Ünnepélyes tanévnyitó a Balaton Színházban 2022. augusztus 31. (16:00)
Az idén 250 éves Vajda János Gimnázium ünnepi tanévnyitóján elhangzott, a Festeticsek örökségül hagyták ezt az intézményt. Vezetősége örömmel jelentheti ki, hogy a negyed évszázad alatt csak néhány hónapig nem volt oktatás itt. A jubileumi év alkalmából számos programot valósítanak meg. Többek között történelmi és irodalmi házi versenyek is lesznek.
„A 250 éves évfordulónak a tudata mindenkinek ad egy óriási löketet és lelkesedést meg egy nagy adag lendületet, amivel egyrészt el tudjuk kezdeni és végig tudjuk küzdeni ezt az évet. Egy gimnazista élete mindig a küzdelemről szól, rendszeres számonkérések vannak nálunk, amit igazából elég kevés egyéb program szakít meg az iskolai év során. De most azért sok mindent terveztünk, jubileumi tudományos napot, különböző karácsonyi rendezvényeket, utazásokat.” - osztotta meg Varga Sz. Gábor igazgató.
Manninger Jenő, Keszthely polgármestere, Biró Patrik, a fenntartó Nagykanizsai Tankerületi Központ szakmai vezetője és Varga Sz. Gábor, a Vajda János Gimnázium intézményvezetője köszöntötte a megjelent vendégeket, diákokat, tanárokat méltatva a gimnázium szerepét a város és környéke életében.
A Balaton Színházban tartott ünnepélyes tanévnyitón Manninger Jenő, Keszthely polgármestere úgy fogalmazott: nemrégiben, kormányzati támogatásból, megtörténtek a régóta várt ablakcserék, felújították az udvart, s a jubileumi év kezdetére új kaput is állítottak. Mint mondta: az elmúlt években egyre jobb eredményeket ért el az iskola, amely a vidéki gimnáziumok rangsorában előkelő helyen szerepel. Biró Patrik, a fenntartó Nagykanizsai Tankerületi Központ szakmai vezetője kiemelte: a Vajda fogalom lett a negyed évezred alatt, olyan alma mater, amely kellő tudással vértezi fel mindazokat, akik a padjait koptatják. Leszögezte: „ a genius loci itt van, de nem amiatt, hogy a múltba révedjünk, hanem azért, hogy segítsen előretekinteni”. Varga Sz. Gábor, a Vajda János Gimnázium intézményvezetője arról is beszélt, az iskola negyed évezredes múltja olyan tekintélyes történelmi örökség, amilyennel hazai, de még európai összehasonlításban is csak kevés intézmény büszkélkedhet. Varga Sz. Gábor kiemelte: különleges, hogy az intézményben az elmúlt 250 évben csupán néhány hónapig szünetelt a tanítás, tehát az iskola alapításától kezdve folyamatosan szolgálja Keszthely és térsége oktatásügyét. – Gimnáziumunk alapítója, gróf Festetics Pál egyik kiemelkedő egyénisége volt azon 18. századi magyar főnemeseknek, akik céltudatos munkával építették újjá a török korban szinte teljesen elpusztult országot – folytatta a direktor. – Fiatalon széleskörű műveltségre tett szert, és a korai felvilágosodás eszméit követve vallotta, hogy a haza felemeléséhez, az ország viszonyainak javításához az iskoláztatás kiterjesztésén keresztül vezet az út. Ebből az elgondolásából született meg 1772-ben a keszthelyi gimnázium, amelyet tanár- és diákgenerációk értékteremtő munkája, valamint a társadalmi környezet folyamatos támogatása hamarosan az ország neves intézményeinek sorába emelt.
Az ünnepi műsor keretében vehette át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet Német Zsuzsanna, iskolánk pedagógusa, valamint a Vajda Plakett pedagógus elismerését Tóthné Villányi Márta tanárnő.
* * * * *
* * * * * A gimnázium új osztályai a 2022/2023-as tanévben 7.A osztály. Of:: Szabó Péter
9.B osztály. Of: Fonyó Lajos
9.C osztály. Of:: Horváth Zoltán
|