Kényszerpálya

Üveggolyó sorsod kéretlen vezet,
Nap nem szikráztatja, Te mégis követed.
Feladnád, eldobnád, világod elhagynád,
Egy könnyed lépésért
csillám-lelked maradékát adnád.

A fák árnyai közt néha elcsábulsz,
Test kéreghez hajtva: az élethez simulsz.
Együtt lélegzik gyökér, korona, Ember,
Eszedbe sem jut ott
a fárasztó nyűgös hétköznap reggel.

De Ő ott lesz az erdő szélén, dobbal
kényszerít, lépj monoton ritmust: bal-jobb-bal.
Állj be a sorba, vár a szögletes Világ.
Mert enni kell, és kell a pénz.
S az álmok úgysem szabadok már...

2006