvízellátás javítására 1931-ben a városi közgyűlés elha­tározta, hogy valamennyi újonnan létesítendő artézi kút mellé víztároló tartá­lyokat telepít. Elsőként egy-egy 18 m3 űrtartalmú földalatti betontartályt építettek a Jókai utcai és a Máriássy utcai artézi közkutaknál. A város 1926-­ban szerzett be egy francia gyártmányú Latil tip. locsoló- és utcaseprő gép­járművet. A 3500 literes tartályú, 750 liter/perc teljesítményű, de legfeljebb 2 atm. nyomást előállító centrifugálszivattyúval (melyet nem láttak el légtelenítővel, ezért a vízfelvétel feltöltéssel történt) rendelkező járművön a kapcsokat egységes csavarpárokra cserélték, így tűzoltói célokra is alkal­massá vált. A későbbiekben még egy Latil-t vásároltak. A két locsolóautó, ha kellet, a tűzoltáshoz is hordta a vizet, 1942-ben már csak a tűzoltóság ren­delkezése alatt álló vízszállítóként. A most már 3 db vízszállító üzemben tartása a fecskendők vízutánpótlását lényegesen biztonságosabbá tette. Városi vízvezeték-hálózat hiányában a vízszállítókat jobbára az Élővíz-csa­torna tűzoltólaktanyánál kiépített felszálló vezetékéből tudták feltölteni, ezért az ingajárat egyrészt időt, másrészt drága üzemanyagot igényelt. Az 1934-ben megindult, majd 1941-ben érdemlegessé vált tervezés a MÁV meg­lévő vízvezetékét kívánta tűzoltási célokra is felhasználni. Az alapelgondolás 6 tűzcsap telepítését vázolta fel, ezenfelül a továbbfejlesztett tervben a víz­vezetékről az Andrássy útig, a Horthy Miklós útig (ma Bartók B. út) illetve a II. kerületbe leágazásokat kívántak fektetni. Az ágvezetékek 2-2 tűzcsapot táplálnának, amelyek közül egy-egy a vezeték végére kerülne, tehát összesen 12 tűzcsap szolgáltatna vizet. Nagyszabású tervet dédelgettek a belváros oltóvízellátására is. A debreceni székhelyű Kerületi Tűzrendészeti Felügyelő 1940-ben majd 1941-ben is, szokásos évi szemléjén kifogásolta az oltóvíz­vételezés hiányosságait. Az e késztetés hatására 1942-ben született elkép­zelés szerint az Élővíz-csatorna mederközepéig benyúló szívóvezeték a lak­tanya szertári aknájába telepített szivattyúban végződne. A nyomóvezeték a városháza udvarain át a Szt. István térig húzódna, majd itt kettéágazva az egyik szárny az Andrássy út torkolatánál, a másik a Kossuth téren végződne. A város anyagi erejétől függően ezeket évente 50-100 m-rel bővítenék. A vezetékre tűzcsapot szerelnének a három udvar mindegyikében, a Szt. István téren és az elágazások végén. Az így kialakított helyekről télen-nyáron biz­tosított lenne az oltó- és utcaöntöző víz felvétele. A terv nem vált valóra.

Kiszélesedett a motorikus szerek köre. 1940-ben 2 db. ?Emág-Szilvai? ­féle úszókosaras hordozható kismotorfecskendő kerül a tűzoltóság hasz­nálatába. Ezek a 22 kg tömegű eszközök percenként 100 liter vizet voltak képesek szolgáltatni. Az egyiket kézi vontatású kétkerekű targoncára, a másikat az 1942-ben beszerzett és tűzoltószerré alakított Harley motor­kerékpár oldalkocsijába szerelték. Ez évben állították be az új 3 db Csepel motorkerékpárt részint kéménytüzes feladatokra, a légó célra beszerzett Minerva személykocsit pedig műszaki mentőszerré kezdték átalakítani. A felszerelések javításához nélkülözhetetlen eszközöket kapott a tűzoltóság: vasesztergapadot, hegesztő készüléket és villanyfúrót. A város Lancia teher­autójának alvázára gépezetes tolólétrát kívántak építtetni. A munkákat a Mátrai Antal és fia. Rt.-nél 1942-ben megrendelték, de a háború okán a tűz­oltószer nem készült el, az alapjármű 1946-ban a rákospalotai tűzoltóságnál volt. A város 1943-ban kiegészítette a tűzoltóság szerállományát egy 800 li­ter/perc teljesítményű kismotorfecskendővel és egy darab 1500 liter/perc teljesítményű centrifugálszivattyúval rendelkező, német gyártmányú Hlöck­ner típusú gépjárműfecskendővel.

