Vajdás fizikusok országos sikerei
2012. június 04. iskola, Keszthely, Oktatas, Zala
A Vajda-gimnázium két diákja öt országos fizikaverseny döntőjébe jutott be, és igen szép eredményekkel tért haza. Az iskola történetében nagyon régen volt olyan kimagasló szereplés, mint a mostani.
Sisák Anna 11.-es a
Vajda János Gimnáziumban,
matematika tagozatos diák,
aki kitűnő tanulmányi
eredménye mellett fizikából
és matematikából is bejutott
az Országos középiskolai
tanulmányi verseny
döntőjébe. Mindkét
tantárgyból megyei első
helyezést ért el a Zala
megyei középiskolai
matematika- és
fizikaversenyeken.
A korosztályában fizika
tantárgyból jelenleg az
ország legeredményesebb lány
versenyzője Anna, aki a
legutóbbi paksi nukleáris
versenyen is a legjobb leány
versenyző lett, ezért a
paksi atomerőmű vendégeként
meghívást kapott egy
„exkluzív”
atomerőmű-látogatásra.
Sisák Anna elárulta, hogy
bizony lemondásokkal jár a
siker, a délutáni szakköri
foglalkozások, a hét végi
versenyek, távol van a
barátaitól, nincs sok ideje
szórakozni. A távolabbi
terve az, hogy alkalmazott
matematikus vagy
részecskefizikus lesz, de
érdekli a csillagászat is.
Anna ezenkívül négy országos
fizikaverseny döntőjébe
került be: második lett a
Hlavay országos
fizikaversenyen (Veszprém),
a negyedik helyet szerezte
meg a Dührer országos
fizikaversenyen (Miskolc), a
hatodik helyen végzett a
Budó országos
fizikaversenyen (Szeged), és
tizedik lett a nukleáris
országos fizikaversenyen
(Paks).
Hosszú Dániel végzős,
matematika tagozatos diákja
a gimnáziumnak. Zala megye
első számú fizikusa, első
helyezést ért el a Zala
megyei középiskolai
fizikaversenyen. Dániel a
BME mechatronikai mérnöki
szakára készül, ez egy új
szak, a gépészethez és az
informatikához is sok köze
van. Erre a szakra kevesebb
diákot vesznek fel, aminek
nagyon sok előnye van, nem
lesz tömegszak, szorosabb
lehet a kapcsolatuk a
tanárokkal. A fiatal
mindenképpen Magyarországon
szeretne maradni, a
fejlesztés-kutatás érdekli,
de természetesen külföldre
is kacsingat
tapasztalatszerzés gyanánt.
Dániel a megyei első
helyezésen kívül öt országos
verseny döntőjébe jutott be
a tanév során: a legelső
helyen végzett a Hlavay
országos fizikaversenyen
(Veszprém), negyedik lett a
Zemplén
Győző-fizikaversenyen
(Nagykanizsa) és a Dührer
országos fizikaversenyen
(Miskolc), és a kilencedik
helyet érdemelte ki a Budó
országos fizikaversenyen
(Szeged), valamint a
nukleáris országos
fizikaversenyen (Paks).
Farkas László, a két
tehetséges tanuló
fizikatanára kérdésünkre
elmondta: a feladatmegoldás
a legnehezebb műfaj a
fizikában, a mindennapi
életből való példák az okos
és felkészült diákoknak is
komoly próbatételt
jelentenek. E megméretéseken
hazánk „kis zsenii”
képviselik iskolájukat. Van
olyan megye, amely évek óta
nem tud felmutatni egyetlen
kiemelkedő versenyzőt sem,
addig náluk az előző húsz
évben mindig volt vajdás
diák az országos döntőkben.
Gimis orvosklub: diákok ismerkedtek a hivatással
Keszthely - Lezárult a Vajda János Gimnáziumban indított Orvosklub első éve. Minden érintett hasznosnak ítélte a sorozatot, melynek során számos ismeretet szereztek a diákok a gyógyító hivatásról.
2012. május. 15. kedd | Szerző: Sámel József
- Egyrészt, mivel a szüleim nem orvosok voltak, sok minden a szakmában, a munka kapcsán meglepetésként ért. Másrészt a középiskolás korosztállyal jól szót értek, ezért is gondoltam, hogy segíthetek nekik abban, hogy az orvosi hivatásról reális képet kapjanak - idézte a kezdeteket és célokat az ötletgazda, dr. Hertelendy László háziorvos.
