Szövegdoboz: A VADÁLLATMENHELY 

A Vadállatmenhelyet szervezetünk, a Hortobágyi, a Kiskunsági és az Aggteleki Nenzeti Park, a Nyíregyházi Állatbarát Alapítvány, az E-misszió egyesület és az MME. Szatmár-Beregi Csoportja támogatásával,   és jelentős magán támogatás segítségével működteti. 	
Beindítását az motiválta, hogy az egzotikus házi kedvencek befogadására, csak kevés klasszikus menhely van felkészülve, valamint, hogy a hazai fajokból sok sérült és fiatal példányt kell elhelyezni.
Főleg a hüllők azok, amelyek sokszor kerülnek kidobásra, vagy nem optimális körülmények közé, de sok ízeltlábú, kisemlős és kisragadozó is elhelyezési gondokat jelenthet.
Mi befogadjuk őket és vagy tartjuk, vagy garantáltan jó helyre közvetítjük.

Országos szinten, kapcsolatunk van több menhellyel és szervezettel, akik már sok állatot küldtek hozzánk.
A bekerült egyedeket, vagy az Állatbemutatóban ( lásd lentebb) helyezzük el, vagy ha az előéletük, vagy egyéb tényező, nem teszi lehetővé, békésebb helyen élhetnek. Ilyenek a veszélyes, érzékeny, vagy védett fajok, vagy a hazai fajok egyedei, melyeket általában meggyógyítva, illetve felnevelve, visszavadítunk. 
Jellemzően, a jó bánásmód következtében hamar hozzánk szelídülnek. 

Biztosítjuk állatainknak, hogy ha fogságban is élnek,  életük változatosan, nyugodtan és méltóságban teljen.  
A kisragadozóknak, mint a mosómedve, ormányos medve, róka, nyestkutya, stb., külön részlegük van.
Profilunkból fakadóan, főleg hüllőket kétéltűeket, ízeltlábúakat és kisragadozókat tudunk elhelyezni, de a többi csoport egyedeit is várjuk.

Legutolsó jelentős sikerünk, egy elárvult vidra kölyök felnevelése és visszavadítása volt. Ez a folyamat nyolc hónapig tartott és komoly ráfordítást és munkát igényelt. Büszkék vagyunk a sikeres visszavadításra. A teljes folyamatot naplóval, fotókkal filmekkel az alábbi honlapon lehetett nyomon követni,illetve jelenleg is megtekinthető: bodri.atw.hu 
A munkát Somlainé Lengyel Anna és Somlai Tibor végezték.
                                 


(Esetleg ctrl is kell)
Szövegdoboz:            Szervezetünk         Elérhetőség     Természetvédelem   Vadállatmenhely    Vidékfejlesztés           Oktatás              Honlapjaink              Hírek             Galériák 
Lekerekített téglalap: tv

MŰTÉTEK

 

Az egyik kígyónk - kaliforniai király sikló-

bal szeme régebbi sérülés miatt komolyan elfertőződött, így sajnos el kellett távolítani.

Szerencsére a hüllők az ilyen hiányt kiválóan tudják kompenzálni.

 

A műtét a Nyíregyházi Állatkórházban zajlott és Dr. Rankli Éva jóvoltából az állat tökéletesen felépült és ha lehetséges az étvágya is nagyobb lett.

 

Nózi, az ormányos medvénk farkán óriási daganat nőtt. Ezt szintén Nyíregyházán távolították el. Szerencsére jóindulatú zsírdaganat volt. A műtét óta Nózi kivirult, meghízott és mozgékonyabb lett!

 

Köszönet  Dr.Soós Endrének a Budapesti Állatkert orvosának mindkét esetben a táv-konzultációért!

 

Szövegdoboz: Sajnálatos parazita fertőzés jelentkezett több vízi teknősünknél. Leküzdésén rovarászokkal és állatorvosokkal dolgozunk, bár sajnos csak a tartós karantén látszik eredményesnek.  
többet:
Aktuális
Paddenvlieg

A MENHELY BEMUTATÓJA

 

A bemutatónak jelenleg a Nagyecsedi Fűvészkert ad helyet, ahol a Menhely megnézhető állatai vannak elhelyezve.

 

Az állatok nagy része, megunt, vagy kidobott „házi kedvenc” volt, kis részüket a tulajdonosa adta nekünk, de kerültek ide elkobzott, befogott jószágok is. Nagyobb részük magántulajdonban van, a veszélyes és a védett fajok az egyesület nevén vannak.

