Csak azért is Csakazért SE

Első szezonjukban bajnoki ötödikek a szegedi ülőröplabdások

Ülő Bika számomra márkanév. Eloször is a híres sziú főnök jut eszembe, aki 1876-ban a legendás Little Big Horn menti csatában tönkreverte Custer tábornok seregét, megtépázva ezzel az „amerikai álmot”, másodsorban pedig a törzsfőnökhöz címzett ételremek kedvenc kecskeméti éttermemben. És végül, de nem utolsósorban itt van az NB I-es szegedi ülőröplabda-csapat. A Csakazért SE ÜlőBikák.

A legtöbben hajlamosak legyinteni, ha a mozgássérültek sportjáról, teszem azt a paralimpiáról beszélünk. Persze a többség akkor is elfordítja a fejét, amikor egy mozgássérültet, fogyatékost lát az utcán. A legkönnyebb homokba dugni a fejünket. Aztán a sérültek oldalán pattog a labda, hogy megpróbáljanak kitörni a képzeletbeli karanténból. Például úgy, hogy ténylegesen kézbe veszik és pattogtatják azt a bizonyos labdát. A sport mint kitörési pont. Szegeden Jónás László egykori sportgyúró honosította meg az üloröplabda-gondolatot, miután 2002-ben amputálni kellett az egyik lábát. A fanatikus sportember, aki hosszú idon keresztül dolgozott a szegedi férfi röplabdásokkal, nem akart szakítani imádott sportágával; sot, úgy döntött, maga veszi kezébe a labdát. Megalakult a Szegedi Mozgássérült Amatorök Egyesülete, amelybol a tavalyi év végén Jónás László és Csíkos Gábor vezetésével szakmai okokból kivált a Csakazért SE Ülo Bikák üloröplabda-csapata.

Csúszni-mászni

„Tulajdonképpen egy baráti társaság jött össze” – mesél a kezdetekrol a csapat „nehéztüzére”, Péterfy Tibor, aki egykoron NB I-es röplabdázó volt, s ifjúsági válogatottságig vitte. Két éve sorozatos térdmutétjei miatt abba kellett hagynia a játékot. Péterfy enyhén mozgássérültnek számít, emiatt nem tudják egyelore figyelembe venni a üloröpi-válogatottnál. A nemzetközi versenyeken szigorúbbak (vagy mondjuk úgy, szubjektívek) a kontrollok, nem biztos tehát, hogy engednék pályára lépni. A magyar bajnokságban annyi a megkötés, hogy három súlyosan mozgássérült, valamint egy enyhén mozgáskorlátozott játékosnak kell a pályán lennie. Ennek megfeleloen az Ülo Bikák keretét sem csak mozgássérült sportolók alkotják. Sérültek és egészségesek, nok és férfiak együtt szerepelhetnek.

A 2004 novemberében megalakult gárda több tagja korábban is kötodött a röplabdához. Petró János például a Medikémia Szeged csapatánál dolgozott elnökségi tagként, Csíkos Gábor, Csíkos Szilárd és Péterfy Tibor magas szinten uzték ezt a sportágat, a már említett Jónás László gyúróként segített. De természetesen nem volt kötelezo elofeltétel a játék ismerete. „Negyvenhat évesen értem eloször kézzel a labdához. Egyszer csak ott voltam a többiekkel, ültem a fenekemen és csúsztam-másztam a parkettán ” – viccelodik Petró János.

Fejlodni

A szakmai rész irányítása az egykoron a röplabda-válogatottban is szereplo Csíkos Gábor, illetve Péterfy kezébe került. Ok eloször technikailag próbálták meg magasabb szintre hozni „mukedvelo” társaikat. „Addig, amíg mindenki meg nem szerezte a kello labdabiztonságot, nem foglalkozhattunk a taktikai elemekkel. Aztán ahogy játszottunk meccseket, úgy szoktuk egymást és a légkört: tanultunk” – így Péterfy. „Az év elején a Magyar Kupában még nem nagyon vitézkedtünk, bár az is igaz, hogy János a legjobb három csapattal sorsolt minket egy csoportba. Azóta viszont játékban rengeteget fejlodtünk, meglátszik a csapaton a röpisek munkája” – fuzi hozzá Fekete Szabolcs, aki a mozgássérülteknek rendezett atlétikai versenyeken komoly sikereket ért el korábban, de régóta dédelgetett vágya vált valóra azzal, hogy Ülo Bika lehet.

A folyamatos fejlodés az 5. helyhez volt elegendo a bajnokságban. Elsore nem is rossz. Mindezt heti két edzéssel érték el. A tréningeknek a Vedres István Szakközépiskola tornaterme ad otthont. (Ide várnak minden érdeklodot szeretettel csütörtökön és vasárnap 19 órától.) A termet szerencsére ingyen használhatják. Támogatójuk nincs, az utazási, muködési, versenyeztetési költségeket saját zsebbol állják. A labdáikat örökölték, a mezeket és a versenyhálót ajándékba kapták . Természetesen tisztában vannak vele, hogy az üloröplabda, s egyáltalán a mozgássérült-sport nem hozza lázba az illetékeseket. Szabolcs szerint ez hozzáállás az elozo rendszerben gyökerezik. „Nagyon beleágyazódott a gondolkodásba, hogy sérült vagy fogyatékos gyerekedet el kell rejteni a nyilvánosság elott. Társadalmi nyitásra lenne szükség. Akkor talán még abban is reménykedhetnénk, hogy egy mozgássérült ismeretlenül is beállít hozzánk” – mondja. Az Ülo Bikák mindenesetre igyekszenek felhívni magukra a figyelmet. Kétszer tartottak már nagy sikeru nyílt edzést, illetve saját weblapot is muködtetnek ( http://www.ulobikak.atw.hu).

Gyozni

A csapat fo erénye, hogy tagjai remek kis közösséggé kovácsolódtak össze. A közös sportolás pedig szembesíti az egészségeseket azzal, hogy a mozgássérült nem feltétlenül azt várja el az ép társaitól, amit nyújtanak neki. Ok ugyanis nem szánalmat szeretnének. A közösség teljes értéku tagjai kívánnak lenni. „Mi sokat poénkodunk egymással, velük, s ez segíti is a teljes életüket. Ezek a poénok másként ülnek meg egy ilyen társaságban, sokkal nyitottabbá válik az ember. Magyarországon a legtöbben félnek a mozgássérültektol. Máshol, például Svédországban viszont ugyanúgy mászkálnak a sérültek az utcán, sokkal befogadóbb a társadalom. Nálunk megbámulják oket, beszólnak nekik. Pedig meg kell tanulni együtt élni velük. A sport segít felfedezni ezeket az alapigazságokat” – magyarázza János. Ez tehát a legfontosabb. Vagy mégsem? Szabolcs, Tibor és János egyöntetuen állítják, hogy a gyozelem a legszebb az egészben. Ezért csinálják. „Azért utazzunk több száz kilométert, hogy utána bucira verjenek minket?” – teszik fel a kérdést.

Az 5-9. helyért folytatott rájátszás november 26-án ért véget. A szegedi Móricz-iskola tornatermében az Ülo Bikák többek között budapesti és nagykanizsai riválissal mérkoztek. Akik bizony elég sokat utaztak, hogy itt legyenek. Aztán a Bikák bucira verték oket.