Főmenű
Üzemi Tanács
Bejelentkezés
Kapcsolat felvétel
|
Archív 2021
 A Bérszövetség Hírlevele
A fővárosi tulajdonban lévő cégek munkavállalóit képviselő, Bérszövetségbe tömörült szakszervezetek március 9-én egyeztetés folytattak Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel a béremelések tárgyában.
A tárgyaláson részletes tájékoztatást kaptak a Főváros pénzügyi helyzetének várható alakulásáról. A bemutatóban elhangzott, hogy az elvonások és a járvány miatti csökkenő bevételek miatt őszre még optimista becslések szerint is mínuszba fordul a költségvetés béremelések nélkül is.
Kiss Ambrus főpolgármester helyettes elmondta, hogy mindezek ellenére nem akarnak csoportos létszámleépítéseket, vállalják, hogy a Budapest pótlék rendszertét Kollektív Szerződésekben is rögzítve tovább fejlesztik és a cafeteria rendszereket egységesítik a cégek között, illetve több éves bérmegállapodások lehetőségét is felajánlja a Főváros.A Bérszövetség képviselői a béremelések elemeként ugyan elfogadják a javaslatot, de kitartanak a béremelés kiharcolása mellett, mert nem elfogadható, hogy a dolgozók reálkeresete 2021-ben csökkenjen még a járvány miatti helyzetben sem.
keddi tárgyalást követően a Bérszövetséget alkotó szakszervezetek március 11-én egymás között folytattak egyeztetést, amelyen kialakították közös álláspontjukat, miszerint elfogadva a Főpolgármester-helyettes által felajánlottakat, nem engednek az eddigi álláspontjukból, miszerint agaszkodnak a béremeléshez, amelynek csak kiegészítői lehetnek a Városházán elhangzott ajánlatok. A béremelések kiharcolása érdekében a további lépéseiket időben és tartalomban összehangolják. Időhúzásnak nem látják értelmét, ezért arra készülnek, hogy hamarosan bejelentik a konkrét bérigényüket és ennek nyomatékot adva további jogi lépéseiket. A szakszervezetek közötti koordiációt a továbbiakban is Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke fogja ellátni.
Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége
Egységes Közlekedési Szakszervezet
Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000
Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete
Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete
Magyar Szakszervezeti Szövetség
jQuery TlaÄĂtko na zaÄiatok by William from Wpromotions.eu
Top
 A BKSZSZ az EKSZ és a VTDSZSZ közös tájékoztatója a járművezetők védelmére hozott intézkedés végrehajtásáról
Tisztelt járművezetők!
A járművezetők egészségének megóvása érdekében a járművek első ülései lezárásra kerültek. Ez egyben meghatározza azt a területet, ahol az utasok nem tartózkodhatnak. Továbbra is érvényben van a felhívás, miszerint a járművek belsejében kell utazni.
Ebből következően a járművezető felszólíthatja akár szóban, akár a FUTÁR rendszer előre telepített egyenszöveg bejátszásával mindazokat, akik ezt az utasítást figyelmen kívül hagyják, hogy hagyják szabadon ezt a területet.
Érvényes ez a leszállni kívánókra is, mivel a területen történő tartózkodás tilalma mindenkire vonatkozik.
Amennyiben a felszólított személy (személyek) nem tesznek eleget a felhívásnak, hasonlóképpen kell eljárni, mint minden utazási feltételek be nem tartása esetén.
Előbbiekből fakadóan senkinek nem kell tartania attól, hogy bármilyen hátrányos intézkedésben lesz része, ha ilyen történne, keressétek az érdekképviseleteket!
2021. március 12.
BKSZSZ, EKSZ, VTDSZSZ
jQuery TlaÄĂtko na zaÄiatok by William from Wpromotions.eu
Top
 Tisztelt Munkavállalók!
A BKSZSZ az EKSZ és a VTDSZSZ közös tájékoztatója
A BKSZSZ és tagszervezetei, az EKSZ valamint a VTDSZSZ és tagszervezetei, a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel ismételten kezdeményezték a járművezetők egészségének megóvása érdekében, az eddig bevezetett intézkedések mellett, zárják el az autóbuszok, trolibuszok két első ülését az utazóközönség elől, egyben megtiltva a járművezetők környezetében történő várakozást is.
A kezdeményezés eredményeként a munkáltató vállalta, hogy a hét folyamán elkezdi és a hétvégéig be is fejezi a járművek első üléseinek kordonozását.
Az érdekképviseletek véleménye szerint ezt a lépést sokkal korábban kellett volna meghozni a menedzsmentnek, annak érdekében, hogy a munkavállalók megfertőződésének esélye minimálisra csökkenjen.
Budapest. 2021. 03. 10.
jQuery TlaÄĂtko na zaÄiatok by William from Wpromotions.eu
Top
 Kedves Munkatársaink!
