Írta: Péter László - Dátum: 2020. 03. 26. 15:45
A koronavírus terjedésének csökkentése és munkatársaink egészségének megvédése, valamint a megbetegedések elkerülése érdekében hetek óta megfeszített erőfeszítéssel dolgozunk azon, hogy a frontvonalban teljesítő munkavállalóink részére maszkot biztosítsunk. Elsősorban FFP2-es maszkok beszerzésére törekszünk, mivel ezek 90% feletti védelmet biztosítanak a kórokozók ellen. Ilyen maszkokat azonban belföldön nem gyártanak, ezért a beszállítók külföldről próbálták/próbálják behozni azokat. Emiatt – mivel minden ország elsősorban a saját állampolgárai védelmére rendezkedett be - az elmúlt hetekben több beszerzésünk is meghiúsult. Volt olyan szállítmány, amelyet egyik szomszédos ország tőlünk távoli határán lefoglaltak, és volt olyan eset is, amely során a csomag kivitelére az adott ország nem adott engedélyt. Saját, külföldről történő beszerzési törekvéseink mellett, a Nemzeti Operatív Törzs felé is jeleztük igényünket.
Végre egy jó hírrel is szolgálhatunk, mivel úgy tűnik, sikerült eredményt elérni: jelenleg két beszállítótól is várjuk nagyobb kontingens érkezését Kínából. Megrendeléseink alapján a védőeszközök a jövő héten érkeznek meg a BKV-hoz. A beérkezés után a maszkok kiosztásáról azonnal gondoskodunk. Az utánpótlás megszervezése is folyamatban van.
Addig is kérjük mindenki szíves megértését és türelmét ebben a kiélezett helyzetben. Most is és itt is köszönjük az emberfeletti helytállást, amelyet nap mint nap tanúsítotok annak érdekében, hogy a fővárosban még mindig legyen egy biztos pont: a BKV.
Üdvözlettel:
Belső Kommunikáció