A diákklub vezetését Morvai Niki vállalta.
- Magam is orvos szeretnék lenni, ám sajnos nekünk, diákoknak a média sokszor ijesztő hírein kívül nincs lehetőségünk, hogy közvetlen információt kapjunk e hivatásról. Szerettem volna tudni mi vár rám – mondta, hozzátéve: a klub létszáma gyorsan nőtt, néhány héten belül már húszan vettek részt a találkozókon.
Első alkalommal az ismerkedésen túl az orvosi hivatás lehetséges motivációiról beszélgettünk - folytatta dr. Hertelendy László. - Önzetlenség, gyógyításvágy, társadalmi elismertség, jó kereseti lehetőség, magas szakmai kihívások, vagy egyéb miatt választanák-e a pályát. A régi példaképek követendő motivációit is áttekintettük. Jártunk a kórház kórbonctani osztályán, s annak múzeumában.
A második félév „gyakorlattal” folytatódott, találkoztak, beszélgettek medikusokkal, Hertelendy doktor pedig bemutatta a praxisát. Bepillanthattak az intenzív, a sebészeti, a sürgősségi és a gyermekosztály, valamint az állatorvosok munkájába is.
- Mindent megnézhettünk, számomra legtöbbet az őszinte vallomásuk jelentette arról, miért lettek orvosok - mondta Niki. - Mindez megerősített az orvosi hivatás választásában.
- Öröm volt velük lenni és a tudás átadásának örömét látni. Valamennyi intézmény készséggel állt mellénk. Lehetőségként hátravan még egy látogatás a budapesti Orvostörténeti Múzeumba. Köszönettel tartozunk Dr. Fehérváryné Horváth Katalinnak, a klub tanár koordinátorának is. Hogyan tovább? Ez már csak a diákokon múlik...
A vajdások is elballagtak
Elballagtak szombaton a diákok a középiskolákból. A keszthelyi Vajda János Gimnáziumból négy osztály 139 tanulója lépett ki az életbe.
2012. május. 05. szombat | Frissítve: 2012. május. 06. vasárnap | Szerző: Szabó Judit
Miután rész vettek az utolsó osztályfőnöki órán, a ballagó diákok végigjárták a nagy múltú gimnázium épületét, majd a sétálóutcán át a keszthelyi kastélyparkba vonultak, ahol Szörényi Zoltán igazgató búcsúztatta a végzősöket. Az ünnepség keretében jutalomban részesítették azokat az érettségi előtt álló tanulókat, akik tanulmányaik során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
|
Kiss Ibolya
igazgatóhelyettes
lapunknak elmondta,
hogy a Vajda János
Gimnázium diákjainak
általában 85-95
százaléka
felsőoktatási
intézményben
folytathatja
tanulmányait. Az
iskola továbbra is
népszerű, idén is
nagy volt a
túljelentkezés. Az
intézmény életében
jelentős változás,
hogy a következő
tanévtől
hatosztályos
gimnáziummá válik. A
nevelőtestület azért
kérte a pedagógiai
program módosítását,
mert úgy látja: a
tehetséggondozás
akkor hozza meg
igazán a gyümölcsét,
ha már 12 évesen
bekerülnek a
gimnáziumba a
diákok.
