Az első harmad

Ahogy minden ember más, úgy nem egyforma két várandósság és szülés sem.
Második babánk érkezését nem éreztük olyan határozottan, mint az elsőt, bár már sokszor gondoltunk rá.
Az első három hónap könnyebben és egyben nehezebben is telt. Az első babánkat nagyon vártuk, a másodiknál az első három hónapban fel kellett dolgoznom érkezését. Azért is volt más az érkezése, mert nem álmodtunk róla előtte, nem éreztem a fogantatás pontos időpontját, egyszóval becsöppent közénk.
Még élénken bennem élt a tíz hónapnyi átalvatlan éjszaka emléke, a tíz hetes ritmustalan élet, a kezdetben 36 óránként mosott pelenkák tömege és a hasfájósság miatti sírás. Újra rá kellett hangolódnom a 24 órás szolgálat gondolatára, és hogy nagy ritkán legfeljebb 2-3 órát tölthetek el majd a magam kedvére. De megnyugvással töltött el végül a tudat, hogy nyár elején érkezik majd, amikor nem kell két gyereket többszörösen bebugyolálni a hideg ellen, sokat kint lehetünk a füves udvaron, ahol egy 27 hónapos lurkó talál magának kedvére való játéklehetőségeket, és a kicsinek is lesz mit nézegetnie. Többen ígérték, hogy besegítenek a háztartásba, gyerekfelügyeletbe. (Első gyermekünk születése után senkinek nem volt alkalma több okból kifolyólag ilyen módon támogatni minket a családból.) Mindezek a körülmények kezdtek megnyugtatni, hogy elbírok a feladattal, bár az máig rejtély számomra, hogy lehet majd mindazt a figyelmet és időt, amit mostanában teljesen igénybe vesz kisfiunk, egy újszülöttel megosztani. Aztán az aggodalom mellé lassan beköltözött az öröm is a szívembe, hogy még egy apróságot dajkálhatunk, hogy testvére lesz a nagynak (szerintem az egykeség az egyik legnagyobb veszteség az életben), hogy igazi családdá válhatunk (több ismerősünk szerint két gyereknél kezdődik ez az állapot).
Az első másállapothoz hasonlóan ugyanúgy érzékenyebbé vált az orrom (a mosogatólé szagát bírtam a legkevésbé elviselni, ugyanúgy, ahogy az első alkalommal), és nem lehetett túlélni a napot délutáni alvás és korai fekvés nélkül, de kevesebb volt a hányinger, és elég erőt éreztem magamban egy kiegyensúlyozott, de azért érdeklődő, mozgékony, másfél éves kisfiú melletti élethez. A kívánósság jobban elővett, mint annak előtte: faltam az aszalt gyümölcsöket, főleg a savanykásabbakat.
Sajnos csak a második harmadban jutott el hozzám I. Stadelmann: A bába válaszol c. könyv, ahol nagyon hatékony segítségként ajánlja az illóolajokat a rosszullétek leküzdéséhez. A negyedik hónaptól kezdve nem volt már szükség rá, de remélem, lesz még alkalmam kipróbálni a módszert egy harmadik babánál. Akiknek szüksége van rá, homeopátiás segítséget is igénybe vehet. (részletesen lásd itt)