A tűzfigyelést és jelentést az 1940-es években is elsődlegesen az evangé­likus kistemplom tornyában elhelyezett tűzőrökre (3 fő) bízta a város, bár a technikai fejlődés jelentőségüket lecsökkentette. A város területén ezenkívül nyilvános tűzjelző állomásokat építettek és természetesen az előfizetéses te­lefonokról is adnak jelzést. Külterületen az uradalmak magántelefonjai, vala­mint a MÁV és AEGV telefonjai használhatók fel tűzjelzésre. A városhoz közel, de tűzjelző állomástól messzebb fekvő területről a tűzjelző állomásig lovas vagy kerékpáros küldöncök jelentik a tüzet. Az 1942-ben 9569 épületből álló (ebből tanyai 2900), 55 031 lakosú, 2676 kat. hold belterületű, 51 416 kat. hold határral rendelkező Csabán 103 tűzhöz (ebből 65 bel-, a többi kül­terület) vonult ki a tűzoltóság. A tűzjelzés 52 esetben telefonon, 43-szor személyesen, 2-szer rendőr által, 2-szer rendeletre (?), 1-szer utólagosan és csupán 3 alkalommal történt toronyőr által. A tüzek keletkezési helyei jellem­zően a kémények, a mennyezetek, a kazlak és a tetők voltak, ennek megfele­lően a keletkezési ok jobbára az erős tüzelésben és a kéményből kipattanó szikrában keresendő.

Nem így az 1944 őszén keletkezett tüzeknél - minthogy azokat a háborús bombázás okozta. A szeptemberi légitámadást követő mentésekben még megszokott felszereléseikkel vett részt a csabai tűzoltóság, a novemberi csapás során lezúduló német gyújtóbombák tüzeit már csak a kényszerből ismét igába fogott lovak segítségével tudták oltani. A gyakorlatilag felszerelés nélkül maradt tűzoltóság újraélesztése 1946-tól indul meg.

A tűzoltólaktanya

A tűzoltók elhelyezésére a város 1889-ben, a városháza hátsó udvarán lévő magtárból alakított ki helyiséget. Ez még a kor által támasztott alacsonyabb igényt sem elégítette ki. Nem véletlen az elöljárói tanács 1907-ben hozott döntése: ?Miután a mostani ósdi és poloskával megrakott helyiségben a tűz­oltóság tovább nem maradhat, meghatalmazza a tanács a gazd. intézőt hogy a tisztviselői fizetségeknél előálló megtakarítások terhére 400 korona költség keretén belül az istálló mellé egy tűzoltó laktanyát építtessen s az új laktanyába a község intézményeinél már nem használt, de tiszta bútorokat alkalmazzon, - a régi épületgazdasági czélokra használandó fel." A döntést nem követte tett - az új elhelyezési épület csupán terv maradt. A kiképzés színvonalának emelésére - tizenhat évi huzavona után -1909-ben elkészült a mászóház, ami egyben a tömlőszárító torony szerepét is betöltötte.

A 20-as évekre már végképp tűrhetetlenné vált a legénység elhelyezési körülménye. Az 1924. szeptemberében tartott minisztériumi helyszíni vizs­gálat kikényszerítő hatására 1926-ban egy korábban raktárnak használt, de ugyancsak a városháza hátsó udvarán lévő épületet jelölnek ki a legénység számára. A belügyminiszter ezt a megoldást ideiglenes állapotúnak ismerte el. Az ?ideiglenesség? majd 30 éven át - egészen 1954-ig-a mai laktanyába költözésig tartott. Az új laktanya is hamar szűknek bizonyult. 1938-ban a

Körös-part felöli épületrészt alakították ki úgy, hogy emeletére raktárhelyi­ségek, földszintjére a parancsnoki és a tiszti iroda, valamint a telefonügyelet, pincéjébe a légóhelyiség került. A legénységi helyiségek a régiben maradtak.