|
|
Helikoni eredmények 2012
Film és video kategória
Bronz:12/A osztály, Vajda Napok
Folklor kategória
Néptánc szóló arany:
Fodor Mátyás 9.D
Felkészítő tanára: Fodor Zsuzsanna
Irodalmi alkotás kategória
Arany: Kenyeres-Gyulassy Kinga 12.A
Felkészítő tanára: Szmolár Marianna
Ezüst: Kutasy Pálma 12.A
Bronz:
Vörös Rózsa12.C
Felkészítő tanára: Hinger Tamás
Zrubecz Szilvia 11.D
Felkészítő tanára: Hinger Tamás
Kamara kórus kategória
Ezüst: Vajda János Gimnázium kamarakórusa
Felkészítő tanáruk: Illyés Mónika
Képzőművészet kategória
Ezüst: Takács Jada 11.B
Felkészítő tanára: Ferge Rita
Bronz: Horváth Gergely 11.D
Felkészítő tanára: Ferge Rita
Komolyzene- hangszerszóló kategória
Arany:
Dóczi Martin Olivér 11.B– gordonka
Pikó Zsolt 10.C– trombita
Kizmus Kornél 10.D– tuba
Ezüst:
Horváth Rita 10.D– fuvola
Polgár Katalin 12.B– fagott
Hatos Martin 10.B– gitár
Illés Kristóf 9.D– klarinét
Kovács Evelin 11.A– szaxofon
Gombkötő Renáta 9.B– trombita
Romsics Rebeka 10.C– fuvola
Bronz:
Horváth Eszter 9.C– zongora
Mező Nikolett 11.D– fuvola
Kulcsár Flóra 11.A– zongora
Kutasi Bence 9.A– zongora
Komolyzene-kamarazene kategória
Arany:
Kovács Evelin 11.A,
Szabó Stefánia 11.D, Horváth Laura 9.A– fuvola
Gamper Alice 12.C-fuvola
Vajda János Gimnázium rézfúvós szextettje
Ezüst:
Romsics Rebeka 10.C, Horváth Rita 10.D– fuvola
Bronz:
Kathonay Károly 11.B– zongora
Színjátszás kategória
Ezüst:
Latrok, Vajda János Gimnázium, Keszthely, A megóvott szüzesség
Felkészítő tanáruk: Ferencz Melinda
Vers és próza kategória
Arany:
Farkas Martin 12.D, Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Felkészítő tanára: Szabó Edit
Ezüst:
Domján Nikoletta 11.A, Hervay Gizella: Ének három hangra
Felkészítő tanára: Szabó Edit
Bronz:
Zákány Zita 12.A, Karinthy Frigyes: Előszó
Felkészítő tanára: Szabó Edit
Történelmi pályázaton jeleskedtek
Zalaegerszeg - Idén is meghirdette történelmi témájú írásbeli vetélkedőjét a Magyarok Világszövetsége és további öt társadalmi szervezet. Az ünnepélyes eredményhirdetést pénteken rendezték meg a város dísztermében.
2012. április. 20. péntek | Szerző: Horváth A. Attila
"A világban szétszóródott és a Kárpát-medencében szétszakított magyarság története a XX. században", valamint "A XX. század Magyarországának vérzivataros évtizedei..." címmel írták ki a pénzdíjas vetélkedőt zalai középiskolás és általános iskolás tanulóknak. A pénteki díjátadáson 11 diák vehetett át elismerést a támogató szervezetek képviselőitől és önkormányzati vezetőktől, hárman továbbá a Nemzetközi Szent György Lovarend szervezte kárpátaljai kiránduláson vehetnek majd részt. Első helyezést Czigány Máté és Czigány Fanni (Zalaegerszeg, Zrínyi), valamint Simon Viktória (Lenti, Lámfalussy) ért el, második helyezést Gál Fanni (Zalaegerszeg, Kölcsey), Rázsi Miklós (Keszthely, Vajda) és Ambrus Katalin (Lenti, Lámfalussy) érdemelt ki.
Történelem verseny Zalaegerszegen
Az antikvitás volt a témája annak a középiskolások számára rendezett történelem versenynek, amit csütörtökön rendezett meg a Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete. A Ránki Györgyről elnevezett verseny regionális fordulójának a zalaegerszegi Páterdombi Szakképző Iskola adott otthont.
2012. április. 19. csütörtök | Szerző: Magyar Hajnalka
A tudáspróba megyei fordulójából húsz versenyző jutott tovább, akik Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyét képviselték. A diákok három kategóriában küzdöttek, a 4 osztályos és a 6-8 osztályos gimnáziumok, továbbá a szakközépiskolák diákjai külön csoportban mérték össze felkészültségüket. Végül a 4 osztályos gimnáziumok mezőnyében Tatár Attila, a keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulója szerezte meg az első helyezést; a 6-8 osztályos gimnáziumok diákjainak vetélkedésében Kóka Boglárka, a szekszárdi Garay János Gimnázium növendéke bizonyult a legjobbnak; míg a szakközépiskolások közül Kovács Arabella, a kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulója vitte el a pálmát.
Olasz nap Keszthelyen
Olasz napot tartott szombaton Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központ.
