UGYSE Biográfia

 

Az UGYSE nevű zenekar 2006. április 10-én alakult meg, Huzsvár Attila a zenekar énekese és Farádi Vörös Ákos Mihály, a zenekar ritmusgitárosa voltak az alapító tagok. A zenekar Tatabányai székhelyű, de igen mobilis, a próba helye egy garázs a város szélén, annak minden előnyével és hátrányával...

Június 10-re kész volt az első demo CD-nk, melyen hat szám hallható, öt saját szerzemény és egy feldolgozás - 16 tonna. Az együttest kimondottan saját dalok előadására alakítottuk, s ennek mindenben megpróbálunk eleget tenni.

A zenekarnak először női dobost szerettünk volna, akit meg is találtunk, sajnos azonban a feszített munkatempó a személyes-, és családi problémái miatt túl sok volt, így kilépett az együttesből, amit akkor "Era és a lompos falka" nevet viselte. Sürgősen új dobos után néztünk, így került a zenekarba Bartha Károly, aki teljesen beváltotta a hozzáfűzött reményeinket, kivéve, hogy nem nő, de ezt kompenzálja a tehetsége. A zenekar szólógitárosa - Bartos Attila - teljesen kezdő, viszont szépen tanul. A basszusgitárosunk - Kiss Gábor - több zenekarban is játszott már, így neki van gyakorlata a színpadon.

2006. április végén már koncertet is adtunk a "Gladiátor" nevű rock kocsmában, majd május végén és június elején egy-egy koncertünk volt a "Puskin" nevű művelődési házban. Mindkettő műintézmény Tatabányán található.

A 2006 nyarán koncertet csak a Balaton partján adtunk, aminek az ott tartózkodó szép leányok örültek inkább, mint az ott lakók, mivel nem hivatalos koncertek voltak, ugyanis az együttes tagjai akusztikus hangszereken is bárhol játszanak, ha van rá lehetőségük, és a közönségnek tetszik, amit játszunk.

2006. szeptemberétől szervezés alatt vannak koncertek - Budapesten - ezek időpontjáról a későbbiekben tudunk felvilágosítást nyújtani.

Amint az együttesnek ígért támogatásokat megkapjuk, azonnal elkészítjük a nagylemezt, melynek az anyaga már kész van, csak az anyagi oldal vár megoldásra.