| Felhívás! |
| Kérek mindenkit, hogy az Eclipse, Breaking Dawn fordításokat meg Twilight könyvet se tőlem kérjétek, ha valakinek kell az írjon ide: twilightbooks@freemail.hu. |
|
Kirúgták az Alkonyat rendezőnőjét
Éppen pénteken éltettük a női rendezőket, részben annak kapcsán, hogy Catherine Hardwicke Alkonyat című alkotása minden idők legerősebb kezdését produkálta a kasszáknál a női rendezők filmjei közül. Sajnos úgy tűnik, korai volt messzemenő következtetéseket levonni a diadalból: a Variety úgy tudja, hogy az Alkonyat-franchise New Moon című második filmjét nem Hardwicke fogja rendezni. A Summit stúdió nem késlekedett a döntéssel, hogy előrehozza a folytatás forgatását és múlt héten még azt állították, tárgyalnak Hardwicke-kel.
A tárgyalások rákfenéjének állítólag az bizonyult, hogy a rendezőnő határozott elképzeléssel rendelkezett a New Moon vászonra viteléről, ami nem vágott egybe a stúdió víziójával. Ők ugyanis nem szeretnék, hogy Bella a film nagy részét távol töltse Edwardtól és vámpírok helyett vérfarkasokkal időzzön. Nem utolsó szempont az sem, hogy a könyvben kisebb szerep jut Edwardnak, a film viszont nem engedheti meg magának, hogy felbőszítse a Robert Pattinsonért visongó tinilányokat azzal, hogy alig látják a filmben kedvencüket. Más kérdés, hogy ugyanez a tábor akkor is csalódhat, ha túlságosan eltérnek a regényektől. Origo.hu 0 Komment
Feladva 14 Dec 2008 by Katie
Fatal error: Allowed memory size of 25165824 bytes exhausted (tried to allocate 5456027 bytes) in /cutenews/inc/shows.inc.php on line 475 |