2012. március. 24. szombat | Szerző: Szabó Judit
A rendezvényen
Toscana mutatkozott
be, valamint Pistoia
város, ahol Pinokkió
története született.
A művelődési
központban kortárs
olasz képzőművészek
alkotásaiból nyíltak
tárlatok Ildikó
Sztavrovszky Toscana
kulturális
olasz-magyar
nagykövete
szervezésében. A
délután folyamán
műsort adtak a Vajda
János Gimnázium
olaszul tanuló
diákjai, Pinokkió
történetét pedig
eljátszották a
művelődési központ
gyermekszínjátszó
csoportjának tagjai.
|
Környezetvédelmi tudatformálás játékosan
Környezetvédelmi vetélkedőt rendeztek szerdán a Ganz–Munkácsy iskolában. A közlekedési témákat felölelő verseny egy háromfordulós megyei megmérettetés zárása volt.
2012. március. 22. csütörtök | Szerző: Szabó Judit
A környezetvédelmi
vetélkedőt a Zöld
Zaláért Egyesület
szervezte pályázati
támogatással, négy
fős középiskolás
csapatoknak. A
legjobb tizenkét
alakulat a
háromfordulós megyei
döntőben mérhette
össze tudását. Az
első forduló
Nagykanizsán
zajlott, ahol a
környezettudatos
vásárlás és az
energiatakarékosság
volt a téma, majd
Keszthelyen
bizonyítottak a
csapatok. Ott a Kis-
Balaton élővilága, a
talaj- és
vízvédelem, valamint
a
hulladékgazdálkodás
került terítékre.
Szerdán
Zalaegerszegen, a
Ganz–Munkácsy
iskolában zárult a
verseny közlekedési
és légszennyezéssel
kapcsolatos
feladatokkal.
Sorrendbe kellett
állítani például,
hogy melyik
közlekedési eszköz
menynyire szennyezi
a levegőt, és
kampánybeszédet
mondani az
alternatív
közlekedési módokat
népszerűsítve, de
ügyességi feladatok
is színesítették a
rendezvényt. A
versenyt a
nagykanizsai
Batthyány-gimázium
BLGÉN csapata nyerte
meg. Második helyen
végzett a
zalaegerszegi
Zrínyi-gimnázium
Csoki és
bioklementinek
csapata, a harmadik
pedig a keszthelyi
Vajda-gimnázium
Heroes formációja
lett.
Ákos, Demjén Ferenc és Miklósa Erika is
Kossuth-díjas
Szerdán délután átadták Kossuth- és Széchenyi-díjakat. Kossuth-díjat kapott többek között Balázs Péter, Ákos, Demjén Ferenc és Miklósa Erika. Vizi E. Szilveszter munkáját Széchenyi-díjjal ismerték el. Arany érdemkeresztet kapott Kiss Albert, a zalabéri iskola igazgatója és Szörényi Zoltán, a keszthelyi Vajda-gimnázium igazgatója. Dezső Ferenc, a nagykanizsai Kőrösi-iskola nyugalmazott igazgatója ezüst érdemkeresztet vehetett át.
Ünnepelt az iskola
Kettős jubileumot ünnepeltek pénteken a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban: 240 éve alapították az iskolát, melynek jelenlegi épületét 120 évvel ezelőtt adták át.
2012. március.
02. péntek
| Szerző: Sámel
József
Az emlékezés tudományos diákköri rendezvényekkel már reggel elkezdődött, az ünnepséget kora délután tartották a Balaton Színházban. Köszöntőjében dr. Rumi Kriszta, a Zala Megyei Kormányhivatal igazgatója mindkét évfordulót örömteli pillanatnak nevezte, kiemelve: az évszázados tapasztalatokat tartva, a gimnázium ma is igazolt értéket kínál, nyújt. Felolvasta dr. Réthelyi Miklós üdvözlő levelét, s átadta a miniszter által küldött jubileumi emléklapot Szörényi Zoltán igazgatónak.
|
Ruzsics Ferenc polgármester beszédében sajátos, a diákok által nagy tapssal fogadott humorral keszthelyi gimnazista emlékeit idézte, kiemelve: az, hogy valaki vajdás diák volt, mindig rangot jelentett, s így van ez ma is. A Vajda bizony jól csengő márkanév napjainkban is, nem csak Zalában, hanem a tágabb régióban egyaránt. Az intézmény diákjai - köszönhetően a lelkes tanároknak - ma is kiváló eredményeket érnek el a különböző megmérettetéseken, melyek miatt ismerik és elismerik a gimnáziumot. Az ünnepségen Hamvas Endréné az Aranykatedra kitüntetést vette át az igazgatótól.
