Történet
Tagok Koncertek voltak Dalszövegek Fórum Média Kontakt
A zenekar 2006 telén
egészen pontosan karácsony harmad napján alakult a
borozóban. Kuka mint gitáros-énekes, Nyuszi, mint
gitáros. A zenekar márciusig csak gondolatban
létezett, de a hónap elején már
próbáltunk. A doboknál Golyó, Kuka
öccse foglalt helyet és Ugyanebben a hónapban
Péten leadtuk első koncertünket mindössze
tizenkét húrral és két dobverővel magyarul
még nem volt basszusgitáros, de ebből a koncertből csak
egy tömegverekedés alakult ki...
Többek között Akela is kisegítette a zenekart basszertudásával próbákon és egy koncerten is. De a végleges basszusgitáros pozíciót Konyak élvezi aki 2007 júniusa körül szállt be a zenekarba. Azóta is ugyanebben a felállásban keressük a kenyérrevalót.