Az 1940-es években megtartott kerületi felügyelői ellenőrzések minden esetben határozottan szóvá tették a tűzoltólaktanya tarthatatlan állapotát. A városi testületek elé 1942-ben és 1943-ban is kerültek megoldási változa­tok, de a megvalósítást a háború már nem engedte.

Korszerű laktanyát csupán 1954-ben kapott a tűzoltóság a Kazinczy utcában.

A belügyminisztériumi államtitkár átiratából, 1925

?...Bár elismerésre méltó a városnak a polgármester jelentésében említett az a törekvése, hogy a tűzoltóság fejlesztésére költségvetésébe nagyobb összeget vett fel, de helyt nem álló a polgármesternek az az alispán úrhoz tett je­lentése, amelyben kiküldöttemnek a múlt év szeptember 14.-én a helyszínén tett megállapításait túlzottnak, avagy téves informátión alapulóknak nyil­vánítja, mert a kiküldöttem a helyszínén személyesen az Orsz. Tűzoltó szövetség kiküldötteivel együttesen megállapított hiányok és rendelle­nességek úgy a múlt évben, valamint még 1925 évi február hó végén is fennál­lottak, mert Kuhárszky László kiküldött tűzrendészeti előadó jelentése szerint is a tűzoltóságnak laktanyája nincsen. A városháza udvarán lévő régi magtár egy részéből alakíttatott át egy őrszoba. Ebbe az őrszobába 45°-os szögben 14 falépcső vezet. Riasztás esetén a gyors lemenetel lehetetlen, s a tűzoltók bemondása szerint, nem egyszer történt meg, hogy a lerohanó legénység egyike-másika úgy legurult, hogy kocsin kellett kórházba szállítani. Egyébként ez az őrszoba nemcsak férges, de egészségtelen is. Hossza és szé­lessége 5- 5 m , magassága 3 m . Az egész tehát 75 m3 . Ablakainak száma: 3, melyeknek magassága 60 cm , szélessége 50 cm , a legénységnek nincsen tudo­mása arról, hogy részére új helyiség épülne. Az őrszobának tűzhelye nincsen, amelyen a szolgálattevő legénység ennivalóját megfőzhetné vagy felmelegít­hetné.

Személyesen győződött meg tűzrendészeti előadó kiküldöttem, hogy a legénységnek sem tisztességes ágyneműje, sem takarója, sem mosdója, sem törülközője nincsen.

Az őrszoba, illetve a tűzoltóság a telefonközponttal nincsen összekötve, csupán a toronyőrséggel. Tűzjelzést rendesen a 200 lépésnyire lévő rendőrségtől vagy toronyőrségtől kapja, aminek következménye, hogy a kivonulás annyira elkésve történik, hogy a meggyulladt objectum a tűzoltóság megérkezéséig már lángokban áll. Ezt a visszás állapotot még fokozza az a lehetetlen körülmény is, hogy a tűzoltóság a gazdasági intézővel aki a szabad­ságon lévő hivatásos tűzoltóparancsnok helyett a tűzoltóság felett a felügyele­tet teljesíti sincsen telefonnal összekötve, s így éjjel tűz esetén, a napos tűzoltó köteles a gazdasági intéző lakására futni, s a tűzről jelentést tenni.

A mászó torony annyira korhadt, hogy azon gyakorlatozni teljes lehe­tetlenség.

A legénység panasza, hogy az orvos és gyógyszer elvonatott, hogy nincsen baleset ellen biztosítva, s végül, hogy a katonaviseltek nem kapják a hadi­pótlékot.

Minthogy kiküldöttem nem informátiók, de személyes észleletek és megállapítások alapján tette meg hozzám jelentését, végeredményben tehát megállapítható, hogy a város polgármestere alispán úrhoz a valóságnak nem mindenben megfelelő jelentést téve a legfelsőbb hatósággal szemben meg nem engedhető módon nyilatkozott, a legfelsőbb hatóság megállapításait alapta­lanul téves informátiókon alapulóknak jelentve ki, amely eljárása a felettes hatóság iránti tiszteletlenségre enged következtetni. A város polgármes­terének a megállapított hiányok pótlása és kiküszöbölése, de nem a felsőbb hatóság ténykedésének bírálata a feladata és kötelessége.

Felhívom alispán urat, hogy az előlhivatkozott számú rendeletem pon­tos foganatosításáról gondoskodjék, ennek megtörténtéről személyesen győződjék meg s a város polgármesterének fentebb elmondott eljárása felett rosszalásomat fejezze ki azzal a megjegyzéssel, hogy a jövőben esetleg észlelt hasonló eljárásáért megtorló eljárást fogok folyamatba tenni.