A rendezvényen dr. Gárdos Tamás, a Vajda János Öregdiákok Egyesületének elnöke idézte fel Schadl János életútját, aki a gimnázium jelenlegi épületét tervezte. Köszöntötték a szakember leszármazottjait is. A gimnázium diákjai - kicsit már készülve az április végi Helikoni ünnepségekre is - műsort adtak, felidézték intézményük történetének sarokpontjait, táncos műsorszámokat adtak elő. A jubileumi ünnepség végén a diákok és vendégek a gimnáziumhoz vonultak, ahol felavatták a tervező emléktábláját.
A Vajda-gimnázium jubileuma
Ünnepi rendezvénynek adott helyet a Vajda János Gimnázium, fennállásának 240. és az épület átadásának 120. évfordulója tiszteletére. A programban a tudományos diáknaphoz kapcsoltan az iskola termeiben délelőtt nyolc helyszínen hallgathatták meg az érdeklődők a volt és jelenlegi diákok előadásait, a gimnázium pedagógusainak referátumait, illetve egyetemi tanárok „prelekcióit” egy-egy témához kapcsoltan. Az ünnepségen részt vett Festetics György is.
A Balaton Színházban egy zenés-táncos-énekes műsorral kísért délutáni ünnepségen dr. Rumi Kriszta, a megyei kormányhivatal igazgatója a fenntartó nevében szólt arról, hogy az igazolt értékeket kínáló iskola egymásra figyelő, egymásnak erőt adó, láthatatlan közösséggé kovácsolta össze a vajdásokat. Az igazgató felolvasta Réthelyi Miklós miniszter levelét – melyben a NEFMI első embere nagyra értékelte a pályaválasztás előtt álló diákok mentorálását – majd egy jubileumi emlék oklevelet adott át Szörényi Zoltán igazgatónak.
Keszthely polgármestere – akinek édesapja és leánya is itt érett felnőtté – az iskola volt diákjaként elevenítette föl a csínyekkel jócskán tarkított diákéveit, majd arra utalt, hogy a természettudományos oktatás terén különösen élen járó intézmény versenyeredményeivel és a sikeres felvételi vizsgák arányaival is igazolja létjogosultságát, s jól csengő márkanévként öregbíti Keszthely hírnevét.Szörényi Zoltán a rendezvény alkalmával „Arany Katedra” emlékplakett kitüntetéssel ismerte el a nyugdíjba vonuló Hamvas Endréné pedagógus kitűnő szakmai munkáját.
Dr. Gárdos Tamás, a Vajda János Öregdiákok Egyesületének elnöke felidézte Schadl János életútját, munkásságát. A diplomáit Bécsben és Kassán megszerző néhai építészmérnökről, aki a gimnázium jelenlegi épületének tervezőjeként is beírta nevét Keszthely történetébe, eddig kevés szó esett a „városi közbeszédben”, ám mostantól a gimnázium nyugati oldalán egy Tantó J. Gusztáv kőfaragómester és Farkas Ferenc szobrászművész által közösen megalkotott emléktábla hirdeti az építésvezető-tervező érdemeit. Az avatóünnepséget is megtisztelte jelenlétével Schadl János több élő leszármazottja.
Ünnepel a Vajda-iskola
Fennállásának 240, az épület átadásának 120. évfordulóját ünnepli a keszthelyi Vajda János Gimnázium.
2012. február. 28. kedd | Szerző: ZH online
A jubileum
keretében
március 2-án
(pénteken) 8.00
órai kezdettel
tudományos
diáknapot
tartanak, majd
13 órától a
rendezvény
fővédnöke: Dr.
Réthelyi Miklós
nemzeti
erőforrás
miniszter
beszédét
követően az
épület
tervezőjére,
Schadl Jánosra
emlékeznek, s
14.15-kor
felavatják
emléktábláját.
A rendezvény védnökei: Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere. A rendezvények két helyszínen, a Balaton Színházban és az iskolában zajlanak.