 

Legtöbbjük, kézhez van szoktatva, így megfogható, vagy megsimogatható. (kivéve  ha az állat aktuális állapota ezt nem engedi. fialás, vedlés, stb.)

 

Bemutatásukkal, nemcsak az állatok szeretetére szeretnénk nevelni, nagy hangsúlyt fektetünk a felelősség tudat kialakítására is. Erre int legtöbb lakónk előélete, sorsa. Számos egyedhez szereztünk társat.(már akik igényelik!)

Az állomány, az ízeltlábúaktól az emlősökig, bemutatja az állatvilág változatosságát, ezzel segítve a biológiai oktatást és szemléletformálást. Itt vannak elhelyezve a vadállatmenhely hüllői, és egy két kisebb emlőse, és az ízeltlábúak és puhatestűek.

 

Külön helyen tartjuk a táplálék állatokat, melyek szaporulatát a többiek ellátása miatt neveljük.

 

 

 

 

 

 

A Vadállatmenhely, működési szabályai

 

 

· A Vadállatmenhely befogad minden vad-, illetve „disz”állatot, kortól, állapottól függetlenül. (honos vadállatok, hobbi céllal bekerült egzotikus állatok)

 

· A bekerülő állatok optimális lakóhelyet kapnak, kinti vagy benti elhelyezéssel a faj igényei szerint, csoportban, családban, vagy magányosan.

 

· Az élelmezés változatos, bőséges és faj, illetve egyed specifikus.

 

· Fokozottan figyelünk az egészségügyi ellátásra, valamint az állat természetes igényeire, szokásaira. (mentális egészség)

 

· A menhelyre bekerülő állatokat nem adjuk tovább, és nem szaporítjuk őket eladási szándékkal. Kivételt képeznek azok az egyedek, melyek jobb körülmények közé kerülhetnek valamelyik hazai Állatkertbe, vagy Vadasparkba. (pld: pár, falka, stb.)

 

· Magánszemélynek nem adunk ki állatott, kivétel a direkt élelmezési célokra szaporított állatok, melyek általában kitenyésztett fajok. (pld: fehér egér, csuklyás patkány, vagy más fajok kitenyésztett, vadon nem élő változatai)

 

· A bekerülő honos állatokat – általában fiatal vagy sérült egyedek – felnevelésük, vagy kezelésük után biztonságos és jellemző élőhelyen elengedjük. Kivétel az erősen sérült, vagy túl emberhez szokott egyedek, melyeket vagy megtartjuk, vagy kihelyezzük Állatkertekbe, Vadasparkokba.

 

· A sérülten, vagy betegen bekerülő állatokat azonnali orvosi ellátásban részesítjük, ha kezelésük speciális igényeket kíván, elküldjük, erre szakosodott intézménybe.

 

· A bekerülő honos védett, vagy fokozottan védett állatokról értesítjük a szakhatóságot.

 

· A Vadállatmenhely bejelentkezés alapján, szabadon látogatható, de az érzékeny és visszavadításra váró állatok nem megnézhetőek.

 

· Fenntartjuk a jogot, hogy a bekerülő veszélyes, vagy erősen sérült – lelki és fizikai sérülés – állatok sorsáról, szakmai és etikai alapon mi dönthessünk.

 

· A beadó kérheti, hogy értesítést kapjon a beadott állat mindenkori állapotáról és sorsáról, erről a Bekerülési lapon kell nyilatkoznia.

BEKERÜLÉSILAP


Faj:

 

Latin név:

 

Ivar:                                          ?

Egyed neve:

 

Kor (év):

Hozzávetőleges kor:

 

A beadás oka:

 

Állapot: 

 

Korábbi betegségek, sérülések:  

 

Étkezési szokások:

 

Egyéb tudnivalók: (viselkedési szokások, igények, félelem, vagy agresszió oka, stb.) 

 

Volt-e korábbi gazdája és mennyi:    nem   -   igen

Akar-e értesítést az állat későbbi állapotáról, sorsáról:      igen   -   nem

Beadó

Aláírás:

 

Elérhetőség, (ha igényli):

Befogadó

Aláírás:

 

Elérhetőség:

 

                                                         Mellékelt lapon bármilyen további információt szívesen fogadunk.