Tett intézkedéséről s annak eredményéről 30 nap alatt kimerítő je­lentést várok.

Budapest, 1925. évi április hó 29-én

A miniszter helyett: államtitkár"

Lehóczky tűzoltóparancsnok javaslataiból,1942. január 12.

?...Rá kell mutatnom arra, hogy a szertár a jelenlegi meglévő szerek be­fogadására kicsi, egyoldalú ki és bejárással bír, télen rengeteg tüzelőszert kíván a bemelegítése és főleg nem közvetlenül az utcára nyílik, hanem vagy három udvaron keresztül, vagy a keskeny és rendkívül rossz kövezettel bíró szűk terjedelmű Körös-partra, ami tűzrendészeti szempontból, főleg a gyors kivonulás szempontjából hibás és veszedelmes. A legénységi háló és ebédlő méreteire kicsinyek. Ágyak, szekrények a légtérből annyi helyet foglalnak el, hogy az alvó legénység nem kap elegendő levegőt, úgy annyira hogy még a leg­nagyobb hidegben is a fűtés mellett 1-2 ablakot nyitva kell tartani, ami rend­kívül sok hiábavaló fűtő-anyag pazarlását jelenti.

A hálószoba és ebédlő: Amidőn ez az épület épült, nem laktanya céljaira épült, hanem a raktár helyiségeknek. Ha e háló helységet megfelelővé óhajtanók tenni, úgy a tetőzetet le kellene bontani, a mennyezetet fel kellene emelni annyira, hogy kellő levegőtér álljon rendelkezésre. A padlózatot fel kel­lene szedni, mert a hálóterem egyik sarkában valamikor pöcegödrök voltak, úgyhogy a behordott föld ott lesüllyedt, a padló alatt hatalmas üreg van, ebben az üregbe szivárog az udvaron megállott esővíz, úgyhogy az egyik sarok hátsó és oldalfalai állandóan nedvesek és egészségtelenek. Az ebédlő közvetlenül a város szénatartójának falával van összefüggésben, amely ugyancsak nedves, rosszlevegőjű és főleg annyira kicsiny, hogy ott a szolgálatot teljesítő 16, illetve 18 tűzoltó és mentő, csak részletekben tudnak ebédelni, ha még hoz­zászámítjuk a bejövő családtagokat, akkor azt mondhatjuk, hogy ember-em­ber hátán áll mozogni nem lehet, még kevésbé ebédelni. Ez a helyzet különösen télen kibírhatatlan. Nyáron pedig az ebédlőben történő ebédmelegítések főzések szinte elviselhetetlenné teszik a benntartózkodást. Mosdó, tussoló helyiségek nincsenek, amelyek pedig egy tűzoltóság életében elengedhe­tetlenül szükségesek. A mosdás és tisztálkodás téli időszakban ugyancsak e kis ebédlő helyiségben történik. Nyáron kénytelenek a mosdót az udvarra vinni és ott a jövő-menő tisztviselők és egyébb személyek előtt nyíltan mosda­ni, ami elég kellemetlen és visszatetsző.

A város tűzoltóságában 8 autó áll. Ezeknek a javítása nyári hónapok­ban, szép időben a jelenlegi kis műhelynek nevezett lyuk előtt történik. E műhelyben tisztességes javítópadokat, gépeket, egyszóval az autó üzemben­tartósához szükséges felszerelést beállítani a helyszűke miatt lehetetlen, er­ről tehát a szolgálat teljesítésének és a készenlét zavartalan ellátása érdekében feltétlenül tenni kell valamit, amely azonban sem a jelen helyiség­ben, sem az udvaron meg nem oldható, különösen ha tekintetbe vesszük azt, hogy a tűzoltóudvar túlsó oldalán helyetfoglaló mászóház, pótszertár és ben­zinraktár az udvar nagyrészét kitölti, újabb H.M. rendelet értelmében pedig a még meglévő udvarrészletet 98 személy részére futóárok rendszerű fedett óvóhely létesíttetett, kizárja a lehetőségét annak, hogy e területen egy minden tekintetben megfelelő autójavító műhely és állás állíttassék fel. ....

