Az első három hónap

Mikor június végén, a 4. héten egyértelművé vált, hogy valaki valóban megtisztel minket érkezésével, az öröm mellett a felelősség érzése is átjárt minket, hogy mi mindent tehetünk, s kell is tegyünk az előttünk álló hosszú hetek alatt.
Az elég hamar egyértelművé vált minden könyvbeli ismeret nélkül is, hogy Zsuzsinak sokkal több pihenésre van szüksége, és próbáltunk mindent úgy rendezni, hogy a lehetőségekhez képest ezt meg is tudja tenni. A kismamának az érzékenysége is fokozódik - ki tudja, milyen irányban nem -, így kerültük az idegeskedő emberek társaságát, bizonyos mosogatószer használatát, stb.
Étkezésben nagyon sok, megbízható (vegyszermentes) helyről származó gyümölcsöt szereztünk be (részben saját biokertünkből), sok-sok tejtermék, kis részben hús, teljes kiőrlésű rozskenyér, friss saláták hidegen sajtolt olajokkal (a csak zsírban oldódó vitaminok beépülését segítendő) és sok főzelék került terítékre.

Számunkra fontos az igényes zene hallgatása, és erre hagyunk is időt. Sokat hallani-olvasni arról, hogy a gyermek zenei nevelése tulajdonképpen már születése előtt kilenc hónappal megkezdődik az őt ért különböző hangok által. Több ismerősünk is beszámolt arról, hogy gyermekük a várandósság utolsó hónapjaiban, mikor már elég szembetűnő módon tudta véleményét kinyilvánítani, látható volt a reakció a megannyi hangra, zenére. Addig pedig az anyai megérzés és pártatlanság lehet segítségünkre (pont egy lágylelkű barátnőnk volt úgy, hogy magzata a rockzene hallgatásában lelte örömét).

Nekem még szerencsém volt, hogy tudtam enni. Hányás csak ritkán környékezett, inkább az émelygés volt jellemző, de az aztán 24 órán keresztül. Volt egy-egy rövidebb időszak, ami jó közérzettel telt, de ez volt a ritkább. Amikor úgy éreztem, már nem bírom tovább, fogtam magam egy szombat délután, és elkezdtem megfesteni az érzést, ami hatalmában tartott. A jellemző színek a barna, fekete és sötétlila voltak. A következő képen pedig a vágyott jóérzést örökítettem meg, ami a szivárvány minden színében pompázott. A festésnek volt hatása. Ha nem is múlt el rögtön minden kellemetlen tünet, elviselhetőbbé vált a helyzet.
Amivel még megnehezítettük saját dolgunkat, az a titoktartás volt. Az előző évi megrázó tapasztalatok után (6 hét után spontán vetélés) úgy döntöttünk, a jó hírt csak 3 hónap után osztjuk meg másokkal. Számomra ez az információzárlat is megterhelő volt. A munkahelyemen az első három hónap pont a legnagyobb hajtás idejére esett, és az adott helyzetben még csak nem is kérhettem, hogy amennyire lehetséges, legyenek tekintettel az állapotomra. Legszívesebben elmentem volna erre az időre szabadságra, de erről persze szó sem lehetett. Annyit tudtam magamon segíteni, hogy további pluszmunkákat nem vállaltam, valamint megpróbáltam otthon minél többet pihenni. Ehhez persze szükség van egy olyan párra is, aki mindezt tolerálja, és segítőkész ebben az időszakban. Szerencsésnek érzem magam, hogy valóban minden létező támogatást megkaptam ez idő alatt Gábortól. Az információzárat azzal enyhítettük, hogy egy ismerős házaspárral megosztottuk a hírt, ahol szintén akkoriban fogant meg már a második baba.
A férfiakat más anyagból gyúrták, és ha van/nak is gyermekük/eik, mégsem élik, élhetik át ugyanazt, amit társuk. Ezért volt fontos számomra, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha ismer a környezetében olyan kisgyerekes vagy várandós anyukát, akivel jól tud beszélgetni, keressék egymás társaságát. Az emberben annyi új érzés, érzet jelenik meg, amiket már attól, hogy megosztja őket valakivel, könnyebben visel.

2002.októbere