Atlétika: idén újabb reménységek tűnhetnek fel
Évek óta igen eredményes munka folyik a Keszthely Városi Diáksport Egyesület atlétikai szakosztályában. A város és a térség reményteljes fiataljai évről évre remek eredményeket érnek el.
2012. február. 03. péntek | Szerző: Bóbics László
Az egyesületnél
a középtávfutók
edzője, dr.
Kardos József,
aki egyben a
klub elnöke is,
így beszél a
sikerekről.
- A
középtávfutók
versenyeztetése
a fedett pályás
bajnokságokkal
indult, ahol
inkább a
serdülők voltak
eredményesek -
kezdte dr.
Kardos József. -
A mezeifutó
versenyeken is
jól
helytálltunk. Az
országos
váltóbajnokságon
a 4x1500 m-es
ifjúsági váltó (Kubicsek
Máté-Molnár
Márk-Kiss
Dániel-Kovács
Benjámin) az
első helyet
szerezte meg. A
diákolimpián a
Vajda-gimnázium
váltója lett
harmadik,
ugyanebben a
versenyszámban -
Kovács Márton
volt a 4. tagja
a váltónak.
Tavaly Kovács
Benjámin
egyéniben is
kiemelkedő
eredményt
produkált, 1500
és 3000 méteren
is
csúcsjavítással
a dobogó
harmadik fokára
állhatott. A
tehetséges
versenyzőnek az
edzésekhez való
hozzáállása nem
a legjobb,
jelenleg nem
tréningezik. A
serdülők a
tatabányai ob-n
szereztek
biztató
helyezéseket.
Zarnóczay Zalán
a 14 évesek
között, Liszli
Evelin pedig az
egy esztendővel
idősebbek
mezőnyében állt
helyt. Az év
végén a mezei
futók
bajnokságán
csalódást
keltettek
tanítványaim, de
összességében
így is elégedett
vagyok.
|
Csikós József
edző a
rövidtávfutók és
ügyességi
atléták
felkészítését
végzi.
- Az elmúlt év
küzdelemmel és
sérülésekkel
vegyített
felemás
eredményeket
hozott -
fogalmazott a
tréner. - A
pozitívumok
között
említeném, hogy
fedett pályán a
nehéz
létesítményhelyzetünk
dacára Tóth Ábel
a juniorok
között 60 m-en
2.,
hármasugrásban
és 200 m-en, -
már sérülten -
5. lett. Pap
Kristóf, Horváth
Lotti, Kónya
Gábor és Kéri
Kata is jól
teljesített. A
szabadtéri
idényre készülve
sajnos Kónya
Gábor, Kéri Kata
és Tóth Ábel is
megsérült. A
versenyzőim
közül Ábel már
rendbejött és
készül a
sprintszámokra,
Gábor jelenleg
is
rehabilitációs
tréningeket
folytat, Kata
pedig az
egyszerűbb utat
választotta, nem
edz.
- Kik érték el a
tavaly a legjobb
eredményeket?
- Szerencsére a
gondok ellenére
többen is
tisztességgel
helytálltak. A
diákolimpián
Horváth Lotti
aranyjelvényes
szinttel, 3. és
6. helyet
szerzett 100 és
200 m-en, de a
sérüléssel
bajlódó Tóth
Ábel is meg-meg
villant. A
serdülők
országos
bajnokságán
döntős helyeket
értek el. Tóth
Márton, Balogh
Péter, Bíró
Dávid, Gonda
Jázmin, Pap
Kristóf, közül
többen most
kezdték el az
atlétikát.
Kollégám Szabó
Gábor
csoportjából,
Sirsom Dominik
az összetett
bajnokságán lett
aranyérmes. A
gyermek
korosztályban a
Csány-Szendrey
ÁMK leánycsapata
több országos
bajnoki címmel
hívta fel magára
a figyelmet a
diákolimpián. A
váltófutásban és
terematlétikában
is győztesek.
Egyéniben Fodor
Csenge 60 m-en
2., helyezést
szerzett. A
csapatban még
Nagy Viktória,
Lukács Tünde,
Belina Petra,
Gárdos Piroska,
Pete Vanda,
Horváth Szilvia
szerepelt. Fodor
Csenge és Nagy
Viktória
elkezdték az
edzéseket
csoportomban és
remélem már az
idei fedett
pályás idényben
jó eredményeket
érnek el.
