Leírás
színes magyarul beszélő kanadai zenés dráma 90 perc 2008 Az ikonná vált kanadai énekesnő, Céline Dion törénete elevenedik meg ebben a feldolgozásban. Céline Dion, aki Québecben szegény szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, ötévesen kezdett el énekelni. Első saját dalát12 évesen írta és énekelte fel. Amikor René Angélil zeneproducer azt meghallotta, jelzálogkölcsönt vett fel a saját házára, hogy Céline első két albumát anyagilag támogatni tudja. René és Céline számára ez egy hihetetlen szerelmi történet kezdete is volt. A köztudatba az Eurovíziós dalfesztivál megnyerésével robbant be, és rögtön utána meghódította Amerikát a híres dallal, ami a Szépség és a Szörnyeteg főcímdala volt. Az évek folyamán Celine és Rene kapcsolata titokban tovább fejlődött, és romantikus szerelmi kapcsolat bontakozott ki belőle.Amikor ez napvilágra került, azonnal elkezdődött a közvélemény támadása, a befeketítés és mocskolódás. Celine és René azonban szilárd maradt, és Celine karrierjére tudtak összpontosítani, melynek során több mint 200 millió albumot adtak el világszerte. Karrierjének csúcspontja a Titanic betétdalának eléneklése volt, a "My Heart Will Go On" szinte minden létező díjat elnyert megjelenésének évében. Celine ezen felül több mint 50 díjat nyert munkássága során, melyek között található Grammy, Oscar és World Music Awards is, ám az út a siker felémélyen kezdődött, a történet azt meséli el, hogyan jutott el egy lány a nyomorból a siker csúcsára.
|