Főmenű

Üzemi Tanács

Bejelentkezés

Kapcsolat felvétel

Zárt fülke

Írta: Péter László - Dátum: 2016. 09. 04. 19:14


Zárt fülke




A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) mély megdöbbenéssel áll a tény előtt, hogy megint emberi sérülésnek, megalázottságnak kell bekövetkeznie olyan esetben, ami előre látható volt. Szövetségünk a tagszervezetei nevében a BKV Zrt-nél, mint munkáltatónál már februárban kezdeményezte, hogy azokon a buszokon, ahol nincs az utastértől fizikailag elválasztott vezetőfülke, ott azonnali hatállyal ezt meg kell építeni, pótolni kell. Mondtuk ezt ismerve az utazási szokásokat, az egyre több járaton bevezetett jegyellenőrzési kötelezettség (első ajtós felszállási rend) miatt, és azért is, mert következett már be több ilyen támadás.

Áprilisra a munkáltató ütemtervet ígért a megvalósításra. Nyár elejére a most az eseményben érintett vonalra pedig a megrendelő BKK Zrt. rendelte el a jegyellenőrzést. Ő rendeli meg az adott vonalon közlekedtetésre szükséges járművek típusát is.

Senkit nem érdekelnek a veszélyek, a kiszolgáltatottság sem megrendelőként, sem végrehajtóként. Most egy kollégánk egészsége, testi épsége bánja az esetet.

Amellett, hogy neki gyors gyógyulást kívánunk, követeljük az azonnali áttervezést, az ilyen járműveken a jegyellenőrzés megszűntetését mindaddig, amíg a feltételeket ki nem alakítják, meg nem oldják.

Nem várhatunk újabb eseményre!

A BKSZSZ a változtatás érdekében bármilyen eszköz, akár a munkabeszüntetés bevetését is megfontolja.
jQuery Tlačítko na začiatok by William from Wpromotions.eu