Főmenű

Üzemi Tanács

Bejelentkezés

Kapcsolat felvétel

Vezérigazgatói levél

Írta: Péter László - Dátum: 2020. 04. 20. 09:27



Kedves Munkatársaim!





Nehéz hetek vannak mögöttünk, és sajnos – az előrejelzések, és a más országokban tapasztaltak szerint – még nem vagyunk túl a nehezén. A kijárási korlátozást, amely eredetileg április 11-ig szólt, meghosszabbították, és várhatóan egyelőre nem is oldják fel, de Nektek ez nem jelent könnyebbséget, hiszen a BKV szolgáltatásaira továbbra is szükség van; a budapestieket, illetve a fővárosban közlekedőket el kell juttatni az úticéljukhoz. Ehhez pedig mind a közel 10 ezer BKV-s munkájára, összefogására szükség van, a frontvonalon teljesítőkre éppúgy, mint a háttérben dolgozókra.



Tisztelt Kollégáim, fontosnak tartom, hogy ismét kifejezzem irántatok őszinte nagyrabeszülésemet és elismerésemet, hiszen Ti vagytok azok, akik a magyarországi veszélyhelyzet március 11-ei kihirdetése óta eltelt 40 nap mindegyikén fegyelmezetten, kitartóan és megbízhatóan végeztétek a munkátokat, és tudom, hogy továbbra is így tesztek akkor is, amikor nyilvánvalóan ugyanúgy aggódtok a szeretteitek és saját magatok egészsége miatt, mint mindenki más.



Köszönöm, hogy büszke lehetek Rátok, és arra, hogy magam is BKV-s vagyok.



Mindenkinek jó egészséget kívánok!



Bolla Tibor

vezérigazgató

#bkv

#vigyázunkegymásra

#vigyázzunkegymásra



jQuery Tlačítko na začiatok by William from Wpromotions.eu