Írta: Péter László - Dátum: 2020. 05. 12. 20:09
Március 11-én, azaz két hónapja jelentette be Magyarország kormánya a járványügyi vészhelyzetet hazánkban. Az azóta eltelt időszakban Ti, a BKV dolgozói olyan fegyelmezett, hősies helytállásról tettetek tanúbizonyságot, amely követendő példa mindenki számára.
Ma, a Közlekedési Kultúra Napján külön köszönetet szeretnék mondani az összes BKV-dolgozónak azért, hogy Társaságunk a főváros közösségi közlekedésében betöltött szerepével együtt járó feladatokat maradéktalanul tudja teljesíteni ebben az egészségügyileg veszélyes helyzetben is. Ma már szinte szállóigévé vált a frontvonalban dolgozó kifejezés, amely szemléletesen láttatja azt, hogy azok az emberek, akik naponta közvetlenül ki vannak téve a fertőzésveszélynek, bizony az egészségüket kockáztatják azért, hogy teljesítsék kötelezettségeiket, elvégezzék munkájukat: szállítsák a Budapesten közlekedő utasokat. Ahhoz, hogy ez rendben, menetrendszerűen megvalósulhasson, több ezer – a háttérben dolgozó – kollégám munkájára is szükség van. Szükség van a többi forgalmi-, műszaki-, stratégiai és beszerzési-, beruházási-, jogi- és humán-, biztonsági-, forgalom biztonsági-, gazdasági-, a fejlesztési- és koordinációs feladatok ellátásáért, a metrófelújításért, a belső ellenőrzésért, valamint a tájékoztatásért felelős szakemberek felelősségteljes, pontos, odaadó munkájára is.
Bízom abban, hogy belátható időn belül személyesen is kifejezhetem köszönetemet mindenkinek.
Köszönettel és tisztelettel:
Bolla Tibor
vezérigazgató
#vigyázunkegymásra
#vigyázzunkegymásra