A SZÜLŐK ÉS A
TESTNEVELŐK IS
KELLENEK
A TÁMOP atlétika
népszerűsítéséért
elnyert
pályázaton öt
intézmény a
Gyenesdiási
Óvoda, a
Zöldmező Utcai
Speciális
Iskola, az Egri
József Általános
Iskola, a Csány-
Szendrey ÁMK és
a Vajda János
Gimnázium vesz
részt. A
támogatás
javítja az
edzéslehetőségeket,
ebben a tanévben
is. Azt azonban
Keszthelyen is
jól tudják, hogy
az atlétika
népszerűsítése
elsősorban a
testnevelők,
edzők, szülők
feladata,
nélkülük ez nem
valósítható meg.
Jó, jobb és legjobb gimik
A Quattrocento Kiadó kiadványa összeállította a 100 legjobb magyar középiskola rangsorát, melyben ott van 4 zalai is. De vajon lehet hinni a listának?
2012. január. 12. csütörtök | Szerző: Horváth-Balogh Attila
A rangsorban a
23. helyre
került a
kanizsai
Batthyány Lajos
Gimnázium és
Egészségügyi
Szakközépiskola,
a 24. helyet az
egerszegi Zrínyi
Miklós Gimnázium
birtokolja, a
80. hely a
keszthelyi Vajda
János
Gimnáziumé, a
86.-at a
megyeszékhelyi
Kölcsey-gimnázium
kapta.
- Nem vagyok
elégedett, mert
akár az országos
tanulmányi
versenyeken
elért
helyezéseket,
akár a
nyelvvizsga-eredményeinket
nézem, ott
kellene lennünk
az első tízben -
szögezte le
Horváth Attila,
a
megyeszékhelyi
Zrínyi Miklós
Gimnázium
igazgatója. -
Amúgy azt
gondolom, ezek a
rangsorok a
valóságtól távol
állnak.
Különösen igaz
ez a nyelvi
előkészítő
osztályokat
működtető
középiskolák
esetében, mert
például a
felvételi
arányok
számításakor az
előkészítő
diákjait
többször is úgy
vették
figyelembe,
mintha 12.
évfolyamon
érettségiztek
volna, holott ők
a 13. évfolyamon
teszik ezt.
Ennek tudható
be, hogy a
Köznevelés című
szakmai
folyóirat éves
rangsorában a
dobogóról a 20.
hely környékére
csúsztunk
vissza,
legalábbis a
felvételi
eredményeket
tekintve...
|
Felvetődik a
kérdés, hogy a
több mint ezer,
érettségit adó
hazai középfokú
oktatási
intézmény közül
ezúttal milyen
szempontok
szerint
választották ki
a legjobb
százat?Nos,
olyanok
számítottak,
mint az
érettségi
eredmények, a
továbbtanulási
és
nyelvvizsga-arányok,
a 2010-es év
kompetenciamérésének
eredményei, vagy
a speciális
fakultációk, az
oktatott idegen
nyelvek száma.
- Nyilván,
jólesik a
dicséret, de
tudjuk, hogy ez
is csak egy
játék -
vélekedett
Balogh László,
a Batthyány
Lajos Gimnázium
igazgatója. -
Sőt, úgy is
fogalmazhatnék,
hogy ezek a
listák az
oktatási
rendszer
bulvárosítását
jelentik. Ezzel
együtt remélem,
valamit
mégiscsak
jeleznek,már
csak azért is,
mert a vegyes
középiskolák
között évek óta
hagyományosan
jól szerepelünk.
|
A szintén
kanizsai dr.
Mező
Ferenc-Thúry
György Gimnázium
és Szakképző
Iskola nem
került be a
legjobb 100
közé. Ennek
kapcsán
Szermek Zoltán
főigazgató
elmondta: a
rangsorok
alapján nem
feltétlenül
lehet
következtetéseket
levonni az adott
intézményben
folyó munkáról.
Ahova ugyanis
eleve jó
képességű
gyerekek
kerülnek, ott
sokkal könnyebb
sikert elérni,
mint ahol
kevésbé
kiegyensúlyozott
teljesítményt
nyújtó diákokat
oktatnak.