Megjelent a veszélyhelyzet időszaka alatt alkalmazandó társasági szabályokról szóló 46/VU/2020. számú vezérigazgatói utasítás – a továbbiakban: Veszélyhelyzeti Utasítás) 5. számú módosítása, melynek főbb rendelkezései a következők:
- A védett munkavállalói csoport valamelyikébe (60 éven felüli, krónikus beteg, várandós) tartozó munkatársak távmunkaszerződésének hatálya, továbbá a Speciális Távmunka Megállapodások hatálya 2021. március 19. napjáig hosszabbodik meg.
- Ha a koronavírus elleni védőoltáson történő megjelenéshez szükséges időtartam érinti a munkavállaló beosztása szerinti munkaidejét, haladéktalanul köteles erről a munkáltatói jogkörgyakorlóját és a közvetlen felettesét tájékoztatni abban az esetben is, amennyiben a munkavállalót a háziorvosa az oltás soron kívüli beadásával kapcsolatban keresi meg. A védőoltáson történő részvétel miatt a munkavállaló természetesen szabadságnapot is igényelhet, vagy – amennyiben lehetőség van rá – a beosztásának módosítását is kérheti. Amennyiben ezek nem lehetségesek, vagy a munkavállaló nem kéri, abban az esetben a koronavírus védőoltáson történő részvételhez szükséges időtartam igazolt, nem fizetett távollétnek minősül, ha a munkavállaló a megjelenés időpontját tartalmazó igazolást bemutatja.
A részletszabályokat, továbbá egyéb rendelkezéseket a 10/VU/2020. számú vezérigazgatói utasítás és 1. számú melléklete, illetve az 5. számú módosítással egységes szerkezetű Veszélyhelyzeti Utasítás is tartalmazza, melyek a salamonon a következő linkek segítségével érhetők el:
10VU2021.pdf
10VU2021 1. számú melléklet - oltáson részvétel.pdf
46VU2020ESZ5.pdf
Ismételten felhívjuk valamennyi munkatársunk figyelmét, hogy a gyakori kézmosás elengedhetetlen, a tömeg kerülése, a távolságtartási szabályok betartása, a maszk viselése szükségszerű a járvány terjedésének lassításához, Társaságunkon belüli elterjedésének megelőzéséhez.
#vigyázunkegymásra
#vigyázzunkegymásra
Jogi és Humánpolitikai Igazgatóság
jQuery TlaÄĂtko na zaÄiatok by William from Wpromotions.eu
Top
 Kedves Kollégák!
A koronavírus harmadik hulláma ismét nagyon komoly kihívás elé állított bennünket. A Kormány a napokban hozott friss intézkedésekkel a megbetegedések gyors terjedését, megállítását célozza meg, lehetővé téve ezzel a súlyosabb következmények elkerülését.
Én is nyomatékosan kérek mindenkit, vegye komolyan a korlátozásokat, hiszen ha a következő két hétben betartjuk azokat, utána nagyobb esélyünk lesz arra, hogy a lazítás, amit már mindannyian nagyon várunk, belátható időn belül bekövetkezhessen. Az elmúlt egy évben már megszokott védekezési módok (maszk, távolságtartás, gyakori kézmosás, stb.) és a korlátozások betartásán kívül nagyon fontos, hogy minél többen megkapjuk az oltásokat, hiszen ez az egyik leglényegesebb eleme a járvány megfékezésének.
A BKV vezetése tisztában van azzal, hogy az itt dolgozók jelentős része – mivel nap mint nap nagy tömeggel találkozik – fokozottan veszélyeztetett. Ezért lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a Társaság dolgozóinak minél hamarabb védőoltást biztosítsunk.
A foglalkozásegészségügyi szolgáltatónk felkészült a dolgozók tömeges oltására, a BKV Koronavírus Pandémiás Terve pedig egyértelműen meghatározza a munkakörök prioritását az oltások szempontjából. Így minden feltétel adott ahhoz, hogy ha kapunk oltóanyagot, azonnal elkezdhető legyen annak beadása a BKV oltási rendje szerint.
Rajtunk nem múlik, hogy Ti, a Társaság munkavállalói mielőbb biztonságba kerüljetek a védőoltások révén.
Addig is kérjük türelmeteket, nagyon vigyázzatok magatokra, tegyetek meg minden óvintézkedést annak érdekében, hogy a megbetegedést elkerüljétek. Nekünk, a BKV vezetésének és személy szerint nekem, minden kollégánk egészsége egyaránt fontos!
#vigyázunkegymásra
#vigyázzunkegymásra
Üdvözlettel:
Bolla Tibor
vezérigazgató
jQuery TlaÄĂtko na zaÄiatok by William from Wpromotions.eu
Top
|
Legújabb hírek
Új fórum téma
Archív anyag
|