Javaslatom az, hogy a tűzoltólaktanya kérdésének végleges elintézésére a Szalay örökösök Andrássy út 38 számú háza ... tekintessék meg ..."

A tűzoltóság felszerelése

1927-ben:

Városháza udvarán elhelyezve:

1 darab autófecskendő (új beszerzés)

1 darab motorfecskendő, utánakasztható (új beszerzés)

1 darab közp. fémszelepes mozdonyfecskendő 100 mm hengerbőséggel

1 darab közp. fémszelepes szánfecskendő 100 mm hengerbőséggel

1 darab nagy szerkocsi teljesen felszerelve kihúzó létrával

1 darab kis szerkocsi teljesen felszerelve 2 db gráci létrával

1 darab Ideál tolólétra 18 méteres

3 darab vas vízhordó lajt 6, 8,10 hl űrtartalommal

2 darab kerekes orsó fecskendő után kapcsolható

Középületekben elhelyezett fecskendők:

Erzsébethelyen 2 db fémszelepes mozdonyfecskendő, 80 mm henger­

bőséggel,

Gyalogsági laktanyában 1 db gumiszelepes mozdonyfecskendő, 80 mm hengerbőséggel,

Állami méntelepen 1 db gumiszelepes mozdonyfecskendő, 100 mm hengerbőséggel

1936-ban:

I. készenléti szerek:

1 darab Magosix tisztaautó, teljes felszereléssel

1 darab Berliett autófecskendő 600 l/p turbófecskendővel,

3 db létrával, bontó eszközökkel, légzővel stb. felszerelve

1 darab Mátray-féle aggregát fecskendő 400 1/p teljesítménnyel,

1 darab Benz-Gaggenau autótank 3850 l. víztartállyal,

1 db 12 m-es kihúzólétrával

1 darab Mercedes rohamautó

1 darab DKW motoros centrifugál szivattyú 8001/p árvédelmi célokra

1 darab Roth motoros centrifugál szivattyú 6001/p árvédelmi célokra

1 darab mozdonyfecskendő közp. fémszelepes, lófogatú

1 darab mentőszerkocsi, lófogatú

1 darab 2 kerekű mozdonyfecskendő 5001-es lajttal, lófogatú

II. Kéziszerek:

1 darab puttonyfecskendő lengődugattyús

1 darab Total poroltó

1 darab Tetra gázoltó

1 darab Minimax haboltó

1 darab Minimax vizesoltó

III. Lófogatú szerek telepeken elhelyezve:

1 darab közp. fémszelepes csapott farú mozdonyfecskendő (gyalogsági laktanyában)

1 darab közp. fémszelepes csapott farú mozdonyfecskendő (Telekgerendáson)

1 darab közp. fémszelepes csapott farú mozdonyfecskendő (Sopronyi tanyákon)

IV. Tartalék felszerelés:

1 darab hidrofor fecskendő

1 darab targoncafecskendő

2 darab pinceszivattyú

1 darab 18 m-es tolólétra előkocsival (szolgálaton kívül, nem életbiztos)

1944 decemberében:

Szertárban vannak:

1 darab Honvéd motoros fecskendő 800 pl-es

1 darab Mávag (Csonka) 400 pl-es

1 darab Mátrai 400 pl-es

1 darab Latil vízszállító és locsolókocsi G.C.000 sz. hozzávaló felszereléssel

1 darab vízszállító tankkocsi G.C.009 sz. Használhatatlan állapotban

Elvitték (magyarkatonaság):

1 darab Latil vízszállító kocsi G.C.008 sz. 944. okt. 6-án

1 darab mentő Magosix B.N.153-as

Elvitték (orosz katonaság):

1 darab tisztaautó Magosix G.C.001. sz. Bécsben a romok között

1 darab autófecskendő Berliette G.C.002.sz.1944. okt. 6-án

1 darab rohamautó Mercedes G.C.012. sz. Gyulán van jelentve XII.18-án

1 darab műszaki mentőautó Minerva, mint próbakocsi szerepelt

Polgármester úr rendelkezésére:

1 darab Clöckner autó-nagyfecskendő 1500 pl-es 2-056-os teljes műsza­ki felszereléssel és tűzoltói felszereléssel 1944. okt. 6-án

Ford 2,5 tonnás tehergépjármű

         Összeállította: Kisházi Gusztáv őrgy.

         Megjelent 1997-ben