Nimród

A Magyar Honvédség által 1940-ben rendszeresített Nimród alapját a svéd Landsverk L-62-es képezte. A magyar mérnökök jelentős mértékben áttervezték a tornyot, hogy a 40mm-es 850m/s-os tűzgyorsaságú Bofors légvédelmi gépágyút beépíthessék ez a löveg 120lövést adott le percenként.  A tornyot forgathatóvá alakították az elülső részére pedig vastagított páncéllemezeket tettek hogy megóvják a kezelőszemélyzetet a repülőgépek által kilőtt nagy kaliberű géppuskatöltényektől. A torony 6-13mm-es páncéllemezekből ált nyitott volt körkörösen oltalmazta a kezelőszemélyzetet a gyalogsági fegyverek tüzétől viszont nem akadályozta a 40mm-es Bofors légvédelmi gépágyú vertikális mozgatását. A Nimród különleges konstrukció amelyet a légvédelemnek a földi csapatok segítésére terveztek de páncélvadász feladatkörre is alkalmasnak kívánták tenni. A Nimród mozgatásáért egy 155 lóerős német típus a Type L8V/36TR volt a felelős. A Nimród max sebessége 45km/h hatótávolsága pedig 225km-er.

A Nimródot eredetileg kettős célra szánták, páncélvadászként és légvédelmi gépágyúként is számításba vették. A Szovjetunióban vívott harcok során azonban kiderült, hogy hatástalan a T-34-esekkel és a KV-1 típusokkal szemben. De bevált, mint a páncélos csapatokat és a gyalogságot támogató önjáró légvédelmi löveg. Ezért a kezdetben a páncélos egységekhez rendelt Nimródokat 1943-44 fordulóján fokozatosan a légvédelmi tüzérséghez osztották be. A jármű kezelőszemélyzete 5fő-ből ált. A harckocsi nagy hátránya volt a magas felépítmény 2,3m-er széles és 2,8 méter magas volt ezáltal könnyű célpontot nyújtott .A tank teljes felületét 6-13mm-es páncéllemezek óvták de ezek nem nyújthattak megfelelő védelmet. A páncélos tömege 10.5 tonna volt.