A csoda

Emberek földjén túl, lelnél egy országot.
Őrként egy kisember magányosan él ott.
Egyetlen dolga van, vigyázni a határt,
Nehogy bármi rossz megsértse a csodát.

Kisgyermekként mi is, gyakran arra jártunk,
Meseország kapuját éjjel sarkig tártuk.
Hömpölygő folyón is mindig átjutottunk,
S partjáról a kisembernek kagylót, csigát, hoztunk.

Nevetve egy reggel, azzal jött a lányom,
Milyen csoda mesét hozott most az álom.
Hömpölygő folyót lelt, és átjutott rajta,
Volt egy vaskapu is, olyan órjás fajta...

De nem ez az érdekes! Hadarja már tovább:
Láttam én ott egy aranytollú harkályt.
Kopogott a fákon, keresett kukacot,
Megmutatta fészkét, s a három porontyot.

Náluk is este volt, mesemondó idő,
Elindultam haza, de elfogyott az erőm.
Leültem pihenni, s egy kicsit féltem is,
mert a bokrok között megzörrent valami.

Képzeld! Egy kisember, mellette hintaló!
Adtak nekem almát, tudod, a mosolygót
Mutatott az emberke nekem egy kiscsigát
Azt mondta Te adtad, s őrzi sok éve már.

Csitítanám: ráér, mondhatja lassabban,
Ő kipirultan mesél , levegőért sem kap:
Képzeld a hintalónak sörénye csak szalma,
A szeme meg résnyi. De az?? Mint a csillag!

Becézgettem, szépen kértem, barátja is lettem.
Megígérte, hogyha hívom, éjjel eljön értem.
Felültetett a hátára, s hazáig ringatott
Olyan szép volt, nem felejtem,
KÉREK EGY HINTALÓÓT!

Reméltem, hogy így lesz, hogy egyszer oda eljut
Küldök majd a kisembernek hálából egy kagylót.

2005