Főmenű

Üzemi Tanács

Bejelentkezés

Kapcsolat felvétel

Tájékoztató 2016.10.18.

Írta: Péter László - Dátum: 2016. 10. 18. 16:05



Tisztelt Szakszervezeti Tagok!


Az október 17-i BKV Zrt. Felügyelő Bizottsági ülésének határozati javaslata, hogy a bizottság észrevételei alapján felhívja a vállalatvezetés, és az BKV Zrt Igazgatóságának figyelmét, hogy a végleges döntéshez szükségesnek tartja a hosszú távú hatásokkal jelentkező gazdasági előnyök, hátrányok, megtakarítások, bemutatását.

Ehhez a döntéshez az érdekképviseletek, és Központi Üzemi Tanácsokkal folytatott egyeztetések fontosak voltak. A FEB. ülésen a két érdekvédelmi képviselő szakmai véleményt fogalmazott meg.

„Tekintettel a Főváros közösségi közlekedésének hosszú távú biztonságos működtetésére, a Felügyelőbizottság munkavállalói tagjai az Igazgatóság 215/2016. sz. határozatával („Autóbusz telephely üzemeltetésének racionalizálása (átdolgozott)” c. napirend) nem ért egyet, mert az ellentétes a tulajdonos Főváros és a BKV Zrt. stratégiai és gazdasági érdekeivel.”
Schumacher Ferenc                          Szabó István

A Szövetségünk elnöke, és egyben a FEB. tagja Schumacher Ferenc készített egy szakmai anyagot, amit FEB. ülésen beterjesztet.


BKV Zrt. autóbusz telephelyeinek optimalizációja


Tekintettel a Főváros közösségi közlekedésének hosszú távú biztonságos működtetésére, az alábbiakban megfogalmazottak alapján a Budai Divízió létrehozása indokolt, és szükségszerű:

  • a telephely optimalizálás vizsgálatakor a rövid távú gazdasági megfontolásokon túl hosszabb távú stratégiai célokat is szükséges figyelembe venni (M3 pótlásban nyertes szolgáltatóval történő együttműködés lehetősége, teljesítmény/megrendelés növekedés lehetőségei.);

  • a telephelyek kapacitásösszességének tartalékot is kell tartalmaznia, felkészülve előre nem látható helyzetek kezelésére, megoldására (jelentősebb kapacitást igénylő pótlási feladatok, külső operátor esetleges nem teljesítése esetén a feladatok átvétele);

  • stratégiai kérdés, hogy a BKV ne kerüljön rosszabb piaci helyzetbe (stratégiai helyen lévő telephely feladása az észak-budai régióban jelentős versenyhátrányt okozna);

  • a jelenlegi teljesítmény mellett az autóbusz-ágazat gazdaságosabban működtethető tovább a kelenföldi és óbudai telephelyek összevont irányítása mellett;

  • a jelentős megtakarítást eredményező csökkentett üzem lehetőséget biztosít a telephely fennmaradó részének hasznosítására (M3 pótlásban nyertes szolgáltató számára a telephely szabad kapacitásainak bérbe adása, szolgáltatások nyújtása);

  • a forgalmi üzem teljes körű szüneteltetése helyett, az összevont üzemmel értékes szaktudású munkaerő tartható meg (ennek hiányában a tapasztalt járművezetők és jól képzett szakmunkások esetében akár jelentős munkaerőhiány is előállhat, hisz az ott dolgozó munkaerő nagy része várhatóan nem vállalja a lakhelyétől jóval távolabb eső telephelyre való bejárást, és más társaságoknál helyezkedik el);

  • a későbbiekben az FKF Zrt.-vel történő együttműködésben bérbeadható, vagy átalakítást követően akár az észak-budai villamos közlekedés fejlesztése esetén a terület a villamos üzletág számára hasznosítható lehet;

  • A telephely bezárás és a Budai Divízió közötti költségmegtakarítás különbözete a telephely részleges bérbeadásából, és a nyújtott szolgáltatások bevételéből várhatóan ellensúlyozható.


Összefoglalva megállapítható, hogy a telephely optimalizációról szóló döntés meghozatalakor a rövid távú gazdasági megfontolások helyett, javasolt előnyben részesíteni a hosszabb távú stratégiai célokat, hiszen egy nem üzemelő telephely kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja mind a Társaságot, mind a Tulajdonost, továbbá a bezárt telephely egy szükséghelyzetben történő azonnali újraindítása valószínűsíthetőleg komoly (gazdasági és munkaerő jellegű) nehézségekbe ütközne.



2016.10.18.                                                              Tiszperger Attila
                                                                                     ÓASZ Elnök


jQuery Tlačítko na začiatok by William from Wpromotions.eu