Márpedig az
iskolai
rangsorok éppen
az utóbbiaknál
nem
elhanyagolható
tényezőt, a
hozzáadott
pedagógiai
értéket nem
képe-sek mérni.
Holott talán
azsem utolsó
szempont, hogy a
diák magához
képest meny-nyit
fejlődik és
mekkora munka
árán, mire eljut
az érettségiig.
Sikerember: Török Eszter a parkett után a
szőnyegen jeleskedik
Két év kemény munka után korosztályos magyar bajnoknak és Európa-bajnoki bronzérmesnek vallhatja magát a kehidakustányi 15 éves Török Eszter. A szakma szerint szép jövő előtt áll.
2012. január. 02. hétfő | Szerző: Bóbics László
- Az iskolában
szervezett
karateoktatás
keretében
ismerkedtem meg
ezzel a
csodálatos
sportággal -
kezdte a
kehidakustányi
Török Eszter.
- Nyolc évig
táncoltam a
Kehidámákban és
ezt követően
váltottam. Jó
döntés volt.
- Mi volt az
első emlékezetes
sikered?
- A helyi
iskolai
tréningek
mellett Komáromy
József
irányításával
Zalaszentgrótra
is elkezdtem
edzésre járni.
Tavalyelőtt
tavasszal itt
rendeztek egy
rangos versenyt
és ezen egyből
három aranyérmet
nyertem. Ez nagy
lendületet adott
a folytatáshoz.
|
-
Keszthelyre, a
Vajda-gimnáziumba
jársz iskolába,
Kehidakustányban
élsz és
Zalaszentgróton
tréningezel.
- Nagyon
nehéz a program
egyeztetése, de
a szüleim
rengeteget
segítenek. Ha
nincs buszjárat,
értem jönnek.
- Melyik
eredményedre
vagy eddig a
legbüszkébb?
- Kettő is van.
Tavalyelőtt
magyar bajnok
lettem.
Egyszerűen
hihetetlen. Az
elmúlt
esztendőben a
Győrben
rendezett
kontinensviadalon
a dobogó 3.
fokára állhattam
fel.
- Sokat
tréningezel?
- Ha
foglalkozáson
vagyok, akkor
megpróbálok
maximumot
nyújtani. Az más
kérdés, hogy
ennél többet
kellene edzenem.
Az iskola alatt
heti két, jó
esetben három
gyakorláson
tudok ott lenni.
Szeretnék az
elért
eredményeimhez
méltóan
szerepelni, de
ehhez többet
kellene
dolgozni.
Egyelőre nincs
gond, de nagyon
nem szeretném,
ha elhúzna
mellettem a
mezőny. Most már
nemcsak a hazai,
hanem a
nemzetközi
versenyeken is
illene jól
vennem az
akadályokat. A
gimnáziumban is
helyt kell
állni, ezért
arról ne is
kérdezzen, mit
teszek
szabadidőmben.
Csak két dolog
lebeg a szemem
előtt, a tanulás
és a karate.
- Hosszú
távon milyen
terveid vannak?
- A jelenlegi
kettősséget
szeretném
megtartani.
Zalaszentgróton
a klubban látok
nagyon jó
példákat.
Diplomások és
diákok nagyon
jól meg vannak
egymás mellett.
Arra is van
precedens, hogy
az Angliában
dolgozó orvos ha
hazajön, minden
edzésen ott
izzad köztünk.
Ez azt igazolja,
hogy nekem sem
szabad feladnom
egyik vonalat
sem. A tanulás
és a sport
nemcsak
összeegyeztethetőek,
sokszor segítik
is egymást.
SZORGALMAS ÉS
NAGY KÜZDŐ
Komáromy
József edző így
emlékszik a
kezdetekre:
„Osztálytársa
jött érdeklődni
a sportág iránt,
de már a
következő
edzésre hozta
magával Esztit
is.
Rohamléptekben
fejlődik, óriási
küzdő. Örömmel
jár a hét végi
versenyekre és a
felkészítő plusz
foglalkozásokra
is. Remek
versenyzői
alkat, mindent
alárendel céljai
megvalósításáért.
Jellemző, hogy a
2010-es országos
bajnokságra
lázasan
érkezett, de
küzdelemben nem
talált
legyőzőre. Ha
így folytatja,
sok örömet
szerezhet még a
klubunknak.”